Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Szerintem az edénygyártók is rájöttek, hogy nem gyárthatnak örök életűt, mert akkor nincs mit eladni. Már ott is megoldották a folyamatos leépülést. Egy gazda ismerősöm panaszkodott, hogy 15 éve vett egy JD traktort, luxus cikknek, mivel kevés a földje, de legalább 50 évig meg lesz oldva a gépesítése. 15 év alatt 2800 üzemórát futott, amennyit egy nagyobb gazdaságban fél év alatt ráhajtanak. Hiába gondolta, hogy kiszolgálja őt gond nélkül, mivel minimálisan használja, ugyanúgy elkezdett romlani, mint az agyonhajszolt. Először az üzemagyag csövek kezdtek el szivárogni, majd a kipufogó ment tönkre. A hab a tortán, az alig megkopott gumik kezdték megadni magukat, kirepedeztek és szétszakadtak. Legutóbb a hűtővíz gumicső repedt el, elöregedett. A legnagyobb csoda viszont egy hidraulika vezérlő, kicsi motor kiégése volt. Az vajon honnan tudhatta, hogy 15 év után kell elégnie, minimális használat után.
Cyrus! Egyetlen szot nem irtam arrol, hogy miert es milyen celbol erdekelne - esetleg - ez a lakas. Csupan egy kerdest vetettem fel Melosnak, hogy mit gondol rola. Ez inditott el egy erdekes lavinat, amely tele volt erzelmekkel es talalgatasokkal. Tehat nem irtam hasznositasi celrol, pusztan Melos velemenye erdekelt, ar es muszaki szempontok miatt, mert o ebben olyan profi. Ez volt az eredeti kiindulo hsz: :Andy01 vasárnap, 17:23Előzmény: #128942 mls.#128944Mit gondolsz errol a lakasrol, Melos? Te, aki annyira ismeri a pesti lakaspiacot! https://ingatlan.com/32008749/ Kb 10 eve epult, teljesen uj 4.emelet, zart folyoso, biztonsagos, szemben a Nogyogyi es Sebeszeti Klinikaval. Sajat kozponti futes, melegviz a kazanro
Szerintem ezen kár vitatkozni. Van aki az amerikai konyhát szereti, van aki nem. Kis gyerekkel/gyerekekkel azért (nekem) sokkal egyszerűbb az amerikai konyha, mert addig is a közeledben lehet/nek a gyerkőc/ök. Nekem ez sokkal ideálisabb, mint a száműzetés a konyhába...
Mitől veszíti el az élét a kés a mosogatógépben? Meg fogom próbálni, zsiradék nélkül kisütni a rántott szeletet. Vagy a rántott csirkecombot. Szerintem serpenyőben ez lehetetlen. Sütőben már próbáltuk, de az sem ugyan az.
Ha az a veszély fenyegetne, hogy neked lenne igazad, akkor mindenhol kötelezővé tennék az oltást. Ugyanis még 2 ilyen évet senki sem birna ki. tehát ez nem alternativa.
Az egyik ismerősöm meghívott, nézzem meg a lakását. Hát ott még konyha sincs. Egy bárpult szerűség van, kis hűtő, mikrohullámú, kávéfőző és gyorsforraló, rezsó. Ezek is csak "ha kellene" miatt vannak, általában a reggeli kávéját is már máshol fogyasztja, vagy kávézó, benzinkút, munkahely. Igazi legénylakás. Ha enni akar, rendel magának. Egy nagyobb szekrény az "éléskamra" , csupa egészségtelen rágcsálnivalóval és üdítőkkel. Viszont van egy óriási mindent tudó tévéje, játékkonzolokkal meg internet kapcsolattal. Azt mondta, ez az új irány, hiszen szinte csak aludni jár haza. Persze nem egy tanyán lakik, hanem egy nagyvárosban.
