Putyin végül csak elutalta a Gazprom osztalékomat, igaz meglepően USD-ben, de ezért nem haragszom meg rá. 08.23-i értéknappal, de ma jelent meg a számlán.
Elképesztő, hogy milyen erős a befolyásolás sikeressége... "A tengerentúli tőzsdék pénteki zuhanása és az ázsiai részvényindexek hétfői lejtmenete után úgy tűnt, hogy az európai tőzsdék is eséssel indulhat a hétfői kereskedés, a határidős DAX index 80 pontos mínuszban járt ma reggel, majd ezt követően a határidős a korábbi mínuszok nagy részét le tudta dolgozni, miután úgy tűnt, hogy Kína hajlandónak mutatkozhat a kereskedelmi a tárgyalások folytatására." Szóval azért nem esik a határidős piac, mert Kína hajlandónak mutatkozhat a kereskedelmi tárgyalások folytatására...Most komolyan, hányszor lehet ezt még eljátszani?
Elképesztő, hogy milyen erős a befolyásolás sikeressége... "A tengerentúli tőzsdék pénteki zuhanása és az ázsiai részvényindexek hétfői lejtmenete után úgy tűnt, hogy az európai tőzsdék is eséssel indulhat a hétfői kereskedés, a határidős DAX index 80 pontos mínuszban járt ma reggel, majd ezt követően a határidős a korábbi mínuszok nagy részét le tudta dolgozni, miután úgy tűnt, hogy Kína hajlandónak mutatkozhat a kereskedelmi a tárgyalások folytatására." Szóval azért nem esik a határidős piac, mert Kína hajlandónak mutatkozhat a kereskedelmi tárgyalások folytatására...Most komolyan, hányszor lehet ezt még eljátszani?
Olaj-gaz tema. . 1) Calif Resources (CRC) egy Smallcap 450m nagysagu gaztarmelo Californiaban. Arfolyama 50--->9.2 szintig esett 1 ev alatt. Nade. Most kapott 320m USD befektetest Colony Capital investment company-tol. Ezert a penzert furni fugnak kb. 275 gazkutat, a gaz 90%ban Colony tulajdona egeszen addig, amig elerik a meghatarozott profitabilitast. Utana a CRC reszesedese 80% -ra ugrik fel. Colony ezenkivul opciot kapott reszveny vasarlasra, joval a mai ar folott ! . Vajon miert jo ez Colony-nak? Iden EPS=1.05 a CRC varakozasa, jovore mar EPS=3.65. Igy kezd ertheto lenni: Colony arra szamit, hogy igen jelentos gaz-aremelkedes lehet 3 eves tavlatban, es ezert finansziroznak egy nagy gaz projektet. Colony inveszticioja a gaz mufajba jelezhet valami fontosat. Hatha ertenek hozza, es igazuk lehet. . 2)Callon Pete (CPE) emlekeztet a Dallas filmsorozat olajcegere. De most egyesult Carizon-al, ami egy hasonlo nagysagrendu olajtermelo. WallStreetnek nem tetszik a tranzakcio, az ara bezuhant 14--->4 szintre. . De egyesules utan lesz jo nagy olajteruletunk mindket Texasi olajmezon, Permian es EagleFord, egyesithetik a fracking eszkoztarukat. Jelentos koltsegcsokkentes mellett azt allitjak, hogy iden EPS=0.80 lesz, jovore EPS=1.20. Ha igy volna, akkor legalabbis duplazo arfolyam lehet belole, egy even belul. Negy ev mulva akar 30 arfolyam is lehet belole. . 3)Akar valaki olcsobban venni, mint Warren Buffet? Akkor nezze meg OXY arfolyamat. Az Anadarko akvizio finanszirozasara (ami befejezodott aug. -ben), nos, WB pref. reszvenyeket vett 10Mrd- ert 8% hozamon, plusz opciot OXY reszvenyek vetelere 62 USD szinten. . Nos, OXY reszvenyei mostanra lezuhantak 42 szintre, es az osztalek 7%. Szoval, ez jobb mint WB busness, a dividend ugyan elmarad attol kicsit, de az arfolyam 30%-al jobb mint az ove. Szerintem ha OXY hozza az igert EPS=6.40 szintet? Akkor siman 80-100 savba megy vissza az arfolyama. Majdnem olyan jo, mint Gazprom ;-) . http://keptarhely.eu/view.php?file=20190826v00qnhl4j.jpeg . Mi a lenyeg? Egy generacio eleteben ritkan adodik ilyen alkalom, ki kilatasokkal olajos es gazos cegeket nagyon olcson megvenni. Nem leszek meglepve, hogy 10 ev mulva 10x hozamot mutatnanak.
