Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
"Az új protokoll inkább hugy megszuntetni ezt az airbn marhaskodast. Ugyanis a lakas az nem szálloda." A 2 és 2+ gyerekes családok, főleg ahol vegyesen fiú-lány van azóta tudnak normális áron nyaralni menni, hogy van airbnb, booking stb, rövidtávú lakáskiadás. Előtte meg vadászhattak több ágyas szobára, leginkább a koleszokban van ilyen vagy bérelhettek több szobát aranyáron. Most meg kivesznek egy 3 szobás lakást és ennyi. A másik érv, hogy olyan helyeken is lehet bérelni, ahol nincs a közelben szálloda. A harmadik érv meg az, hogy én kifejezetten utálom azt egy szállodában, hogy állandóan valakit kerülgessek , meg ne felejtsem el a takarítónak kirakni a jelzést, ha napközben aludni akarok. Nekem sokkal jobb és komfortosabb érzés kibérelni egy lakást és akkor magunk vagyunk. Van aki meg azt szereti ha körbeugrálják, akkor az menjen szállodába.
Ajanlom mindenki figyelmebe: Uj eloterjesztesek ( penzeso ) https://www.youtube.com/watch?v=AlfXWGzasLs 10:29-nel beszel arrol, hogy mikent csekkolhatja a berbeado azt, hogy a berloje mikor fog hozzajutni az allam alltal kuldott penzhez. Ezt a haziur teljesen torvenyesen teheti meg. Uraim, ezennel vitara bocsajtom.... Lakoingatlan arak, fel vagy le...
remélem nem lesz újabb , az utolsó nyomta épp fel nagyon az árakat. Addig még normálisan emelkedtek . nyilván a válasz az hogy vegyen fel újabb hitelt a delikvens. Amit én tapasztalok, hogy kínálat, sőt minőségi kínálat is van (nem új építésű), viszont nagyon magas árak cserébe.
Köszi neked is hogy elmondtad a tapasztalataidat!Saját részre sokkal nehezebb lakást venni, itt már ugye bele kell képzelnem magam hogy tudnék-e ott élni.Belváros jó, mert közel van a munkahelyek többsége meg úgy minden, de én szeretem a zajmentes és zöld helyeket ennyiből meg inkább külváros. Nálunk az a meglátásom hogy azokon a lakótelepeken van több pprogramos lakás ahol igényesebb a lakóközösség. Meg azért úgy hallottam a rezsije is kevesebb, mint a sima panelnek. Nem tudom más városban mennyire kiélezett, de errefelé konkrétan nagyon nem mindegy hogy melyik lakótelepen vesz az ember.Most is vannak jo lakások mondjuk úgy valamivel normálisabb áron csak olyan részen ahol sötétben már nem szívesen mászkálnék.
Egy napja gondolkodok ezen, de igazándiból válságban, nehéz helyzetben talán jobban a helyén van az emberek morális iránytűje - amikor megy a szekér, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez már örökké így lesz és megtehetünk bármit. Plusz pont a Hideg napok referenciáért.
Nyilván ez lenne a legjobb, remélem ebbe az irányba haladunk, kivételes lehetőséget biztosít erre a helyzet. Kiszélesítik az eddigi szállodai szubvenciókat, eleve a következő években vagy 2000 új szállodai szoba van beütemezve (NER-kézen egy jelentékeny része). Elég erősen ráfordultak erre az irányra, meglátjuk, mi lesz.
https://index.hu/gazdasag/2020/04/27/airbnb_koronavirus_uj_takaritasi_szabalyok_24_oras_uresen_allas/ "Az Airbnb egy közleményében azt írta, negyvenoldalas dokumentumot készítettek, amelyben részletesen taglalják a különböző helyiségek takarítási módszereit és tisztasági sztenderdjeit. Még azt is felsorolják, hogy milyen vegyszereket, módszereket és védőeszközöket ajánlatos használni a takarításhoz. A protokoll azt is előírja, hogy két bérbeadás között legalább 24 órának kell eltelnie, így az életben maradt vírusok nagy része is elpusztulhat. De a lakáskiadóknak arra is lehetőségük lesz, hogy 72 órára blokkolják a következő foglalást, így még nagyobb esélye van a vírusok elpusztulásának. Az új protokoll jövő hónap elején léphet életbe."
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link