Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Még nem találkoztam ingatlanossal aki felbeszélő lett volna. Amikor a házamat eladtam tárgyaltam több mint egy tucattal. Egy volt köztük aki nem javasolta az 5-10 milliós árcsökkentést, a már nekem reálisnak tűnő árból Ez az OTP-Ingatlanos volt. De ő is csak azért mondta, mert kizárólagosat akart kötni de én mindegyiknek megmondtam, hogy először saját magam próbálkozok, legfeljebb vegyesen. A fiatal OTPs ingatlanos azért hagyta jóvá az árat, mert tudta, azon tuti nem fogom eladni és igy később neki esélye lehet még. (A végén azokból, akiket visszahivtam hogy eladtam a házat egy volt nagyon meglepve, a többi sejtette, hogy alulárazott nekem) Egyszerű matematika a magyarázat. Az ingatlanos egy forgó piacon, ahol nem kell félévet várni egy kontraktusra többszörösét keresi mint egy olyanon, ahol hónapokig megy a tili-toli az árakkal (lefelé) és végre valaki horogra akad. Ezért folyamatosan áresést vizionál a Balla ingatlanos Ezért általában (de óvatosabban) túlhevülő árakról ir a Balogh László (ingatlan.com szakértő) És ugyanezért volt éveken kersztül radikálisan ár lebeszélő az erre a fórumra sokszor belinkelt youtube-os ingatlanos Minarik úr
azért nem érted, mert gőzöd sincs, hogy működik a piac. Nem bántásból mondom, ne értsd félre, de ti (felbeszélők) minden esetre csak áremelkedést jósoltok. Recesszió van/lesz, a szél kifújta az emberek zsebéből a pénzt, a kamatok emelkednek és hamarosan elbocsájtások lesznek mindenhol. De igen, biztos további rakéta lesz ;)
Hat, majdhogynem kevesebb, mint fel evalatt teljesitettem a 2022-es terveimet, ami eleg jo dolog.😎 Az onkentes nyugdijpenztaraknal mit nezzek? Mi legyen a fontos tenyezo? 5 helyet valaszthatok de majdhogynem ugyan az a legtobb… az lenne a legrevansabb hely ahol a legtobb ugyfel van es legtobb penz ha becsodolne?
Tegnap zarovizsgan mondtak szaktarsaim, hogy teljesen megbolonditjak a tanusitvanyokat. Epuletszerkezetekre is lesz kulon besorolas! Nagyon kivancsi leszek amikor bejon az uj rendelet mi lesz.
Most, hogy kinézek az ablakon gyanúsan nyugodt és napsütéses az idő. De jó hogy szólsz. Ez mindig a legrosszabb viharok előjele (merthogy nem vihar után jön a vihar, hanem becsapósan szép idő után. ) Ha igy nézzük akkor már el is késtünk a felkészüléssel itt a Rákospatak partján. Már régen homokzsákokat kellene rakudnunk és védeni a házat a mindjárt bekövetkező árviz ellen. Na mindegy, legalább az ujságot behozom a teraszról, legalább az ne ázzon tönkre.
".1.A keresetek nem tudnak lépést tartani az inflációval, azaz a reálkeresetek csökkennek, ami a lakossági fogyasztást visszaveti, márpedig a GDP legnagyobb összetevője ez2. Ráadásul a jegybanki szigorítás is hat: lassan visszaesik a hitelezés számos országban/régióban3. Kína COVID-ellenes harca is jelentős világgazdasági lassító tényező 👆 Ez már így együtt kicsit sok, és igen gyorsan erősödnek fel a recessziós félelmek,"
Már recesszió van. Sőt, már a gazdasági és penzrendszeri összeomlás fázisában vagyunk. Ami pedig megnyilvánulás majd szépen lassan lesz - ha nem fordulnak a dolgok 180 fokot a világban - hogy a prioritások a kiadasokban az embereknél atfordulnak a lakás rezsijenek kifizeteseben, az étkezés biztosítására és a munkabajaras biztosítására. Akinek penzbosege van és tutira csokos es bombabiztos munkahelye van, az fog minden más szegmensben csak fogyasztani, egyébként meg a fennt emlitettek felé fog eltolodni a többség cselekedete úgy gondolom, ha a vilag az említettek szerint tovább menetel ezen az úton. De ha vissza is fordulunk, ugyan azte nem tehetjük akkor sem, amit eddig, nem élhetünk úgy, ahogy eddig, mert az az életmód vezetet el ide, ahova ma jutottunk.
Szó sincs arról, hogy azt gondolnám, mindenkinek dől a pénz. Én csak azt irtam, hogy ha perecet veszel akkor is és ha házat akkor még inkább meg kell nézni mit veszel.
A többség lehet nem ért az ingatlanhoz, de azt hiszem a többségnek még mindig kompromisszumot kell kötni. Nem álmai házát/lakását tudja megvenni, hanem sok esetben egy felújítandó romot, mert azt tudja kigazdálkodni a hitellel. Ezért hiába mondod a csúcsfoglalkoztatottságot és az emelkedő béreket. Ha az az utopisztikus világ amit látsz igaz lenne, nem lenne szükség árstopokra. Nem akarok túl negatív lenni, de rászoktam arra, hogy figyelem ki mit pakol ki előttem a szalagra a boltokban. Nincs otthon terülj-terülj asztalkám. Cimborámat Pécsen egy nyomtató üzletben 180 nettóért vettek fel. Nem kell belőle azon gondolkodni, hogy hőkameráztasson-e. De egy munkahelyet betömtek, ez pedig egy szám a foglalkoztatottság statisztikájában. Hurrá!
Tudod, hogy mennyi állitolag felújitott, de rosszul beépitett ablakos, hőhidas homíokzati szigeteléses ház van? Több mint a normálisan kivitelezett. Nem baj, majd jönnek a balekok és megveszik.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link