Németország ma nem bővelkedik húzóágazatokban (eufémizmus). Nagyjából az egyetlen húzónak ígérkező iparág a védelmi ipar. Ennek legjelentősebb képviselője a Rheinmetall. Neve alapján sokan vasműnek gondolhatják. Olyan dunaújvárosi kohónak.Biztos ontani akarja a harckocsikat, pedig azok már nem kellenek, mert drónok kellenek. Hát persze, kellenek drónok. Meg sokminden más is. A Rheinmetall széles termékpalettát lefed, öt területen. Részleteknek esetleg érdemes lehet utánaolvasni a Hadiipar topicban. Az RHM részvényt jelenleg durván ütik. Általánosan ütlegelnek minden hadiipari papírt, hiszen trump már bejezte az iráni háborút, és többször is elhozta a békét, továbbá az orosz-ukrán háborúnak is pillanatokon belül vége. Tehát világbéke áll a küszöbön, nem kell a fegyver. meg a NATO is rogyadozik. Természetesen karikírozom, hogy látsszon a megközelítés groteszk volta. De a Rheinmetallt még külön is ütik, mert nem hozta Q1-ben az elvárt eredményt. Az eufórikus rally egy évvel ezelőtt véget ért, és a befektetők most már az üzleti eredményt várják. Nem annyi lett, csúszik, rögtön agyon is verik. A vezérigazgató hiába magyarázta, hogy ez csak csúszás, és a következő negyedévekben jön majd a pénzeső, ez nem hatja meg jelenleg a piacot. Úgy vannak vele, majd ha tényleg lesz kiváló eredmény, legfeljebb megint venni fognak. Szerintem a Rheinmetall 5-10 éven át az egyik legstabilabban teljesítő német ipari részvény lesz. Most belökték a gödörbe. Én sírok, mert ATH környékén vettem irdatlan túlméretezett mennyiséget, és most hatalmas mínuszban ülök. A hatalmas poziméret miatt már nem merek bővíteni. Pedig ezek a napok kiváló bővítési alkalomnak látszanak. Papperger meg Gansauge vállalatvezető urak például komoly bennfentes vételeket csináltak. Szerintem nem butaság követni a példájukat. De persze mindez csak az én szubjektív véleményem. Ne ez alapján kereskedjen senki se :-)
Azért, mert Ukrajnában béke lesz, attól a németek még fegyverkezni fognak, mint ahogyan az egész világ is. A Rheinmetall ára újra fel fog menni! Szerintem akik most eladják, újra elkezdik majd venni és megy fel a csillagos égig.
tegnap és ma vettem rheinmetallt. Ha jól gondolom hamarosan elkezdik hájpolni, felnyomják árát. Aztán jön egy bejelentés az ukrán békéről akkor lemegy a pincébe. Na ott beleveszek. Persze ez nem egy hetes időtáv. Az alapkezelők 60%ban a tulajdonosai a cégnek ebből a blackrock az egyik legnagyobb tulaja. a 40% a kismókusok és a menedzsment.
Szerintem 147 feletti. Ha betolti a kis rest, és 147 felett zár akkor azt mondom, hogy elmegy a hetes resert. Az zavar, hogy 140 alatt is hagyott egy kicsit...meglatjuk.
Carl Zeiss 28.6nál akkora pofont kapott, hogy biztos lesznek benne még felfelé körök, és jó vételek, és szerintem el se veszti a korábbi aljat, de hónapokig újra és újra vissza fogja ez a szint verni. Tehát olyan áron venném, ahonnan a 28.6 jó célár.
illetve az hogy nagybefektető szerzett 22 eurón részesedést, ez is kijelölhet egy újabb aljat. nem tartom valószínűnek az újbóli 15-16 eurót, kivéve ha nem olyan a turnaround mint amilyenre most várják. Most a guidance felső részére lő már a menedzsment. nem gondolom, hogy megint 120 lesz, de azért mindenképp 30 fölé várnám tartósan. már adtam el belőle, de most inkább a stoppokat húzogatom majd alá
Igen, bár vannak érvek a további emelkedés mellett: -29.6 a mélypont duplája -29.8 a 200 heti mozgó -A 28as szint verte vissza 2025ben a legtöbbször Persze aki jókor vette trade-re és itt lezárja, nem követ el hibát, ekkora emelkedésnél az utolsó filléreket az asztalon hagyni nagyon is jó risk management.
Eurós részvények vitasarok