Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A 31714655-höz: "Békásmegyeren, közel a HÉV -hez, a Duna felöli oldalon hosszútávra kiadó
egy 57 m2-es 1+2 félszobás panellakás nagyszobája (23 m2)"Bár lakásként listázzák, nem szobaként.
Ugyanmán ! 140 ezer ? Lágfejebb a 900 ezres szakacs de az se megy kelenfoldre inkább külföldre. Tán valami szerencsétle 80 ért de meg annak is vídámkudhatsz
Valóban, de akkor bérlőre vadászni fognak jó ideig vagy belemennek, hogy 2 ember vegye ki. Mert kis lakást lehet arrafelé ennyiért bérelni. Viszont ez önbeteljesítő jóslat lesz, én meg merem most kockázatni, hogy lesz 90-100e-ért békási panyel 1 éven belül. Csak vegye már ki valaki alapon.
Ha tényleg csak 90e, amennyiért ki tudja adni, akkor ez a kégli befektető szempontból x132-192-t ér, ez elég nagy sáv persze, de attól függően, hogy a környékben mennyi fantázia van és mennyire tartja az értékét a kégli vajon a következő 5 évben. 12-17m sávban lehet gondolkodni ennél a lakásnál, ha marad ez, hogy max 90e-ért és még így is vadászni kell a bérlőt. Ez békásmegyer, nem a legrosszabb budapesti környék, de inkább az alja felé van, árváltozást figyelembe véve 13-15m, ennél többet befekető ne adjon ezért, ha legalább 5 évben gondolkodik. Nyilván ez elméleti, mert ennyiért most nem adják oda még, de ha 90ért lehet kiadni és úgy se könnyen, akkor ennyit ér, nem többet. Egy befektetőnek. Saját célra beleszerethet valaki és kifizethet érte 25-30m is. Ő dolga. Ugye amikor valaki vette a 23 mihályos békási kecót, hogy majd a fiának a haverjai a 2 félszobában nyomorognak és kifizetnek fejenként 50e-t, hogy a törlesztő meglegyen. A fia meg majd a 20nm nappalit elfoglalja :) Szép lesz ha még a 17m-t se ér a kégli 5 év múlva, amit akkor jeleztem előre. Nem leszek gonosz, bízzunk abban, hogy jó haverock vagy ha nem annyira, akkor legalább bízzunk abban, hogy most nem keresnek másik kéglit :) Mert amennyiért a félszobákban nyomorognak, annyiért kivehetnének egy komplett lakást is. Érték arányosan nézve kb 25e/fő pénzt lehetne kérni a félszobákért. Nagy befektetés lesz belőle, miközben ha jól emlékszem hitel nélkül vették és 23 mihály meg a illeték, ógyvéd egyéb költségek (berendezés) map+-ban is hízhatna. Lesz még ott fejfogás, hogy mi a jóistent csináltunk... Szép ősz lesz. Ne legyen karantén, mert ha még az rájön erre a helyzetre, akkor az övön aluli lesz, földre vitt ellenfélbe még belerúgni egyet, nem sportszerű. Még 4 hónap moratórium, amit persze meg lehet hosszabítani, más ph.szával csalánt verni, de moratórium ide vagy oda, láthatóan kezdenek kétségbe esni a lakáskiadók. Még 14,3e lakás kelleti magát Budapesten és csak az ingatlan comon. Összeségében lesz az 15-16e is. Nade mindegy is, várom, hogy ncseed milyen újabb lakást fog venni, hiszen további áremelkedést vár, a zemberek gazdagok, a bérek nőnek, pénzeső eláraszt mindenkit és folyamatosan van bevétele is, hiszen a bérlői betonstabilak. Miért csak pofázik egy ilyen kedvező környezetben, miért nem vesz újabb lakásokat és kiadja azokat is hasonlóan jó áron és üresjárat nélkül?
Pontosabban: 6-ból 6 ember azt mondja, hogy az orosz rulett nem biztonságos. Viszont: 6 résztvevőből 6 azt mondja hogy az orosz rulett biztonságos. És jó eséllyel (100%-os eséllyel) a fele ráfarag.
Figyelj, még akár úgy is lehet most éppen ahogy írta. Nem konkrétan ennek az írásának nem hiszek hanem a cég nyilatkozatait tartom általánosságban hiteltelennek a korábbiak miatt... Tudod, az álló óra is naponta kétszer jó időt mutat...
Ezt is leírtam anno: az állam minden eszközzel táplálni fogja a gazdasági növekedést és ezen belül lakáspiacot is! Nyilván nem tudtam milyen néven és milyen konstrukcióban fognak majd előjönni... de nem is ez a lényeg hanem hogy számítani lehet rájuk és így is lett!
"Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák vezetője ugyanakkor
nem pontosan úgy látja, ahogy a fentiekben Zsiday. Ő nemrég egy
sajtóközeményben fejtette ki véleményét az ingatlanpiaccal kapcsolatban,
s a végkövetkeztetés nem a további áremelkedésnek adja a nagyobb
esélyt, sőt, inkább arról beszél, hogy most lehetünk a fordulópontnál." - ez nagyon tetszik. 2015 nyarán bemondta a fordulatot :-O Egyébként ez se rossz taktika, 3 havonta bemondja, egyszer biztos bejön, és onnantól ő lesz a "guru", aki megjósolta a korrekciót!! :-)))
Eléggé siralmas volt amit a Balla éveken keresztül lenyilatkozott. Éppen ezért, én ha meglátom, hogy ő szólal meg egy cikkben lapozok. Teljesen mindegy ugyanis, hogy ma éppen hogyan látja, nem ért hozzá.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link