Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
"az államkötvény egy stabil jelenleg 4,5%os trend mentén növeli a vagyonodat" Miután az infláció már inkább 4 mint 3%, ezért az állakötvény éppehogy csak szinten tartja reálértékben a vagyonodat.. "gondolod a következő években hoz majd évi 4,5%ot a tőkédre az ingatlan? úgy, hogy már mindenki piaci korrekcióra és kamatemelésekre számít?" Igen, hoz. A következő években fokozatosan beépül az ingatlanárakba a 25% ÁFA emelés (évi 8-10%-kkal) és a mostani keresleterősitő lépéssorozat is ad egy lökést az ingatlanáraknak. Ennek hatása megint elnyújtva jelentkezik, de pár éven belül megemeli a lakásárakat 10 millió ft-tal. (Egy közepes , 50m2-es lakásnál ez 200 ezer ft/m2 áremelést okoz, azaz a jelenlegi budapesti lakásárakat kb. 20-40%-kal emeli. Amúgy meg ezen a fórumon kivül a kutya sem számit komoly piaci korrekcióra pár éven belül és aki kamatemelésre számit Matolcsinál, annak javaslom esténkét olvasgatni a "Matolcsi összes művei" irománygyűjteményt. ha végig olvasta a sumér rokonság és egyéb okosságokat, akkor rá fog jönni, hogy előbb vágja fel az ereit, minthogy kamatot emeljen. (Iróniát félretéve, az MNB-t abszolut nem zavarja, ha a forint gyengülése együttjár némi inflációval.) "ha úgy alakul, hogy időközben megint olcsón lehetne ingatlant vásárolni, akkor meg kiveszed az 1% büntetőkamatra a pénzed és kész" .....és megvásárolod ugyanazt az ingatlant, amit ma 40 millióért megvehettél volna majd 60 millióért. Hidd el, ebben az esetben nem az 1%-os büntetőkamat miatt fogsz szivni.
na mondjuk azért se rajongok túlzottan az ingatlanért, mert olyan mint 1db 30 millió forintos részvény hát azért pl a richter 5500 forintos részvényáraival mennyivel likvidebb már
Lehet, hogy igen, lehet nem való igaz. Olyan ez mint a részvény, kockázatosabb, de az értéke változhat. A múltat ismerjük, a jövőt sajnos nem. Lehet mondani, kockázatosabb az ingatlan, de én a pénzem elértéktelenedésétől is tartok. Nekem van ingatlan is, papír is, rv is... Az ingatlan vhol stabil dolog (a panel, még ;) ) alapesetben nyugtatom magam, bármennyire is csökken a lakásom értéke, egy másik hasonló lakás akkor is ki fog jönni az árából. :)
na jó, csak az államkötvény egy stabil jelenleg 4,5%os trend mentén növeli a vagyonodat, ha ingatlanba fektetsz be (amiben mondjuk nem laksz, tehát nem indifferens, hogy mennyit ér a piacon) gondolod a következő években hoz majd évi 4,5%ot a tőkédre az ingatlan? úgy, hogy már mindenki piaci korrekcióra és kamatemelésekre számít? ha úgy alakul, hogy időközben megint olcsón lehetne ingatlant vásárolni, akkor meg kiveszed az 1% büntetőkamatra a pénzed és kész
nem tudjuk hol a buborék szint. A gazdaságoz nem nehéz behűteni. Általában leng az inga, én is azt érzem túlleng főleg az ingatlanárakban. De azt se feledjük a válságban a nagy cégek (nemzetközi szinten) átkonvertálták a munkaerőt..azonos bérért kvalifikáltabb munkaerőt kaptak nagyobb hatékonyságot követelhettek, kirúgták akiket akartak. Ezek növelték a hatékonyságot értékesebbek lettek a cégek, több pénzt termelnek..
Én is ezt mondom, ha ilyen jól megy minden, akkor minek kell ehhez még mindig negatív reálkamat. Emeljenek kamatot, hiszen minden mutató olyan jó. A többi az mellébeszélés csak. u.i.: képzelem, ahogy ncseed most is mérgelődve olvassa a kommenteket.
a két világrend közeledik..kialakul a szociális piacgazdaság..mindenki csodálja Szingapúrt ne feledjük diktatúra.. vagy egy tervgazdálkodás elhivatott vezetővel?
elég baj, hogy keleten csak az építőipar teljesítményének az egyharmada koncentrálódik. gondolom az is főleg a nagyvárosokba. ha kelet kiürül a románok tényleg a tiszáig tolják a határt:)
igen aki vészmadár és borulátás az a bölcs az optimista az balek...régi jól bevált attitűd. Azért ne feledjük mások a bázispontok..10éve romániában még bivalyszekerek voltak szegénység mindenfele..ma már jobban élnek. Egy svájcinak nehéz 10%ot növekedni.
soha nem éltek ilyen jól a "melósok" nem hinném rászorulnának. Elég nagy a család ága-boga tartjuk is a kapcsolatot senki nem panaszkodik, mindenkinek van munkája aki dolgozni akar.
egyszerű fel kell állitani egy hipotézist és alátámasztani a lakásárakról.. miért dől be..miért érte el a helyét..miért emelkedik.. ez a fórum célja. Olvass kicsit az estmédia fórumba, ott elég jól látszik a tőzsdepszicho.. Ezen kivül megbecsülni azok tapasztalatátadását akik adtak vagy vettek.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link