Végigolvastam a hétvége termését, túl sok a mantra, túl sok az ének, nagyon nem tetszik. Majd kíváncsi vagyok a dalos pacsirták hová verik le az árfolyamot kedden. Mondom ezt részvényesként, emelkedésben érdekelten.
https://www.origo.hu/gazdasag/20200410-igy-segiti-gazdasagvedelmi-terv-hazai-turizmus.html Szerintem nagyon okos döntés (SZÉP kártya - limit emelés és közteher csökkentés), hogy segítség az ágazatot, és az is, hogy marad a célhoz kötött költés, mert ha élelmiszert lehetne vásárolni belőle, akkor az is élne azzal a lehetőséggel, akinek ez nem létszükségleti kérdés, viszont az eredeti cél (belföldi turisztikai, vendéglátási, szabadidős ágazat erősítése) sérülne.
"Drága Jánosom, a pajtik még mindig nem hajlandóak tudomásul venni, hogy -papíron legalábbis- SOHA nem lesz komoly nyereségtermelés. Vagy azért, mert tényleg ennyire balfasz az egész konglomerátum (ennek adok kisebb esélyt), vagy ellenkezőleg, azért, mert pont hogy nem balfaszok és szépen kikönyvelnek belőle minden hasznot ügyes módszerekkel. Utóbbi tartom valószínűnek. Majd hülyék lesznek szétosztani a hasznot, ha vihetik mindet is. Nem azért lett ez létrehozva, hogy a marinénik járjanak jól. Ráadásul teljesen veszélytelenül meg is tehetik, hiszen a mai politikai viszonyok közepette abszolút nincs mitől tartani. Dehát a hívek azok hívek, a vakhit vakhit - hiába minden érv, minden magyarázat, minden logika." Forrás: tyuk - OPUS elemzesek
Egy okos Amerikai Egy okos Amerikai közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy Ősoha nem buktatott meg egy hallgatót sem , de a közel múltbanmegbuktatott egy egész osztályt . Miért? Azért mert az osztály kitartott amellett, hogy az "Obama care"szociális program nagyon is jól működik. Nem lesz tovább szegény , semgazdag , sőt mindenki egyenlő alapon fog élni és fogja érezni majdmagát. A professzor azt mondta , OK , próbáljuk ki a tervet és majd meglátjukkinek lesz igaza. Mától fogva mindenkinek az osztályzatát csakösszeadjuk és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki a végén. Jó?Így majd meglátjuk kinek lesz igaza a végén. Mindenki az osztálybanbele egyezett. A legjobb az 5-ös és a legrosszabb az 1-es osztályzatlesz. Az első teszt után mindenki 4-est kapott. Így azok akik tudtak ,mertsokat tanultak , reklamáltak, viszont aki kevesebbet tanult az meg örültaz osztályzatnak. A második teszt alkalmával a hallgatók akik az első esetben kevesettanultak , még kevesebbet tanultak , és akik először sokat tanultak ,úgygondolták hogy akkor ők minek igyekezzenek es Ők is kevesebbettanultak. Így a második teszt eredménye csak egy elégséges 2-es lett. A harmadik teszt után mindenki elégedetlen volt, mert mindenki kevesebbettanult és mindegyik a másikakat okolta az alacsony eredményekért . Tehátsenki nem volt megelégedve és mindenki megbukott. Ekkor a professzor azt mondta nekik, hogy a szocializmus ugyan ilyenmódon alapszik és azért fog az is megbukni . Mert ha a jutalom elég nagy,a szorgalom is nagyobb, hogy valaki sikeres legyen. De ha egy kormányelveszi a jutalmat az igyekvőktől , hogy a lusta is jól járjon, senki nemfogja törni magát , ha Ő azért kevesebbet kap. Itt van még 5 nagyon tanulságos mondat: 1. Nem lehet a szegényeket sikeressé tenni azzal, hogy a gazdagabbakatkifosztod. 2. Ha kapsz valamit amiért neked nem kellett dolgoznod, azért egészbiztos valaki másnak kellett megdolgozni. 3. A kormány nem tud adni senkinek semmit, addig amíg azt valaki mástólel nem veszi először. 4. Semmit nem tudsz megsokszorosítani úgy, hogy először elosztod. 5. Mikor a nép fele úgy gondolja, hogy nekik nem kell dolgozni mert amásik fele úgyis eltartja. És mikor a másik fél rájön arra, hogyakármennyit dolgozik, a kormány a fizetésük felét arra költi állandóanaki nem csinál semmit. Ez a kezdete annak, hogy az a nemzet a bukás feléhalad.
A Fórumban régen volt téma erről, hogy írjuk le ki mennyi darabbal rendelkezik, de ezt közösen elvetettük... Szóval jó sok darabom van.... És mind megvan. El nem adtam, venni vettem. A Pontos darabszám tekintetében legyen privát infó :)
Még egy fontos dolog a várakozásokról! Én 300 Mrd árbevételt és 25-30 Mrd EBITDA-t jósoltam. Ezt vissza lehet nézni több helyen is ezt írtam le! Az EBITDA-t majdnem eltaláltam amit szerintem elég jó arány. Egy dologban tévedtem: az árbevételben. De ez csak számviteli tévedés volt, mivel én beleszámoltam a Mátrait a 300 Mrd-be miközben ez egy megszűnő tevékenység ezért ebben a beszámolóban a 210 Mrd-ben nem jelenik meg! Ha a jelenlegi 210 Mrd-be beszámolták volna a megszűnő tevékenységek(mátrai) árbevételét (94Mrd) is akkor a teljes árbevétel 304 Mrd lett volna... Nem vagyok egy nagy orákulum és nyilván céges szinten volt olyan amit alul és felülbecsültem (felül: Viresol, alul Mészáros), de csoport szinten szerintem nem rossz ez az arány. De be is fejeztem az önfényezést.
NEW OPUS GLOBAL