Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
:) egy haz sose kesz , nem fogsz unatkozni. --- na hagyom a fenebe a forumot, tul sok idot cseszek ra, igyekszem egy darabig nem is olvasni -- zarszokent: szerintem a lakaspiac draga, bufire nem eri meg venni semmit, Bp 50 mill alatti kategoriaban. na szevasztok
Mostanság csak hulló késbe vettem bele. Amikor azt hiszed tovább nem esik és még lemegy 20-30%-ot akkor rájössz hogy itt nem csak nyerni lehet. De meg kell ezt is szokni. 😃
Kínálati oldal növekszik. Kínálati piac van. "Az összes eladó lakóingatlan száma pedig április végén meghaladta a 146 ezret, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti és több mint 43 százalékkal a 2022-es áprilisi kínálatot." Ilyenkor lehet nagyobb az alku százalékos mértéke.
Sok minden nem szükséges. Egy új autó egy nagyobb ház stb.. Státusz. Nem feltétlenül másnak mutogatni. Az embernek magának is van egyfajta viszonyulási pontja. . ha ez meg ez megvan, akkor itt vagy emitt helyezkedek el a táplálékláncban.
nem azt mondtam hogy most nyomban.. holnapután 😃😃😃 de ugye ingatlanból ingatlanba menni hasonló lokációban szük mezsde a nyerünk vagy vesztünk kérdés. 1 egység ingatlant cserélsz valamivel több egységre😃 természetesen közöm nincs a dologhoz.
Egy 40 millió forintos életbiztosítás már havi 6.040 Ft-tól, egy 60 milliós életbiztosítás már havi 10.250 forinttól elérhető egyéb költségek nélkül. (A 300 forintos havi egyesületi támogatás a költségekre már benne van ebben az árban.)
Ezzel én is részben így vagyok, kötelező volt kötni a házra egyszer biztosítást, illetve egy hitel fedezetit ami pl halál eseté fizeti a hitel felét. Eddig elment rá 400e Ft om. (havi 10.300 2 főre a legnagyobb csomagban) . Ez keresőképtelenség, és baleset esetén fizet. Eddig egyszer sem kellett használnunk. (nem is tervezem). Ez amennyiben kötelező a "révész" díjja akit ugye meg kell fizetni.
a peremkeruletekben kinalati ar csokkenest latok. es akarmit pampognak a cikkek akkor is ez van. akkor meg minek venni most minek most valtani ha jol kamatyozik a lekotott penz?
Egyelore albiban vagytok par utcaval arrebb. Mit gondoltok, ha mar ott vagytok. Erdemes mindent kivinnetek es mennetek vagy inkabb maradtok a budapesti metrot konnyen megkozelitheto teruleten? Ha nem is Amerika, masban nem gondolkodtatok?
Talán az ember nem úgy tervezi az életét hogy örökké egyedül fog élni. Talán érdemes hamarabb meglépni mint szükséges, hogy utána ne kelljen vele foglalkozni lehessen másra koncetrálni. A lépcsőfokot megugorva lehet pénzt csinálni ismét.
Persze számtalan ellenérvet fel tudnék hozni hogy igen jól teszed. .csinálj a pénzől még több pénzt.. ne vegyél házat 😃 Na mindegy csak idebőffentettem a dolgot. Szép napot
szia Van tehetséged szakmai tapasztalatod egy ház kipofozásához és szerintem jó vételt is össze tudsz hozni az ingatlanpiaci ismereteiddel. Nem vagyok a helyedben de én azt a lépcsőfokot lépném meg. 2 szobából házba. Pénz az meg úgyis lesz a jövőben. Egy idő után nagyon be tud gyorsulni az élet ahhoz hogy visszatekintve azt mondja az ember, hogy igaz hogy az elérhető életszínvonalam alatt éltem de nem biztos hogy örökké így akarok tenni. De most nem az 5 felé vágjuk ház vételre gondoltam. Csak lahatásira. Tudom most a tőzsde izgat. Nem biztos hogy a tőzsdén most van a tuti időszak. Az tavaly volt. Bár ugye ott a mondás, hogy ott soha nem maradsz le semmiről.
