Köszönöm a választ.
Még egy ilyet találtam a neten, ez nem arról győz meg azért, hogy ez minden esetben sima ügy:
"A kijelentéshez használt formanyomtatvány nem különösebben bonyolult, meg kell jelölni benne a kérelmező nevét, lakcímét, a kérelmezett nevét, és az érvénytelenné nyilvánítani kívánt címet, valamint igazolni kell az ingatlanhoz fűződő jogosultságot adásvételi szerződéssel vagy három hónapnál nem régebbi tulajdoni lappal. Ami már körülményesebb, két szomszédnak tanúként kell aláírni azt a nyilatkozatot, hogy a kijelenteni szándékozott(ak) valóban nem tartózkodnak az ingatlanban, bizonyos ideje még az ingatlan közelében sem látták ő(ke)t. Ebben a körben tulajdonosnak és a szomszédoknak igazmondási kötelezettségük van, nem indíthatnak fals államigazgatási eljárást, nem tehetnek valótlan nyilatkozatot hivatalos dokumentumban. Ez az intézmény arra szolgál, hogy az ingatlanban már valóban nem tartózkodó személyekkel kapcsolatban az utolsó szálakat is elvághassa az arra jogosult; mert például unja a postaládája folyamatos ürítgetését."

Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link