Igen, ez igaz. Töpörtyű készités? Amerikai konyha tényleg nem alkalmas sok mindenre. Pld: - Több napos lekvárfőzésre - disznóvágásra, hurkatöltésre, füstölésre, - vállalkozásban üzemi konyha funkcióra, - bérmosogatásra (éjjel nappal 100 teriték) - szüret után szőlőpréselésre - gyümölcsszedés után cefreerjesztésre, majd pálinka készitésre (lepárlásra) stb. Ezek olyan hátrányok ami miatt rendes magyar embernek eszébe sem jut amerikai konyhás lakást venni.
Azert elegge osszefugg a ketto, nem arrol van szo, hogy recepteket osztunk meg, hanem a fozesrol, technologiarol, eletviteltol es annak kulonbozo, ingatlanokat erinto aspektusait - ez pedig mar beletartozik szerintem a topicba.
Ezzel az egyetlen fiókkal írok ide, a regisztáció előtt nem ismertem a fórumot, szóval ez csak olyan ferdítés, mint, hogy rengeteg a külföldi vásárló. :D
A keseket azert nem rakod bele, mert elviszitik az eluket. Par kest berakok, de a legnagyobb becsben tartott sefkesemet soha. :-) A bo olajban sutest meg tenyleg erdemes hanyagolni, pont azert dolgozol teflonban, hogy minimalis zsiradek kelljen csak, mert nem ragad le az etel annak hianyaban.
Kedves Gyulám! Én 11 éve itt vagyok. Te meg pár hónapja (ezen a néven) Én itt leszek 2 év múlva és vállalom amit addig is irok. Te viszont addigra úgy gondolom már az 5. új neved alatt irogatsz.
Na igen, toportyu keszitesnel valoban izgalmas az amerikai konyha. Halfelet en mar regota csak sutoben keszitek, ott ezzel nincs akkora problema es ott is el tudod kesziteni ropogosra a boret (hozzatennem, hogy jellemzoen egesz halakat sutok). Az amerikai konyhanal meg az is csodalatos, hogy mikor es hogyan inditod a mosogatogepet. Normal idoszakban nincs gond, mert elmesz dolgozni, aztan hadd szoljon, de az ilyen pandemiaval/home office-szal sujtott idokben mit csinalsz- napkozben vagy este hallgatod a fo eletterben? A kamra illetve alapvetoen a haztartasi helyiseg hianya az uj epitesueknel szerintem megengedhetetlen, de ha van ra kereslet igy is, akkor hajra (ettol fuggetlenul gaz).
"Alternatív valóság!
A tikkadt nyári hőségben Budapest utcáit róva
azonban bizonyosak lehetünk abban, hogy sok embertársunk nem használja
még a Budipestet, pontosabban budinak használja Budapestet. Az erjedő
vizelet és egyéb végtermékek szaga gyomorforgató bűzzel csap az orrunkba
az elhagyottabb aluljárókban és parkokban. Sokak számára a bokrok,
házfalak, transzformátorszekrények takarása jelenti az ingyenes és rapid
megoldást."
Ebben az irományban egy kicsit nevetséges a forró víz kártékony hatása. Mi az ilyen serpenyőkben sütjük ki a rántott húst is, ahol gondolom nem csak 100 fokra melegszik fel a zsír. A hagyma lepirításakor is csak úgy sistereg a forróságtól. A mosogató gép meg nem forráz, általában 60 fokos vízzel locsolgatja az edényeket. A mosogató szer lehet bűnös, többször elgondolkodtam, mennyit ehetünk meg belőle. Az ismerősöm a késeket sem rakja bele, mert állítólag kilágyul az fém. 60 fokon :-) Én azt olvastam, hogy a legtöbb sérülés a tároláskor van, mikor többet egymásba halmozunk. Nagyon érdekes, hogy tényleg elfáradnak a teflonos edényeink, ami érdekes, van ami csak1 évig bírja, de van már 5 éves is. Van olyan olasz, amiben az elejétől fogva leragadt minden.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link