ilyen egy kibaszott egy megrendelot a tokom ki van vele, hajnali egykor ezen agyalok !!! es mondjatok a kurva melosoknak konnyu jahh csak trogerezzetek. mert konnyu a napi kenyer kerset es mind mindig csak szakitunk . persze holnap szerzodest bontok vele. baszodjon meg. velem ne szarakodjon ha kell 5 evig perskedek es bukok szerzodesszegesert par millat van eleg penzem. ez molyfing . majd elszorakozik vele az ugyvedem ennyi belefer kaloba. elhuzok par honapra kikapcsolodni inkabb. eleg volt. egy jo kis milf kiscsaj helyretesz
de hat lakaspaiacx, hat negem nem nagyon erdekel a lakaspiac annyira mert tulhuzott minden szeriintem ( lattam a helyesirasi hibakat de nem javitom) jovanazugy a tozsde jobban lekot mostmar
olvaslak mördok orulok hogy osszejott kint, de mint lakaspiaci forum azert nemi lakashitelezes elerheto kamatok onero szoval tudod egy ket info nem artana ide tudod jol itt mindenki kicsit lakaspiaci erdeklodesikoru es ha kulfold az se baj olvassuk mint a gep :DD
https://www.youtube.com/watch?v=A01OaHlOyuI hathor ne figyelj ide 4TRESS - CÁPA FT. ESSEMM (OFFICIAL MUSIC VIDEO) csak hajtom a penzt csak akkor vagy valakim ha tel van a zseb. -- es kirakok egy budai garzont kp az asztalra rohogve es maradok melos onerobol ,
Most az USA-ban vagyok, Long Island, konkrétan Port Jefferson. Nézem, jópofa csaladi házak vannak itt. 600K USD-ért már jókat lehet kapni. 700-ért szupert. Persze ezek nem újak. Manhattan kb. olyan távol van, mint Budapest Balatonfüredtől. Tó itt nincs, csak óceán, vagy hát öböl. Meg baszott nagy autók. --- A saját vagyonunkkal már el is tudnánk itt indulni, egy értelmes önerő meglenne egy hitelhez. Felzárkóztunk valamennyire.
van egy kis garzonom a pesti vegen a rezsim 20 k hulyere van szigetlve svabos. hitel nincs ,a havi bejovo kb 600-1.4.kozt inkabb 7-1 m kozt. es van egy oreg nyomogombos telom. ha van par penny sor elvagyok megy minden megtakaritasba hulye vagyok tenyleg,kinek miert ? haveruk es ezt kerdik miert na ezt pasz
es hogy lakaspiac is legyen elmondtam egyik jomadarnak vallaposnak hagyjad a picsaba azt a haz arat mert en figyelem a piacot az tularazott tudjatok mit tett? szart a fejemre egy eso piacon bukott a fejere is olvastam elismerte utolag . a masiknak volt orokseg bufi lakasa ami szepen termelt en tettem fel a hirdeteset anno az arat o szabta mondtam sok lesz szart a fejemre de vbegul csak eresztetta az arbol miutan ragtam a fulet csak elment erre szokatm mondani a rendor csak rendornek jo by Moldocva gyuri bacsi de hat ez van rendor az nem speaka azt hagyja meg nekem
szoval gyerekek nekem belpesi belbudaiak nekm neeeee engem ne hulyitsetek, en hallok mindent. 1 telo haveromnak es eldontomn vegervenyesen a vitat egy videki nyomozo fizujhjarol . csak eddig azert nem tettem meg mert a fogfajasa jobban erdekelt a barataimanak ezeka gyerekek akim mar oreg 35.40 esek ezek a videki barati korom
