Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Dolgoztam Frankfurt mellett fel evet es van kint rokon ebben a vonzaskorzetben Hessen es Bayern. Falvakban sem olcsobb mar a megelhetes es ezeken a reszeken is szep osszegeket elkerhetnek az alberletert.
Más kockázatot vállaltatok. Ha valaki disznót tart vagy trágyát tenne ki a közelben, vagy más kellemetlen gazdasági tevékenységet végezne, akkor így jártatok, külterület. Aztán eladáskor kp-s vevőt kell majd keresni. Meg a lakcím bejelentés, iskola, óvoda is macera. Ha viszont valami csoda folytán belterületté minősítik, akkor főnyeremény.
25 milliót locsoltunk el külterületen és még nincs vége. Hidd el, hogy reális. Nem befektetés ez, de sokkal jobb, mint belterületen egy lakás. Semmi gond. Különbözőek vagyunk. Én látok logikát abban, amit csinálsz, de nekem az nem kellene.
Anyósom panelban él. Elmúlt 10 évben talán egy csaptelep csere volt, amit el kellett intéznie, a ház gondnoka megcsinálta neki aprópénzért. Minden működik, 300 méteren belül az összes bevásárlást, eü intézményt, szolgáltatást megtalálja. BKV-val 10 perc alatt kellemes sétáló övezetbe mehet, ha kedve van.
sokan vannak így ezzel, hogy nem vennének háromszoros áron és akik ezt kijelentik a többségüknek nincs is rá módja, de nagyot könnyít a lelkén amikor ezt kijelenti az életből vett példák többet érnek mint a tét nélküli lélek könnyítő kijelentések .. a slash is leírta, pár napja, hogy van kb 120-140-et fialó kb 35-t érő panelje, de most 35-ért nem venne hogy kb 120-140-t fialjon igaz korábban részletesen leírta, hogy nincs 35 milliója amit ingatlanba tehetne .. leszólni a panelt és a mai árait, egy menőbb klubba tartozás élményét adja hasznos leki táplálék, teljesen érthető időtöltés
a szokásos szélsőséges túlzásba esés, ami hatalmas divat itt, pl kijelenteni hogy 0 lesz jövőre a tranzakciószám gyerekes, és nevetséges vizesedést említ az évek óta lakatlanul álló lakásban, amibe nemrég beköltöztek, és legfelső lakásban a lapos tetejű épületben a plafonon, most hogy hűvös lett az idő még azt sem tudjuk biztosan hogy beázás,vagy csak pára lacsapódás .. te meg azonnal lángokban állsz, és rohannál ügyvédhez lélekkurkász többet segíthet, na nem a plafon baján
egy átlagos pesti panellakás annyira szar életkörülményt biztosít úgy összességében, hogy van ma legalább 3 millió magyar, aki valóban silány körülmények között él, és reálisan még csak nem is ábrándozhat arról, hogy egyszer fölkapaszkodik egy pesti panel birtoklásáig igen, lehet szidni a panelt, lehet igazából nem ismerve, csak a sztereotipiákat meg aztán különösen lehet
Ebben a szelsoseges esetben szerintem ez nem all. Ha langokban all az epulet, akkor se kell engedelyt kerni, hogy vizzel locsolj barmit is. Persze beszeljen ugyveddel az erintett.
Meg hát ugye a külföldre vándorolt emberek 90%-a segéd vagy betanított munkás. Külföldön egyből a helyére kerül és nem tud 70-80nm-en lakni. Nincs ezzel semmi gond. A gond inkább otthon van, mert nyugdíjasok egyedül élve is tudnak 60-100nm-en lakni. Ezt Amerikában elképzelni sem tudom. Persze átlagos emberekre gondolok.
De téglát sem vennénk háromszoros áron. Nem a panel a probléma. De ilyen ma épült és tegyük fel teljesen tökéletes 80 nm-es csodákat sem vennénk 100 millióért. Azért nem, mert Magyarország nem egy csodás hely és nem is lesz az. Itt ez a 28,5 nm-es valami 80-90 millió. Na ezt meg is vennénk.
Ja hát 28,5 nm, de ez is 1500 dollár rezsivel együtt, igaz a város közepén van, ami fontos a munka miatt. Így is óriási gond a napi 140-150 km. Nem olyan rossz ám a 28,5 nm. Mi laktunk 51-133 nm között és tudjuk hasonlítani. A kicsiben az a lényeg, hogy mindent ki kell dobni, amire nincs szükség. Nem majd, hanem azonnal ki kell dobni.