Köszönöm a tájékoztatót ! Mindenképp elkezdem a beszállókat , ha találok egyszeres terméket abba , ha nem akkor ebbe a 2X -es Kávéba . Ha a shortosokat valami hír hatására zárásra kényszerítik , akkor nagyon meredek lehet az emelkedés rövid idő alatt , szvsz . Lehet hogy nem látom jól a szitut , de a végtelenségig nem eshet a Kávé ára sem .... http://concordeblog.hu/2018/12/11/csak-a-boltban-draga-a-kave-a-tozsden-most-olcson-jegyzik/
Folyamatos emelkedés esetén igen, de erről csak utólag győződhetsz meg. A volatilitás gyilkosa ezeknek a termékeknek. Ha némi cikk-cakk után ugyanoda érkezik, a tőkeáttételes ETF veszteséges lesz. Nézd meg FAS-FAZ 2008-as mutatványát! Nem nagyon tudom, hogy milyen vehető, áttétel nélküli 1x-es ETF (mert ugye az amerikaiakat csak trükközve lehet megvenni GDPR miatt) van ebbe a kategóriában. Ha van is ilyen, az is könnyen veszítheti értékét a rolling futures-hoz képest, mert teljesen érthetően nem commodity bázisú, hanem több lejáratú futures alapú az ETF és a contango is erodálja az értékét (ha backwardál, akkor a rolling inkább növekedést indukálna, de ezt nem gondolnám hosszú lokális mélypont esetén).
Köszönöm a válaszod . A leírtakból úgy értelmezem , hogy egy rövid felpattanást megjátszani jó ez a termék akár pár napra is . Na de mi van akkor , ha trendforduló következik be a Kávéban , és ez az ETF szép nyugisan megindul , és a mostani 0,53 -ról felmegy mondjuk 2,00 - 2,50 környékére mint 2017 -ben is volt .... , akkor már érdemes és gazdaságos a tartásuk , vagy nem ? Vagy a 2X -es áttétel helyett inkább más ETF ajánlott , ami hosszú tartás esetén több értéket termel ( ne ) ?
Mindkét ETF long, ami az alaptermék napi mozgását 2x áttétellel követi le. Matematikájából következően hosszabb ideig tartva értéküket veszítik az alaptermék mozgásához képest az intuitív alapon számolt elvárthoz viszonyítva. Ezt már több helyen hangsúlyozták pl. `` Due to the effects of compounding, their performance over longer periods
of time can differ significantly from their stated daily objective. Therefore,
inverse and leveraged ETFs that are reset daily typically are unsuitable for
retail investors who plan to hold them longer than one trading session,
particularly in volatile markets’’ FINRA Regulatory Notice, June 31, 2009 vagy The Ugly Math
Behind Leveraged ETFs Az ilyenek nem alkalmasak B&H stratégiát követőknek, leginkább napon belül (vagy rövid swingre) jók.
Köszi a válaszod ! Véleményed szerint ezzel az általad jelölt ETF -el lehet a legegyszerűbben megjátszani egy emelkedésre vonatkozó tippet ? És leszámítva a csártot , miért van kedvezőbb helyzetben a Kakaó jelenleg ?
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.