Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Igen van német rokonom.. (Echte német családba került 5-10 éve - több ezer eurót keresett egész életében nem segédmunkásként hanem könyvelőként ) Mindig az volt egész életébe a fontos, hogy 3 évente a kocsiját lecserélje.. és nem KP ra hanem hitelre vette a kocsiját.. (A kocsi a legrosszabb befektetési eszköz főleg hitelre. - gyakorlatilag itt szúrta el az egész életét) Valamint egész életében bérelt lakást és így rokkant nyugdíjasan Magyarországon egy Borsodi kis faluban most kapaszkodj meg egy 5 MFt os házat HITELRE vett.. + még a kocsiján is hitel van. Alig tud megélni , mert két hitelt kell fizetnie , pedig majd 800- 1000 euró rokkant nyugdíja van. Nyugaton a kocsi szimbólum , de nagyon sokan azt is lízingelik. Házról meg csak álmodozhatnak. Élik a nagyvilági életüket , de SEHOVA se jutnak álom kategória ott egy lakás vétel , még itthon talán van esély rá főleg ha segíti a családokat a kormány.
Na azért mégiscsak találtunk pár pozitív dolgot :) most burkolják le az összes foldutat itt hír stb.. szerintem most lessz majd pénz tényleg rendbe rakasra. 2-3 éven belül látni kell a csiarkat 5 év múlva meg lehet nagy lépés... Reptérrol bejönni szerintem az egyik leggyengébb pont. Őszintén szólva szerintem egy masik repteret is lehetne építeni... De valamit mindenképpen változtatni kell mert ez tényleg botrány...
Én kevésbé vagyok bizakodó, mert most volt 5 frankó év, mégsem épült semmi. A vár OK, a liget OK, de ezek kis szigetszerű dolgok. Átfogó dolgok nincsenek. Talán kettő ami eszembe jut, a fonódó villamos és az V. kerület közterületei egy részének rendbetétele. De ennyi, pedig vagy 50 ilyen kellene egy ekkora városba. A belvárosi utcák felújításával se kellett volna leállni. Pedig rengeteg az IFA bevétel most. Így turisztikailag is maradunk az olcsó turizmus központja. A reptérről bejutás is maga a dráma, kb. egy közepesen fejlett indiai várost idéz a gyorsforgalmi és környezete. Ezzel a tempóval nemhogy felzárkózunk hanem brutál szinten maradunk le, sajnos.
Hát sajnos ezzel a programmal nekem is vannak ilyen félelmeim... Nehéz úgy egyebbként is szembemenni a világszerte tendenciaval ami a városiasodas irányába mutat... Önvezető kocisk es technológia azért lehet hoz még fordulatot mert ne pld pont most tudnám elképzelni magamat valami nyugodt de jól ellátott helyen..
Na ez is egy nagyon. Helyes meglátás! Nyugathoz képest lemaradásunk van regebnrol, Ázsiával szemben még mostani modernkori. Viszont, én pont itt vagyok bizakodó! Például 5g internet gyorsasag? Mi vagyunk dobogósai vagy legalabbis akkozeliek globálisan. Azért ez már ez valami a jo úton! Azért sokan szidják a csarnokok át is de most erre vt eus penz meg ez is kellet.. pld a vár3 -as metró liget etc... Azért bimboznak a dolgok ne felejtsük el most lett csak ilyenekre penz. Ez is valami pont most lessz majd elektromos hegy etc én adok kb 5 évet azért nagy változások lehetnek :) főleg az új lakásokkal is amiből mi annyit vettünk itt
Például sokan saját magukat elosszor, utánna meg másokat hogy saját kételyeiket elnyomják.... Elosszor is kevesebben mentek ki innét mint Ausztriabol... Másodszor meg hányan gondolták Michael Jackson egy király most mégis kiderül hogy mekkora egy perverz volt.. Ennyit a mások is így csinálják biztos igaz... Mindenkinek van egy elethelyzete amiben benne van egy lehetőség ahol úgy dönt hogy valamit kipróbál. Akkor ez jó döntésnek tunt, sokaknak bejön mindnek szempontból nekik valószínűleg ha maradnak is jobb lenne. Pár ember tud fejlődni hiszen az utazás nem csak fizikailag hanem szellemileg is egy magasabb szintre lephet. Jó pár ember még szenved. Többsége itthon is szenvedne de azért van köztük olyan is akinek lehet jobb lett volna már meglepni hazajövetelt régebben.
