Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Persze hogy hulyek anyagilag de lakastorleszto a halalodig gyerek volvo kutya kompozicioba el lehet faradni:) utana ha kicsit elsz annak meglesz az ara:) a lakas marad a fizetesed meg reppen. Sok okos okitott engem ezzel de en mosolyogtam a tengerparton amig o szaros pelenkakat cserelgetett a melohelyen felve lapult otthon meg nezhette a duplajara nott asszonyt a chf hitelevel egyutt:) nem kell am azt a kort elfelejteni. 5 eve meg mindenki nyuszitett...
Egyszer kellett berelnem eletemben de az remalom volt. Giga osszeget kert mindenki de egyszer valaki olcsobban kiadta volna lelakott szobajat a hazaban. De kiderult hogy buzi volt es ezt nem vallaltam be.
Megfejelem azzal ha valaki megis arra varna hogy kesobb olcsobban vesz lakast es par evig berel az megint rabaszik Ha ugyanis lemennek a lakasarak akkor a hitel is megdragul Ezek egyutt mozognak. Ezt tudja a paraszt es azert vesz olcso hitellel az arak meg csak nonek.
Aki tobb evre berlesre rendezkedik be nyilvan azokrol lehet szo. Itt mar 3 vagy 4 millioktol indul a jatek. Ezek mar onero szintu dolgok es kidobott penz es ido ha odaadjuk a paraszt haziurnak aki szinten ennyibol veszi hitelre a lakast amit nekunk kiad.

Egy olyan piacon ahol a vevo gyakorlatilag nem bukhat a vasarlason mert nagyon alacsony kamatu hitelbol vesz olyan eszkozt ami hasznosithato azaz profitot termel vagy legalabb a hitelkamatot kitermeli az arak mindig emelkedoben lesznek. Akik pedig berelnek azok fizetik meg az ingyen vagyongyarapodast. A berlok hulyek ha a vasarlas helyett berelnek
Azt kell latni hogy 5 vagy 10 milliobol veszi ez a sajat penze. A tobbi hitelen fut. 200 ezer torleszton amit az alberlojevel kifizettet. Ha lemegy a lakas ara az se baj mert neki 10 be van. Te meg kifizetsz egy kenyszermagas dijat neki es soha nem lesz lakasod.
Az a kerdes mikor vette,ha mostanaban nem beszelhetunk nagy nyerorol,es kiszallni se konnyu ilyen aron. Es igen inkabb berelek most,mondjuk 120+30 rezsiert egy lakast,es raerek evekig varni,sporolt penzemet befektetem map+ba. Eljon az a pont amikor valogathatok a lakasok kozt:)
En 29 evesen zoldfulu voltam ehhez mert maskepp neveltek. Most esett le a tantusz mi folyik ebben a mostani 0 kamatos vilagban. Mindenki aki beszallt ingyen gazdagodott es a berlok vagy a tobbi adofizeto allta a cehet.
De mi az ami nem volt vilagos ? Mi a kerdes ? A parasztot semmi nem erdekli mi lesz x ev mulva ma biztositja be magat es mindent megvesz minimalis onerovel. Foleg a lakasokat. Ezert no az aruk. Vagy Te inkabb berelsz 200 ezerert olyat ami soha nem lesz a Tied? A paraszt jol kalkulalt felvette a hitelt vett belole lakast es 200 ert kiadja. Mi az ami ebben erthetetlen. Tovabba meg a lakasarak is emelkednek barmikor nagy nyerovel kiszall ha akar.
Latom ragalyos a linealis extrapolacio. Husz evig kiadja a lakasat? Meg az se biztos mi lesz 2 ev mulva,amikor ov es tarsai valsagrol beszelnek,magas hozamu kotvenyt bocsajtanak ki,es varga kiaszamithato arfolyamrol beszel,mivel ami most van elriassza a befektetoket...ez bizony alapveto szemleletvaltas,az "aranykorszak" vege.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link