A hagyományhoz hű, katolikusoknak az a szilárd
véleménye, hogy a protestánsoknak azon állítása - ami Luther Márton véleményén
alapszik - mivel a szüzesség csaknem megvalósíthatatlan, ezért - a
katolikus szerzetesi, illetve papi cölibátus Isten elleni bűn, nem a Biblia
tanítását tükrözi, és hogy Jézus Urunknak és Szent Pálnak erről egészen más
véleménye volt. Akkor tekintsünk vissza egyrészt a történelembe, másrészt
nézzünk meg egy-két bibliai hivatkozást, de linkkel elérhető cikkben vannak még hivatkozások: .
"A püspökséghez mindig követelmény a cölibátus. A
papságra a latin egyházban rendes körülmények között olyan cölebsz hívő
férfiakat választanak, akik meg akarják tartani a cölibátust „a mennyek
országáért” (Mt 19,12); a keleti egyházakban a papszentelés után nem
megengedett a házasodás. Az állandó diakonátust házas férfiak is
fölvehetik." .
"Az apostoli időktől kezdve voltak keresztény szüzek [Vö. 1Kor 7,34--36.]
és özvegyek, [Vö. II. János Pál pápa: Vita consecrata 7.] akiket az Úr arra hívott,
hogy megosztottság nélkül ragaszkodjanak hozzá a szív, a test és a lélek
nagyobb szabadságában, s ők az Egyház jóváhagyásával úgy döntöttek, hogy
szüzességben vagy az örök tisztaság állapotában élnek "a mennyek
országáért" (Mt 19,12). .
"Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy
született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van,
aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki föl tudja fogni, az
fogja föl!" (Mt 19,12) .
https://www.depositum.hu/colibatus.html
Ez a link nem újdonság ám... Teológiából ne vitázzunk, kb annyi a különbség,hogy te jobb voltál kémiából Feri meg földrajzból. A lényeg nem ez. Lehetne idézni több részt is, de nem ez a téma
Már volt szerencsém az elmúlt választások előtti, balos megrendelésű közvélemény-kutatások eredményeinek pár hét múlva, a választásokkor romba-dőlését tapasztalni.
Neked minden Fidesz számára kedvezőtlen kutatás hiteltelen és szakmailag gyenge. érdekes, hogy a Fidesz kutató intézetek (nézőpont, stb.) mindig helytállónak tartod. Vagyis hát annyira nem érdekes, ilyen vagy te.
A jobboldal nem náci, a szélsőjobb lehet, de nem feltétlenül. Az AFD-t nem mondanám nácinak. A nácik brutális diktatúrát vezettek be, a zsidók megsemmisítését tűzték ki, stb. Vannak vonásaik, amelyek a nácikéra hajaznak, de összességében nem nácik. Szerencsére nácik nem erősödtek még meg egy EU országban se, de a trend afelé megy, sajnos.
Az árrésstophoz: - A kiskereskedők korábban úgy nyilatkoztak, hogy nem tudnak már tovább árat csökkenteni, a beszállítóknál is kellene bevezetni árrésstopot. Ehhez képest nagyon komoly árcsökkenések vannak, azaz volt itt kamuzás is részükről. Egyelőre helyesnek tűnik ez a beavatkozás. - Ez az árrés maximálás jóval jobbnak tűnik, mint a korábbi ársapka. Kérdés, miért nem ezt vezették be korábban is. - Az árösszehasonltó rendszer bevezetése hozott ármérséklő hatást. Mi lett ezzel, megszűnt a hatás? Vagy kartellezés kezdődött?
Nézd: A cölibátus a Biblia szerint ajándék ami keveseknek adatik meg. A katolikusok intézményesítették. Ezzel szemben a protestánsok....nem. Tehát 1980 éve vagy éppen 1937 éve kis közösségek voltak és nem katolikus egyház. Mint magánvélemény: Ha véletlenül görög,arami, héber nyelven olvasod a Bibliát, akkor lehet okkal olyan véleményed, ami nem pontosan egyezik X,y,Z egyház tanaival. Nem itelunk el papokat, sem cölibátusi elhivast,de lehet olyan véleményed ami nem egyezik meg egy adott egyhazeval. Olvasd el újra figyelmesebben
2000 eve is voltak melegek pedig nem hogy Netflix erzekenyito filmek nem voltak de meg egy darab papir se amire rairtak volna es a vilag 99.99% a irastudatlan volt. . Ezeket a hulyesegek hagyjuk mar hogy azert leszel meleg mert lattal ket fiut vagy 2 lanyt csokolozni egy filmben. Annyit mondjuk tenyleg elertek ezek hogyha voltak amugy is ilyen vagyaid bemutattak hogy nem kell ezt szegyelned es elnyomnod magadban. Es termeszetesen sem pokolra sem maglyara nem kerulsz mar mint regen. . Szoval annyi tortenik hogy igen tobb gyerek vallalta fel azt hogy meleg. Es sok esetben jobban is jartunk volna ha 30-40 evvel ezelott a Szajer es tarsai is nyiltan vallalhattak volna a melegseguket.
Az utolsó mondatodban írt feltételezés bizonyára megalapozott. Az én kitelepített rokonaim egyharmada az AfD-re, kétharmada pedig a CSU-ra szavazott (Bajorországban élnek)
A pártelnökök népszerűségéről készült közvélemény-kutatásnak még az eredményét is megrendelhették. Könnyen elképzelhető, hogy a Tiszának volt érdeke ezt az eredményt méretni a Hvg. által megrendelt közvélemény-kutatással, és "Endre" megdolgozott a pénzért a "büdös-szájú, agyhalottak" (idézet Magyar Pétertől) megkérdezésével. Ja, persze, tudom, a közvélemény-kutatók "tudományos és reprezentatív" mintával dolgoznak. Csakhogy a kérdések feltétele nem mindig korrekt. Nem kell vele foglalkozni választói szinten, de ez egyfajta jelzés is lehet a Fidesz vezetői részére, aztán talán még jöhet egy kis manna a következő választásokig, amikor meglátjuk ennek a kérdésnek a szavazók általi eldöntését. Majd a 106 egyéni választókerület dönt, amelyik "tele lesz" "jó képességű tiszással", akiket nálunk az ősbolsik alkotnak. .
Nem melegek elleni. 5 éve sokkal több gyermeknek van identitásbeli és pszichológiai gondja. Ebben biztosan van szerepe az lmbtq érzékenyitést tartalmazó filmeknek, meséknek, zenei sztároknak világszerte, és annak is volt valamennyi, hogy 60-70 féle gender vonult olykor pucéran, csókolózva, olelkezve 100+ országban. Vagy inkább hormonok és kemikáliák hatása ez?
Relativizálás a köbön. . "Mitől náci a jobboldal?" . Ismerni kellene a történelmet. Ezen kívül a németek eléggé ismerik, hogy mi a nácik ismérve, és az afd-t ők is annak tartják. Biztos hülyék...
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!