Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
2 oldalra kilatok, egyik zárt park. Nyáron a madarak leüvöltik a hajam. Másik utca, erkéllyel. 100 éves jó állapotú osztott, duplaszárnyas ablakok, 1 km szigetelőcsíkkal. Gondolkodtam kicserélni, elvetettem, sosem térül meg. Műanysgra meg soha, ablakban ki nem állhatom.
Nekem a rekordom 21-röl 16- ra 12 óra alatt, -10 alatti napi átlaghőmérsékletnél. Idén 2 oldalt és alul új lakók, fűtenek mint a bolond, 21 fok alá 3x ment s szezonban. Pedig már kezdtem megbarátkozni az porrszassztó 5300 ft-os átalánydíjas gázszámlával. Lehet idén 2000 Ft lesz.
Jól mondod, alapesetben a falaknak van egy hőtároló képessége/kapacitása (ez ugye fahaznaleg konnyuszerkezetnél alacsony). Ha ezt kihűtöd, akkor lehet hogy nevleg a levegőt hamar visszafűtöd úgymond, de a falak hidegek maradnak, ugymond "huznak", es amint leállsz a futessel, ujra kihul a lakás egy ora alatt. Csinálják sokan, foleg vegyes kazánosok, hogy este jól bedurrantják a kazánt, valosaggal kellemetlen az atmoszférát mert a levegő 25-26 fokra is felmegy de a fal csak 13-15fokos. És nem megfelelő szelloztetés mellett ilyenkor szokott gyönyörűen penészedni minden, ugye mondanom se kell miért. Főleg ha a jo melegben gyorsan mosnak egyet es kiteregetnek, meg fürdik mindenki, de ablakot nem nyitnak, nehogy a jo kis meleg kimenjen ...
Amelyik ingatlan 23-rol 15re lehűl, ha nincs félnapot fűtve, hát khmm ... ott vagy nagyon rossz minden, vagy nyitva hagyták az erkélyajtót egész napra ...
Jó példa, örök vita. S boyler egy zárt rendszer, ami energia oda bemegy, az nagyjából ottmarad. A boyler hővesztesége független a benne lévő vizkő mennyiségétől. Ha sok a vízkő a cekászon, gatolja a hőleadást, növelu annak ellenállását, még magasabb hőmérsékleten izzik, úgy adja le a hőt. A boyler hatásfokán nem változtat, a tehetetlenségét növeli a vízkőtömeg. Aztán persze elérhet egy kritikus szintet a vízkő, amikor leold a kiold a hőbiztodíték akkora áramot venne fel. De ez már a 2 -3 vödör vízkő egy 120 ,L- es boylerben.
Elbizonytalanítasz. Szerintem ugyanaz a példa mint a bojlernél. Egy idő után megéri vízkőteleníteni de miért ? Azért mert először mindig a fűtőszálat fűtöd fel, utána a vízkövet a fűtőszál körül, és utána a vizet amiért fűtesz. Ha nagyon leengeded a hőfokot akkor újra ki kell fűteni a falakat, nem csak a belső levegőt, de a cél alapvetően a belső levegő hőfoka.
Az autós példa ütős és jó, igaz. Annyit tennék hozzá hogy kinti autó átlag életkort nem ismerem, feltételezem 5-8 év, itthon meg 15 év. Ezt hogy lehetne lefordítani ingatlanos példára ?
A 23->15- nek annyiból tényleg nincs értelme, hogy egy átlag , 60-80 nm lakás, ház egy tipikus 25 kw-os kazánnal óránként 1-2 fokot tud emelni a hőmérsékleten, mikor kint tényleg hideg van. Nem komfortos, erre jó a berlini által írott wifis megoldás. Kondenzációsnál ott tér el, hogy megérheti fenntartartani, vagy kevésbé csökkenteni a hőmérsékletet azért, hogy a kazánt az ideális munkaponton tartsuk. 40-50 fokos kimenő vízhőmérséklet. Ilyen kimenővel lassan fűtöd fel a 15 fokos lakást, rácsavarsz. Magasabb előremenő vízzel már nem kondenzál, mezei turbós kazán. Ahogyan meggyőződésem szerint a legtöbb helyen működik a valóságban.
Fizikailag hülyeség. A hőátadás annál nagyobb minél magasabb a hőmérséklet különbség. Ilyen elven a lakatlan házat is fűteni kell, merúristen ha egyszer beköltöznek..
Ami itthon beépítésre kerül...... Nem akarok mindenkit szídni, tényleg vannak szép munkák, de Érden van pár ellenpélda is..... lásd a gyakran linkelt ellenőr blogját.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link