Hol olvastad, hogy a szlovákiai leirás már benne volt tavaly?
Annyira hangsúlyozzák, hogy a 6db megvett bankot kb könyvszerinti értékén vették meg, hogy el kell hinnünk, a tavalyi badwill leirások ellentételezése megjelenik az első negyedévben és a szlovák leirással együtt (vagy anélkül) adja ez a 12 milliárdos leirást.
Vagy most irják le a goodwill-t valamelyik megvett banknál?
Igen, a tervezett kötvénykibocsájtásokat csak úgy lehet megmagyarázni, ha abból indulunk ki, hogy lesz még egy pár bankvétel a következő években.
A tőkemegfelelőség ugyanis ma már olyan jó, hogy annak növelése teljesen felesleges lenne.
Az is zavaró, hogy a hitel-betét arány még mindig 80% alatti (2008-ban 100% felett volt,) tehát van bőven pénz , arra sem kell gyüjtögetni. (Szerencsére a betéti kamatok gyakorlatilag nullák igy ez a pénz nem kerül semmibe.)
Egy konszolidált bank, ha nincsenek nagyratörő tervei, akkor a nyereségének nem 15, hanem 80%-át fizeti osztalékban. Azért szeretném megélni, hogy egyszer az OTP is eljut ide. A mai 1575ft/részvényből is jó lenne már legalább 1000ft-ot látni osztalékként, de ha tovább nő a bankcsoport, akkor 2-3 éven belül elérjük a 2500ft/részvény eredményt.

Mennyit ér az OTP?
Jövőre - ha Orbánék nem térne észre- az anyabank teljesitménye (hitelkihelyezése) továbbra is visszaesik, a leánybankoktól összejöhet az éves adózott eredmény akár kétharmada is.
Számolgatva:
Orosz leánytól akár 80 milliárd, az ukrán-bolgár párostól pedig lehetséges lehet 30 milliárd.
Ezt lassan felfogják majd az elemzők is és igy jövőre az OTP megitélésénél már nem fog egy magyarországi makroszintű kockázat (ami úgy néz ki hogy sajnos tartós lesz,)a konkurens térségi bankokhoz viszonyitva 40-50%-os diszkontot okozni.
Mert sajnos most az OTP értékelése reálisan 3500Ft, miközben lengyel-cseh társai részvényei - ugyanilyen nyereségességi mutatókkal- dupla annyit érnek.
Magyarország tragédiája, hogy:
- egy pénzügyi szakember (aki pedig a számokra esküdött fel) vitte felelőtlen, megalapozatlan kiköltekezésbe,
- utána egy tanárnak tanult (akinek hivatása szerint őszintének kellett volna lennie)ember bizonyitotta be, hogy a politikusok szavahihetősége a nullával egyenlő,
- most már esélyünk sincs, mert egy zugügyvédet kaptunk, aki -miközben saját maga is bevallja, hogy nem ért a gazdasághoz- csalhatattlanságát hirdetve tovább folytatja elődei (kivéve Bajnai-Oszkó) áldatlan ámokfutását.
Ilyen körülmények között örüljunk annak, hogy a piac látszólag ezt a 3500ft-ot megadja. De igazából a forgalomból (ami a normális egytizede) is látszik, hogy az amerikai shortosokon kivűl itt már alig van külföldi befektető-spekuláns.
Ezt az árat a beragadt magyar befektetők reményei tartják fenn.
Ha egy szebb közeljövővel áltatom magam, akkor egy IMF megállapodásban bízva reménykedem abban, hogy akik (napi 30-70 milliárdos forgalommal) elbúcsúztak az OTP-től, azok utána visszatérnek. (A tripla bóvli minősitésünk is javulhat utána.) Ez a vételi erő (a short zárásokkal erősítve) megdobhatja majd az árfolyamot akár 5000ft fölé is.