Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Vagy itt van a Csengery utca Bp egyik legszarabb legdzsumbujosabb helye 39 m2 49 millio ez bolonderia. Ertem En hogy a belvaros es vilagtendencia de milyen ertekel kepvisel egy ilye szutyok.
nagyon rossz példa.. Solymár agglomeráció... az igazi vidék az ahonnan nem Bp-re jársz be mert azt agglomerációnak hívjuk... Szeged, Pécs stb az a vidék...
Erre írtam a lakásra jutó telekár -hányadot. Ebben pontosan benne van a hely ára. Ez mennyi lehet a 28 millióból? Ezt nem tudom. Az almát a körtével kritika nem ez, hanem az, hogy ne hasonlítsam már össze a lakást a fogyasztói kosárral (fodrász stb.), mert két külön kategória befektetési és sok más szempontból.
egyébként annak pont van komoly vetülete is, képletesen. Hiszen lehet 100milla egy panel, csak akkor annak a 100 millának milyen értéke lesz vajon? Erre utaltam a milpengővel. És ez mondjuk zajlik már erősen a szemünk előtt, persze csak szerintem.
Sztem is :-) Tisztább a levegő, nyugodtabb minden, nem véletlenül laknak ott kb. 8 millióan, Bp. -en meg csak 1,7 m -an. A lakások is nagyságrenddel jobb állapotúak: minden 3. - 4. komolyan úgy néz ki kívülről, mintha max. 1 -2 éve újították volna fel őket, graffiti elvétve van, virágoskertek, tisztaság mindenhol, minimális autóforgalom a legtöbb helyen, napos, nagyméretű lakások, sok gázos lakás, sötét konyhás lakás szerintem egész Szolnokon max. elvétve lehet, én még nem láttam. Amúgy ez az adózás igazságtalansága miatt van: bp. termeli meg az ország gdp -jének a 40% -át, de az adókból sokkal kisebb részben kap. Nem véletlenül: a fentebb írt lakosságszám -arányok miatt a politikusok a vidékieknek udvarolnak, és a bp. -i sem hőzöng emiatt.
ilyen alapon Beregszászra is mehetsz vagy Szabadkára, mindegyik kő olcsó minden szempontból:) (mondjuk a nép tömött sorokban lép le, de az már egy más történet)
Mesélj! vidék és vidék között is van különbség. :) 18 millás panel árból pl, Solymárra nem fog tudni bagóért költözni, de Karakószörcsögre igen. De mindegy is hova, ahol bagóért kapsz megélhetést hogy feléld a panelért kapott 18 millát ott ha te jobb ellátottságot kapsz megeszem a kalapom :)))
Tudom, hogy rengeteg sok tényező lecsapódik a lakásárakban. Munkába jutás: azt írtam, hogy nem kellene munkába járnom, csak felélni azt az összeget, amit a panelre költenék. Amúgy vidéken is élnek emberek, ők is elvannak valahogy. Sőt, sztem teljesen jól megvannak, pl. tisztább minden, lassabb az élet, és ott is vannak kórházak stb. Tegnap rákerestem: Szolnok, 8-12 mFt, eladó lakás, találat: 63 db, és be vagyok lépve, tehát mindent egyszer hoz a lista. Most ceteris paribus csak a jószágkosarak közötti értékviszonyokra mutattam rá: 18 évnyi megélhetésem költsége (összes kaja, fodrász stb., mínusz rezsi nélküli lakhatás ára), versus bp. -i lehasznált panellakás ára (20 m3 -nyi beton stb.). Nem arról írtam, hogy hol a jobb élni, vagy kinek mi tetszik, hanem a két jószágkosár értékarányáról. (Még az almát a körtével érvet várom :-))
Fontos paramétereket nem veszel számításba. A lakásárak inflációtól (anyag és munkadíj emelkedés) mennek leginkább. Ez vidéken is hat, ott sem lesz olcsóbb építeni, maximum az információtól elzártság (propaganda infó torzítása) miatt lassabban reagálnak. Másfelől ha vidéken élsz jelentősen megdrágul a munkába jutás, az erőforrásokhoz (kórház, áruház, szórakozás...) jutás költsége, ideje (az idő pénz :)). Harmadrészt ha elfogy a zseton akár 10-18év múlva akkor esélyed nincs a visszajutásra... esetleges munka híján meg ellehetetlenülsz... Negyedrészt a megyeszékhelyeken nincs akkora lemaradás mint amekkorát vizionálsz.
Azt is hozzateve hogy nincs alapjovedelem mert a melos akkor nem takaritana el a piszkat ennek a kereszteny csapatnak minimalberert. Melos nelkul nem tudnak urizalni.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link