Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Pont azért adta el mert tudta ,hogy drágán vette és könnyen befürödhet vele. 2017 től teljesen értelmezhetetlen árak vannak amelyeket maximum a tőzsdei psziche visz esetleg feljebb. De ez már tényleg merő speka,itt használati érték ár viszony értelmezhetetlen. Csak speka,szerencse alapon mozog felfelé az ár
"Érdekes... mindenki értette csak te nem" Ki mindenki? Más nem szólt ehhez a témához. Én értettem, amiket írtál, rá is mutattam az ellentmondásokra. De neked továbbra is csak annyi az "érved", hogy fogalmatlan vagyok. Jó lenne, ha összeszednéd magad, mert ez így kevés, mint elefántnak a normáltampon. Holnap újra megpróbálhatod, addig gondolkozzál.
Kb.2017 óta szinte semmilyen ingatlant nem érdemes venni. Az eladók piaca kb 2015.-től indult és tart 6 éve. 2015,16 -ban még érdemes volt néhol beszállni a felfutás miatt.
Érdekes... mindenki értette csak te nem. Vajon miért? Ja mert halvány lila gőzöd sincs a lakáspiacról! Maradj a tőzsdénél meg a biteknél.
Törölt felhasználó2021. 04. 07. 22:32
Törölt hozzászólás
#112311
Törölt felhasználó2021. 04. 07. 22:26
Előzmény:
törölt hozzászólás
#112310
:D ez sajnos nekem nem valami biztató. De mindegy, nem adom fel! De annyira kevés hirdetés van, a ritka 1-2 jó kivételével hónapok óta ugyanazok a rosszak.
Ezt írtad: "Az van hogy a többség becopta az utóbbi éveket" Aztán belemagyaráztad, hogy a többség nem az összes ember közül a többség, hanem csak az ingatlant vásárolni akarók többsége. vs "Az is egyértelmű hogy ilyenkor sem mindenkinek (vevőnek) jobb, de összességében többen tudnk élni a lakásvásárlással mint amikor olcsóbbak az ingatlanok" Na most akkor jobb volt a többségnek az elmúlt évek emelkedése vagy "becopták"? Tele vannak önellentmondásokkal az írásaid.
1. Nálam még olyan nem volt hogy elfogytak volna az érveim. 2. Semmilyen személyeskedés nem volt, a tényeket írtam le. Ha ezek után "hülyének" érzed magad akkor annak oka lehet... 3. Alapvetően nyilván egy vevőnek sem érdeke ha emelkedik valami ára de ettől még szívesebben vásárolnak a nípek (gy.k. a zingatlanpiacon) ha emelkedik valami ára mintha csökken, illetve a lehetőségeik is jobbak azon gazdasági környezetben amikor a lakásárak nőnek (hitelfeltételek, támogatások, munkanélküliség, stb.) Az is egyértelmű hogy ilyenkor sem mindenkinek (vevőnek) jobb, de összességében többen tudnk élni a lakásvásárlással mint amikor olcsóbbak az ingatlanok! *** Koolyan mondom pénzt kellene kérjek... írok is a portfóliónak valami jutalkos rendszerben egyezzünk meg!
Törölt felhasználó2021. 04. 07. 21:41
Előzmény:
törölt hozzászólás
#112305
Ez katasztrófa amúgy, nem is értem, hogy lehet ennél gyorsabbnak lenni. Alapvetően is be van nálam állítva figyelő hírlevél, de ingatlan.com-ot is lecsekkolom napi 10x. Ez idő alatt valaki időpontot is egyeztet, odamegy megnézni és csapja is ki a pénzt? A hiteleseket megvárják egyáltalán?!
Mivan, elfogytak az érvek, így maradt a személyeskedés meg a másik lehülyézése? Nem az én fantazmagóriám, te érveltél korábban többször is azzal, hogy a venni akaróknak is érdekük az áremelkedés, csak még ők sem tudják. És a csökkenés meg maga az apokalipszis.
Az eredeti szakmája, de már több, mint húsz éve más területen dolgozik. Ami látszik (csatorna például, a pince mennyezetén megy át), az új. Hogy a vízórába lemászott-e, azt nem tudom.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link