Ja hát érdekes a panel. Mi is abban laktunk, de háromszoros áron biztos nem veszünk. Meg nem is az a gond, hogy háromszoros ára van, hanem az a gond, hogy a 150 nettó nem lett 500 nettó..
Olvasgatom itt a többi idegenbe szakadt hazánkfia lakhatásairól a távolban. Volt 18, 35 nm, meg mpagnesék is valami apró apartmanban vannak. Ebből mpagnest értem, ők csak szigorúan rövidtávra mentek, összeraknak valami pénzmagot és annyi, ha jól emlékszem. De a többiek, nem csak innen a fórumról, nem azért váltottak országot, hogy jobban éljenek? Nekem ehhez hozzátartozik egy élhető méretü, kellemes környezetben levő lakás is (78 nm, két főre), vagy csak én ülök fordítva a lovon? Életminőség mindegy, az évek meg peregjenek? Nem kötözködésből, tényleg érdekel. Ugyanígy érdekelne egyébként látva a magyarországi ingatlanárak "érdekes" mivoltát, hogy mi a fenét esznek ott az emberek a panellakásokon? Én ott nőttem fel, Debrecenben a panelek tőszomszédságában, már ezelőtt 30-40 évvel is az volt a kialakult nézet, hogy a panel az egy rakás sz@r életminőség szempontjából. Most meg az a menő? Nem értem, komolyan....
Hát nem tudom,ez téglalakás jó lakóközösséggel. Gyümölcs fákkal, zöldterület. A két autó befér az udvarra. 4 játszótér körülöttünk. Azonnal a bécsi úton vagyok. Még új minden,majd kialakul idővel. A klíma ami ugye másképpen fűt mint a radiátorok. Éppen ezért marad a hőhíd most télen. Jó lesz ez a lakás!
Kizártnak tartom, hogy ennyiért elmenne, szerintem ezek már beragadtak. De a bulvárhírekből úgyis megtudjuk, nem fogom a kedvencek közé tenni, hogy jöjjenek róla a zöld nyilacskás értesítők :)
Senki nem "szeretné" a török utat, mert lehet, hogy utolsó erejükből még sokaknak lenne egy ingatlana, de utána még többen szegényednének el végleg. Elvileg igazad van, az unió az utolsó fegyelmező eszköz, az egyre elszabadultabb nagy vezér felett, utálja is őket szívből. Csak éppen nem bízom a nagy vezérben, hogy az első lehetséges alkalommal nem rázza-e le magáról az uniós béklyót... Szerintem ez lesz a 2023 legnagyobb kérdése: jön-e onnan pénz, és legalább nagyjából normalizálódik-e a viszony, nem pedig az, hogy mi esik 10 vagy 20 %-ot. Ha a fenti kérdésre "igen" a válasz, akkor egy "sima" recesszióval megússzuk, ennek minden kellékével, láttunk már 1990 után, 1995 után, 2008 után, túl fogjuk élni. Ha "nem" a válasz, akkor tényleg nem tudom...
"A távhő közösségi fűtés és semmi értelme külön mérni." Ha viszont nincs egyedi mérés, akkor pazarlás van. A távhős lakások valóban nagy black boxok, mert bármi lehet, de annak az ellenkezője is. Közgazdaságilag nonszensz, hogy nem nyúltak hozzá rezsicsökkentés-csökkentés során, de értjük az okát: többségében nem gazdag emberek, és szavazóbázis... Viszont fenntarthatatlan... Baromi nehéz és drága műszakilag megoldani az egyedi mérést a csövek kialakítása miatt, tkp át kéne csövezni az összes lakást, 1 strang, megkerülők, stb. Ki fogja ezt fizetni? Mi lesz a nagyon csóró lakókkal, akik nem tudják betenni a minimális önrészt sem? Terveznek-e végre a RRF-ből társasházi hőszigetelésre adni? Egyáltalán lesz-e RRF? Egyáltalán lesz-e bármi EU-s pénz...? Nem tudom, mekkora a panelprogamos, átépített panellakások és az elavult épületekben lévő panel lakások ára közti különbség, de a jövőben csak több lesz.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link