Nem tudok róla, hogy a magyar állam megmondaná, hogy mikor akarjanak gyereket a párok. Persze jól felfogott érdek, hogy viszonylag korán kezdjenek hozzá a párok, mert úgy nagyobb az esély és az államnak is olcsóbb, ha nem kell beültetést finanszírozni.
Legalább neked a csok már tetszik, csak az arányossága nem szimpatikus. Már ez is előre lépés. Annyit azért tisztázunk, ha arányosítják az még jobban felnyomja a lakás árakat, mert 1-2 gyerek azért sokkal több családban van, vagy bevállalják, mint 3-t. Egyébként meg a 3 gyerekes családmodellel lehetne csak fent tartani jelenleg az ország természetes szaporulatát. Remélhetőleg sok család bevállal majd 3. gyereket, mert annyival több úgy a támogatás, hogy plusz anyagi terhet már remélhetőleg nem jelent még 1 gyerek.
A világ népessége meg nem a magyarok gyerek számától függ. Lehet jobb lenne, ha a magyar (eu-s) értelmiségnek születne több gyereke, mint fekete Afrikában az ensz táborban.
Hát nekem még nem bizonyított be pitcairn semmi lényegeset. Egyébként meg nem is szoktam olvasni mit ír, ha csak nem rólam szövegel mivel újra és újra ugyan azt írja be amivel valójában hülyének nézz mindenkit mivel azt gondolja elsőre 100 beírásra nem értettük meg ugyan azt. Aki meg századjára is tapsikol ahhoz, hogy cpi infláció, lufi, kamatot emelnek akkor összeomlik minden,alkoholistás és drogos hasonlatához az talán hülye is.

Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link