Hidd el, én örülnék a legjobban, ha Budapest mostantól egy szuper hely lenne. Nem rossz, tényleg nem rossz, de az emberek ÉLETMINŐSÉGET vásárolnak, nem ingatlant. Márpedig ebben sajnos le vagyunk maradva, amiatt amit korábban írtam, és a legnagyobb gondom, hogy ebben nem is látok változást. Közterületekben, közlekedésben, utcaképben több évtizedes lemaradásunk van a Nyugathoz képest, és mivel nem történt semmi az elmúlt években, egyre jobban szakadunk le. Munkámból adódóan járok Ázsiában is sokat, ott brutál ami megy, a nagyvárosokban (nem Kínára gondolok, mert az sci-fi) az elmúlt 10 évből felsorolni se tudják a fejlesztéseket, metrók, autópályák, komplett üzleti negyedek, sportlétesítmények (nem stadion, hanem az embereknek), szórakoztató parkok, stb stb. Itt meg? Mi épült az elmúlt 10 évben, ami javítja az életminőséget? Semmi.
Zsolti, Nekem is élnek ismerkedik millió dolláros fontos etc lakasokban házakban.. Én viszont az átlagrol beszéltem. Van pszichológiaban egy ilyen dolog Fehér Renault jelenseg. Megfigyelted pld ha családod vesz egy új Fehér Renault -t akkor hirtelen egy csomót látsz az úton? Lehetseges-e hogy mivel egyetemen tanultal baráti Köröd is magasabb kvalifikációkkal és ambíciókkal plussz jön. Probléma megoldó képességgekkel rendelkeznek. Ezek az emberek itthon is jobban teljesitenenek? Én autómosó embereknek az életet onnét ismerem hogy beszélgetek velük amikor az automat mossák pld... Próbálok mindenki életét megismerni meg elgondolkodni. Másik kérdés: saját lakásban laknak vagy bérelnek? Berelesnel megint csak az van amit küldtem hogy nehéz lessz kitörni onnét főleg ha egy fizetés rámegy.
"őszintén szólva zavar mennyire félre vezetik szegeny magyar fiatalokat" Ki vezet félre kit???? Ennyi embert, mint aki elhagyta Magyarországot, nem lehet félrevezetni. Miért nem jönnek akkor haza? Büntetlenül megtehetnék. Senki nem kényszeríti őket, hogy maradjanak az élhetetlen Németoszágban vagy Londonban. Sőt, akkor miért nem jönnek a németek és az angolok Magyarországra?
Pitcairn de ezt a hősödnek kellene elmagyarázni... Még a nagy világmegváltó nem itt lessz hanem a nagy nyugati országokban szóval oda kellene ezeket írni M ott 20-30 évvel előttünk vannak még ők vezették le ezt az egészet. Ha még tudod hogy lépéskényszerben van az ország akkor miért kell ezt így írni? Fejtsd ki hogy a te Fed elnöke miert csinálta ezt
Akkor biztos rosszul látom a szememmel azt, ha egy random német kisvárosba beteszem a lábam, hogy miért járnak maximum öt éves autóval. Miért új mindenhol az autópark. Miért rendezett, felújított a házak 90%-a legalább. Miért jók az utak. Végtelenségig lehetne sorolni... egész egyszerűen más életszínvonalon élnek, és ez a jövőben nem is fog megváltozni.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link