Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
4--6-8 év múlva várom 1999-et, illetve a 2012-14-es állapotokat. Bár lehet, hogy később következik be. Meglátjuk, addig is kp felhalmozás CHF-be konvertálva.
"Most olvasom hogy az ekb kotvenyvasarlast indit." . További ingatlanár növekedést várok a következő 2 évre. Minden ingatlanom tartáson van, tőkegyűjtés, majd 4-6-8 év múlva vásárlás. Na akkor lesz a kp király.
Most olvasom hogy az ekb kotvenyvasarlast indit. Csodalatos helyzet lesz itt a periferian. Relativ magas inflacio mellett 0as kamatkornyezet aminek a negativ hatasait az mnb 5%os kotvennyel probal enyhiteni. Varom a tanacsokat hogy mi varhato:) persze mindezt ugy hogy a bernovekedes itt nem folytathato legalabbis a termelekenyseget nezve. Elerkezik az adofizetok altal allt hitelezesen alapulo gazdasag elenkites? Csodalatos inflaciot gerjeszto kis allapot:)
a közgazdászok a mosom kezeimet szakmai változatát a "ceteris paribust" szokták ilyenkor még hozzátenni, de a valóságban az egyik helyzetben kihasználatlan kapacitás nyomta le az árakat, a másikban pedig a kapacitás feletti keresletnövekedés nyomja fel 2018ban mindenki összeszarta magát, hogy jön a válság, vissza kell venni, aztán meg nem jött
ja és elméletileg a felső decilis szerint keresek most és akkor is, de valahogy más a feeling. Úgy érzem magam, mint amikor 2008-ban kerestem 250-260k-t... legalábbis az árakat tekintve. Sajnos jó a memóriám az árakre vonatkozólag:) a különös kedvencem a kenyér. A bükki kovászolt 249 volt 2010-ben, most 549. A barack kilója 139Ft, most 299Ft. Innom kellene, hogy felejtsek:)
nme voltam és most sem vagyok vezető. inkább szakértő. A cafetériám gyakorlatilag megszűnt 40-50k/hó-ról, a bruttóm 12% ment magánnyugdíjba, most Zéró, bónusom is csökkent egy havival. A nagy emelések ezek átváltása volt kp-re plsuz 10%... sokan jártak így. AZért mondom, hogy nem az igazi
2013-14 egy nagyon különleges és soha vissza nem térő alkalom volt az ingatlanvásárlásra, és ha te akkoriban nettó 600-800 at kerestél, akkor nominálisan pont annyival emelkedik a béred, mint az alattad lévőknek csak te ugye alapból jól kerestél a lényegi céges juttatás alatt meg ugye nem azt a néhány 10 ezer forintos széchenyi kártyát értjük, hanem a laptopot, a telefont meg a céges autót ez is teljesen alap egy céges középvezetőnél a sodexo-nál voltál projekt manager?
Ki ver át? A nagy részét ismerem azon embereknek, akik ilyen poziban ülnek. Ugyanezt mondják. Szép lassan leamortizálták a béren kívüli juttatásokat, és beleépítették a bérekbe... Az alsóbb szinteket tolták fel, meg az IT-sokét. Épp azon röhögtem, hogy magyaráztak nekem a felelősségről meg a többiről, miközben 6 éve a 16 havi béremből vehettem volna egy panelt, most meg 45-50 haviból. De pizzából is majdnem kétszer annyit vehettem volna:) Persze ez szektorfüggő, de a nagy béremelés nem egységes. Bár szívesen megszüntetném a KATA-t, hogy pár vigyorinak lesüljön az arcáról a bőr... lenne bégetés egyből
Ti tényleg nem vásároltok? hogy a faszba ne nőne. Az LG belépő mosógépe 60k-ról 100k-ra ment, egy avg tv 110k-ról 200k-ra suhant. Egy irodai pc 70k-ról 140k-ra. Egy 30k-s mobiltelefon 60-70k-ra. A használt autómnak 4 év alatt nem csökkent az ára..., a klímák 120k-ról 200k-ra, a bútorok ára is ment vagy 50%-ot, a biztosítás díja szimplán duplázódott, egy pizza 1000ft-ról 2300-ra, a rendelhető étel 800ft-ról 1300-ra.Ti vagy nem éltek, vagy teljesen elvakultan hisztek az igazatokban... Halkan jegyzem meg, hogy egy nyugdíjasnak én intézem az életét 3 éve, és évente 10% feletti a kötlségnövekedés ugyanazon szintre...
"Csak halkan jegyzem meg, hogy összességében 10%-al keresek többet ugyanazon poziba, mint 2013-ban... (még mielőtt beszólnál, hogy váltsak, mindehol kb ennyi )" a vezetők fizetése tényleg nem olyan ütemben nőtt, de a vezetők sosem voltak rosszul fizetve vagy szembe kell vele nézned, hogy téged bizony átvernek
Hogy ki mit hoz ide: ", műszaki cikkek, satöbbi" Ez Te voltál:) az meg egy oltári nagy ostobaság (a fogyasztói kosárban szimpla csalás), hogy nem ugyenezon kategóriájúról van szó műszaki cikkeknél. A technikai haladás valójában maradás, tehát mindig ugyanazon kategóriával kellene számolni, lévén precision 2000-es sincs, de 100Ft-ért még lehet kapni használtan...Az MNB olyan vágott alá a forintnak, hogy nyugodtan számolhatnál piaci körülmények között 240-el.. ehelyett 320... tehát 33% vegyél is el a csodából. A béremelkedés meg egyenlő elosztású. Csak halkan jegyzem meg, hogy összességében 10%-al keresek többet ugyanazon poziba, mint 2013-ban... (még mielőtt beszólnál, hogy váltsak, mindehol kb ennyi ) A közszféra béremelése illetve az alacsonyabb jövedelműeknek a béremelése nem érintett ám mindenkit... Nézd meg nyugodtan egy VW Passat árát most és 2010-ben, hanyadt vágódsz... A banán, építőanyag, stb árráól pedig egyszemélyben a kormány a felelős. Úgy hívják, hogy útdíj kedves barátom, meg behajtási díj, amiről fogalmad sincs. Az idei élelmiszerárak júniusig tartó növekedése KIZÁRÓLAG az útdíj miatt volt, most is emelkedni gofnak az árak, de most a bérköltség miatt. Beszélgess pár kereskedelmebe jártas emberrel. Szerinted a szigetelés ára miért van az egekeben. (mert a kamionnak az útdíja nem kevés, és januárban emelték). Szerinted mi a faszból telik ennyi állami beruházásra, ha csökkentek az adók...? mert nem csökkentek, csak olyan réteget érintenek, amit a paraszt nem lát. Például útdíj, ÁFAcsalás visszaszorítása (a fogyasztó fizeti ki, mert eddig csak elcsalták és olcsóbban került a polcra), tranzakciós adó, bankadó stb.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link