szoval en latom mi a rendorseg katonasag kataszrofadelmisek es katonak fizuja en megkerdem mert a barataim es megmutatjak. bar toronymagasan vezetek elottuk
ja hogy kisse rendet tegyek a pistike nyomozoi fiizus hsz eb e egy atlagos jo beosztasu rendor nem a kezdo ormester, talpas jaror hanem a zaszlos es plsuz csillagosok 430 nettot kap az ilyenek korzeti meghizottak is es a tik esek tevekenysegiranyitok . es a tcehnikusdok egy resze, csaxolok. nekem ezek a barataim es latom a fizujukat
minden baromkodas nelkul, ha tudsz tozsdei klikkelos tippeket addni azt tenyleg megkoszonom. szivesebben dolgolztattnam a bufi tokem par klikkel, es mellette azert meg elspekazok ugyanennyiert
es miutan kedves volt padtarsam a gimibol biro lett aszondta majd mentelmi jogoskent hadd hanyjak mar na ennyit a birokrol. ugyanolyan emberek mint barmelyikunk nekem neee
es en most is "troger"melos ahogy itt nevezik szakmunkas vagyok. ha mar a kurva gimis padtarsam ledoktorlat ami vicc. mert okos volt mindigis es utalta az ugyvedeket. de lett tanarseged majd tovabb tovabb . amugy biro mar,10 eve fogalmazo volt es vegre megkapta a biroi kinevezese, na arras jo bebabsztunk
csak te azzal dolgozol mondjuk napi 8 órát. ez meg 2 kattintás az interneten. de a legjobb kombó az, ha hoz a befektetés 1 gurigát és te meg kemény melóval melléteszel egy másikat. :)
"...tudom hogy leadozva hoz 4 millat 3 honap munka es 1 honap ertekesites utan en nem hagyom ki . Nincs az a portfolilo ami kockazatmentesen ennyit hoz." --- Kivéve egy 63 milliós 19,1% hozamú PMÁP csomag jelenleg.
falun nem lettek volna ilyen lehetosegeim mint itt bp-n a szuloi vagyont kulon kezelem! az nem az enyem . de szerintem aranyelet budapest csak ezt a sok trogert nehez elviselnem ez a sokaalja sok lumpen elemet. videki fejjel nekem nehezek
elgondolva hagyjuk a statisztikakat csorcsilesen, de az orszag nagy szarban van a lakossag also 7 decilise es igen en is olvassom a pf hireket de a tapasztalat szarabb
ugorj at hozzank Rakosmentere , egyik nemzeti dohanybolt elott osszefutunk es epp iszok egy doboz sort, es ki se nezned belomlem mennyim van :) es meg a csaladomnak mennyi :))
Pont ezen filózok én is. Egyik oldal a villantás az ingatlannal ( ha nem unatkozó milliárdos) de kinek? Az ottani szomszédnak is van. Akkor már autó, ruha, vitorlás mert kinéznek és alja leszel. De dolgozni kell ezek fenntartásához, és aggódni be ne üssön a krach. És ez a balaton, nem hawai. És ha bealgásodik nyenyó. Ugyanez befektetésben, (mondjuk tőkét is elinflálva fair az összehasonlítás, ingatlan se örök) khm. Nem dolgozva vagy csak igény szerint. És nem országspecifikus. És nem egy helyen van. És. Ne az összegen lovagoljunk, szorozzuk szabadon választott számmal. Úgy lehet egy laza milliárd ingatlan + autó témában (buda+ balaton+ hajó) hogy nemhogy irigykedne a szomszéd te vagy frusztrált hogy kinéznek. Hátőizé. Abból a hozamból világ becsavarogható főtevékenységként.
