1. El kell keserítselek, be lehet hozni. Bp-n 2017 Q4-es nominál érték 272 volt, 2020Q4 pedig 394, ez három év alatt 60%-os növekmény volt - ezt tavaly bőven megkerested a pénz rendelkezésre állása mellett (figyelem, befektetői vételekről beszélek, nem első lakhatásra, hogy ne legyél kiszolgáltatva a háziúrnak), de azt is fenntartom, hogy idén év végén is januárhoz képest lehet majd 20%-ot keresni.
2. Ezt most nem értem, mintha kimaradt volna pár szó, vagy csak engem ütött meg a kóla.3. Én azt látom, hogy 2019 óta nagyjából minden arról szól, hogy mind a vevők, mind az eladók várnak - valamekkora százalékú esetben azért persze "elszakad a cérna", hiszen vannak tranzakciók. Mivel nincs okom azt hinni, hogy a piaci résztvevők minden oldalon szándékosan ártanának maguknak, ezért kénytelen vagyok elhinni, hogy a várakozás mindenkinek jó - ellenben látnánk valamiféle mozgolódást, de persze az is lehet, hogy csak a társadalom pszichés állapota és frusztrációja romlik csak.
- - - - - - -
Tényleg érdemes lenne kicsit elfelejteni a sales-nézőpontot, már nem az a piac van. Gondolj arra, hogy eddig mi volt a narratíva, mindent a befektetők mozgatnak, simán egymásra licitáltak az földszinti udvari lyukakért, a bérlők kifizették 160-180-at tényleg nem túl jó állapotú lakásokra, a lakásárak évről évre 20%-ot emelkedtek, nem volt más lehetőség a hozamra, stb. A fentiekből 2019 óta lényegében semmi sem igaz. Mit gondolsz, az elmúlt 2 év eseményei és a beindult trendek milyen irányba fogják befolyásolni a gondolkodást?
- - -
És még valami: aki 2019 óta várt, az nem kifejezetten bukott semmit, aki CSOK-kal akart vásárolni újat az meg bőven nyert is (nominál 9% plusz akciók). Közben esetleg a MÁP-on keresett 3,5%-ot legalább egy év alatt. Nem állítom, hogy ez mindig így lesz, de a piacnak nincs túl hosszú memóriája...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link