Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Minden nagy piaci trendváltás előtt van egy kontra mozgás, amikor az égbe húzzák az árat vagy földig nyomják...dönste el mindenki maga, hogy most mi megy még az ingatlanpiacon, akkor amikor egy hitelválság árnya is egyre erősebben vetül az európai gazdaságra...
Bocs, de nem ér semmit egy olyan eséses előrejelzés 2019 tavaszán, ami után bizonyos szegmensek (pld újlakások) ára 3 év alatt még duplázódik, mielőtt esetleg megindul egy esés.
Papa! Ezt napra pontosan nem lehet megmondani, ezt többször megkaptam én is, hogy 2-3 éve mondogatom és nem jött be. A helyzet az, hogy ezt nem lehet napra pontosan megmondani, de a mikro és macro gazdasági adatokból, és némi egyszerű paraszti ésszel előre lehetett látni, hogy ez már túl szép volt, hpogy igaz legyen. Ciklikusság is van, látható volt a sok sok repedés a rendszeren.
Hogy mi alakul azt meglátjuk. Amúgy meg nem irtam hogy generális esés lesz. Te viszont tavaly tavaszra irtad, idén meg nyárra és az bizony nem jott be.
de a lakások szerintem még mennek, ezért lennék kíváncsi nagyon...
Törölt felhasználó2022. 09. 06. 12:46
#177591
Na ez az igazi lufi, Kínában már szintet léptek. A cikkben van még elejtve egy röpke megjegyzés, hogy a globális GDP 6%-át teszi ki az ingatlanpiac. Tanulságos azoknak is, akik épp kínai eszközbe kívánják menekíteni a pénzüket a várható nyugati és USA összeomlás elől, hogy a lufi nem ismer határokat. "A KÍNAI ELŐVÁSÁRLÁSI RENDSZER MIATT SOKAKNAK OLYAN INGATLANRA KELLENE TÖRLESZTŐT FIZETNIÜK, AMI NEMHOGY NEM KÖLTÖZHETŐ, DE AKÁR MÉG MEG SEM ÉPÜLT." Lakáshitelesek tömege sztrájkol Kínában – miért lázadoznak? - Portfolio.hu
Ez itten a lényeg, majd jönnek az üresjáratok a bérleti piacon, lehet majd összevetni ismét a kalkulációkat az állampapír, dkj, usd és társaival. Nem bukó kiszálló meg majd 5 év múlva lehet...
Hathor. Amugy tehed megkovetlek Sokaig azt hittem te is egy tipikus pozibol beszelo ingatlanos vagy. De rajottem, hogy nem. Ezt mar honapokkal ezelott be akartam irni csak elfelejtettem.Annyi volt a kulonbseg, hogy en fel évvel elorebb voltam, mert a jelekből makro gazdasagi adatokbol keszitek magamnak prognozist. Te meg fel évvel kb utana mikor mar kezdenek jonni a tenyek, adatok. Te biztosra mész. Nagyon helyesen. Ja ,es amugy te mit latsz a piacon, hisz te az eletszagu terepen vagy. En most abszolut nem nezem az ingatlan piacot. Kivancsisagbol.
De hát nem a gáz árával van gond, hanem nincs gáz. Illetve úgy is mondhatnám, hogy gáz van. A lényeg, hogy a nincs vagy a kevés baromi drága tud lenni. Adott esetben a végén palackban visznek a milliomosnak egy 11,5 kilós gázpalackot 1 millió dollárért, mert ő nyerte meg a licitet a neten.
Nyugi, nyugi! Hamarosan jönnek majd itt a konyhabútoros klímaszakértő és panelcsomopontos közgazdász professzorok és megírják neked, hogy az ingatlanpiac tovább szárnyal és 2 milla / nm2 lesz a panel ára. Ezen felül még arra is felhívják majd a figyelmedet, hogy semmiféle recesszió nem lesz itt, illetve ha lesz is az semmiféle képpen sem lesz mély és tartós. Meghát ugye az ingatlanokat eddig sem azok vették hitelből, akiket ez esetleg érintene.
En csak azt mondom, hogy sokan mondjak itt hogy csak malunk ennyi, meg nem szabad engedni stb.. megis mit akarnak, elfoglaljak a Holland gaztozsdet?🤷♂️🤣
https://www.portfolio.hu/ingatlan/20220906/elkezdodott-a-drama-a-lakasberleti-piacon-egyre-nehezebb-fizetokepes-berlot-talalni-565365 "Bár az előző évekhez hasonlóan idén is arra lehetett számítani, hogy a felsőoktatásba kerülő és lakhatást kereső diákok nyáron felhajtják a keresleti árakat, idén ez nem érvényesült, és a tendenciát a külföldről érkező diákok kereslete sem tudta érdemben megváltoztatni." Pedig pár napja egy ingatlanos tótumfaktum még azt szakértette, hogy a lakhatást kereső diákok nemhogy az albérleti árakat, hanem egyenesen az ingatlanárakat fogják felhajtani.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link