- 4%-os reálhozammal termel havi 650k Forintot. Praktikusan el lehet tartani belőle a tőkét nem felélve egy kiscsaládot örökre. Instant nyugdíj akárhányévesen. -- kicsit ugy vagyok vele mint a regi oregek bp belvaros jo bufi mint irtam mar Faterek ram biztak a csaladi vagyon nagy reszet vehetek lakast nekik tt Bp.n es adhatom ki es ujra leirom a hatamkozepere se hianyzik ez a melo. nem ok nelkul nyafogok az 5.6. keren. de az nem az en penzem az a csaladome. kulon kassza van
konnyu nektek ti nem akartok ingatlannal spakulalni. elmentek melozni kozep felso vezetok vagytok sokreszt ,megvan nektek a havi 600k- 1 milla es befektettek . en meg tepem mint a foxi a labtorlot az ingatlanokban nem tehetem meg hogy mindent benyomok oda nekem kell a likvid mani ha bejon egy jo lakas egy igazi putri es tudom hogy leadozva hoz 4 millat 3 honap munka es 1 honap ertekesites utan en nem hagyom ki . Nincs az a portfolilo ami kockazatmentesen ennyit hoz. 0 0 Válasz erre ujra
banyek este 9 van? na en holnap nem megyek dolgozni, vedelem a penny sort tovabb inkabb, ugyis most napokig napi 12 oraba toltam. jobol is megart a sok. :)) kaptam kulcsot sima csaladihaz azt furom faragom . ismeros ismerose . 90 nap mulva atadas. egys vab gyerek tartja a szavat . egyik melo hozza a masikat. szokasos uzleti model. jo bornak nem kell ceger. --- epp rohogtem itt a monitor mogott mikor egyikotok beirta jajjjjj a 13 . ker lakast fel kene ujitani teljes villanyos szereles festes aljzat. Hat ez a speciatlitasom :DDD de nem szerzek megrendelot ittt itt csak csevereszek evek ota
Ízlelgetem. 530k usd - egy kis lakás, vagy - 4%-os reálhozammal termel havi 650k Forintot. Praktikusan el lehet tartani belőle a tőkét nem felélve egy kiscsaládot örökre. Instant nyugdíj akárhányévesen. Nem tagadom, biztos van akinek ez megéri/belefér, de hogy ehhez ennek az 530k dollárnak a sokszorosa kell az tuti. Konkrétan nem tudom elképzelni hogy ne szó szerint milliárdosok vásárolják meg ezeket. Azokból van persze, de ennyire sokan volnának? Mert nem kevés ilyen árazású ingatlant látok...
Bocs! Nem olvastalak vissza. Kezdőként csak nagyon óvatosan, kockázatot amennyire lehet minimalizálni. Sok sikert kívánok, de tényleg csak velük szabad foglalkozni: OTP, MOL, MTEL, Richter. Kezdetben csak kis pénzzel. De mindenkinek mást jelent a kispénz.
ma benyomtam ket beajarati ajtot ( terasz) kerestem egy 100ast kozbe mentek a yt bence balazs oktatovidoit a tozsderol asszem itt a portolion is valami eloado, mindenestre csipem a lazasagat, bar adorevizor volt az apechnel anno, o mondrta :))))) https://www.youtube.com/watch?v=h7ZFaeyT6QI vacilalok. konnyu nektek ti nem akartok ingatlannal spakulalni. elmentek melozni kozep felso vezetok vagytok sokreszt ,megvan nektek a havi 600k- 1 milla es befektettek . en meg tepem mint a foxi a labtorlot az ingatlanokban nem tehetem meg hogy mindent benyomok oda nekem kell a likvid mani ha bejon egy jo lakas egy igazi putri es tudom hogy leadozva hoz 4 millat 3 honap munka es 1 honap ertekesites utan en nem hagyom ki . Nincs az a portfolilo ami kockazatmentesen ennyit hoz.
