Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
A probléma népNEMZETTHY hortobágyi csüngőhasú pengő a tavaly június eleji fordulóhoz képest itt van 8% esésben, úgy, hogy nem volt nagy gebasz :( miközben zlotyi 2,67% a usdeur meg 1,71% erősödésben... Nem sikerült velük menni valamiért. különben 369 ről most 359en vagy 362-őn lennénk de 35-38 egységgel felettük sikerült végezni. A cseh koronával mentünk, de az utolsó pár napban arra is rávertünk. Siralmas https://imgur.com/a/LlN35Di
Ha nem b@szna be? A háromszögből nem megszokottan, igaz nem kitört, hanem kicsorgott eddig, hátha kamuznak 1 jó inflát és még lehet egy olyan kis karika le, amit nem vesznek meg egyből. nem annyira meggyőző, ami történt. rsi is szépen hűlt. https://imgur.com/a/TCoP5LD
Én sokkal többet tartok rajta és pénzváltónak használom. Illetve részvényekkel ismjátszigattam is. A tranzakciös adöemelés miatt már csak dafke is innen fogok utalgatni. Ha jól sejtem már a gazdálkodása is pluszos lett, annyira nem aggódok. A litván bevában kivsit se bízok messze kisebb mint a revo, de attól függetlenül nem izgulok.
nekem már ők a fő bankom, legaális pénzt teszek fel, sosem volt tiltás, premium ügyfélként egyből kapok live agnetet, egyszer kaptam vmi figyelmezetést, hogy hagyjak fel a beutalás váltás kiutalás dologgal, de mondta az agent hogy semmi gond felejtsem el. a költőpénzre használni fogom a befektetést is, annyi a gond vele, hogy nekem kell majd bevallanom, de egye fene.
Revo user vagyok de sajnos nem merek rá pénzt tenni kamatozni. Mondjuk egy ezer eurot. Többször volt hogy letiltott az app egy naopig szenvedtem mire visszaengedett. Ti mernétek?
ökölbe rándul a kezem folyton ezt a háborús hivatkozást látva, nem nem csak a háború, hanem a covid infla, a vállalkozói harácsolás, a limit nélküli áremelés 21-22ben, a gdp növekedés oltárán feláldozott forint romlása, a nincstelenség, a reálbér kereset csökkenés miatt nem fogyasztanak. a kv--a életbe nem lehet egyszer kimondani az igazságot.
EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)