olvasom a topikjaikat itt pro kontra velemenyek. de mint mondtam ameddig nem latom at korvonalakban a borse mukodeset addig nem piszkalom igy fejbol irva buffett irta x cegre nem figyeltem mert kivul esett a kompetenciaimon nezgettem estenkent videjokat tokevedett allamkotvenyalapu kotvenyekrol csodalkoznak hogy szar a hozam , jah minyusz alapkezeloi koltseg, sima allamkotvenyesekrol is amirol a kiszamolos is irt jopar eve miert jo az elozo evi hozam mi az oka. szoval tanulok. a tanacsaid altalaban tobbszor is atolvasom es utana guglizom azert koszonom hogy ellatsz tanaccsal keves embertol fogadok el tanacsot de te mar evek ota bizonyitasz a kockazatkerulo startegiaddal befeketeseknel
8 percem van a belso viz villanyos gaz futes vakolat stb es a tarsashaz allapota felmeresere, es mondanom kell valamit az ugynoknek. ha nem, vacilalok orakig napokig elcsippenti egy masik speka genaralos. ez van. ilyen a jatek es es egy izgalmas jatek :)) es mar parszor racsesztem mert elhappoltak volt hogy alkudni akartam meg az elejen olyanra ami piaci aras volt, ez van beneztem , ott rohadjon meg veszett mar tobb is mohacsnal :)) de azert pipa voltam magamra
Az Erste összességében nem rossz, de ódivatú a netbróker. Pàr éve a KBC-t ajànlottam volna neked, de azt eladta a tulaj a cseheknek, és a fórumot olvasva van velük baj. Helyedben hazai szolgáltatóval kezdeném.
hidd el gugliztam en is :)) ha hiszed ha nem en nekem nagyon kell tudnom szamolni, gondold el kimegyek egy lakashoz ami elado es en meg szeretnem venni , ott nincs ido ahogy szoktak mondani kornyeket felmerni ,kiulni a kispadra buszmegalloba nezegettni a jarokeloket estenkent , ott bemegyek korbenezek es fel kell tudnom merni mi a mennyi raforditas amiert erdemes megvennem es van ra kb 7-8 prcem addig az ugynok elvan . szoval a szamolas alapkepessege muszaj hogy meglegyen kulonben konyec ez sima kombinatorikus gondolkodasmod :)) nos szerintem a tozsde is ilyen
Nem csak az öregek, van fiatal (40 körüli) is, aki csak annyit tud mondani, hogy "de így is sokat fizetek, havi 21 ezer forintot!". És hogy miért ilyen sok? Mert nála benne van a víz is, mert nincs mérője... Hatástalan volt az is, hogy felhívtam a figyelmüket arra, hogy "valószínűleg a legtöbbünk egyedüli és legértékesebb vagyontárgyának az állagmegóvására mondunk nemet". 0 válasz. Hátha idén lesz.. hátha. :-]
gyerekkori cimbim videken ezen kattog a mai napig allandoan keresi a kozos kepviseloket es teszi az ajanlatokat hogy megveszi a tetoteret, uj tetot kap a tarsahaz es ennyi ,se lift se kulso homlokzatot nem iger. videk. videk. videk:) es nagyon jopar lakast megcsinalt mar igy. legutobb lecsuszott kb 6 feles es 2 ora telfon trecseles az epitoipar temaban mindkettonknel atbeszeltuk a temat rendesen . na ott lattam a szamokat mi a mennyi . megeri meg ott lent is. nem feltem ezeket a generalos zsivanyokat :)
hat a csaj nem tudott. de ez nem az en problemam . viszont orulok hogy lattam hogy megy ez nem egy demo szamlan hanem elesben. -- de ne feledd en zoldfulu kezdo vagyok a borse temaban csak par honapja jott a gondolat es par hete tanulok szorgosan a temaban , szoval ti oreg rokak elonybe vagytok tudasban es tapasztalatban is. igyekszem! de a fo jovedelmem tovabbra is troger munkabol van, eloszor ossze kell lapatolnom a befektettni valot.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link