Én nem tudok arról, hogy bárki el akarná söpörni az orosz
népet a Föld színéről. Putyin rendszerét annál inkább, ha pedig ez bármilyen ok
miatt nem lehetséges, akkor el akarjuk érni, hogy Oroszország annyira
meggyengüljön katonailag és gazdaságilag, hogy ne tudjon több, ehhez hasonló
háborút indítani a szabad világ ellen. A mostani (és a jövőbeli) szankciók is
ezt a célt szolgálják. Tudom, hogy Putyin rezsimje komoly agymosást folytatott
a lakosság körében a kormánymédia segítségével, de sajnos ettől még az orosz
választókat is terheli valamennyi felelősség Putyin megválasztásáért. A
szankciók egyértelmű visszajelzést jelentenek az ő számukra is: ha területi
agressziót elkövető vezetést választotok magatoknak, akkor nem kívánunk veletek
kereskedni és gazdaságilag együttműködni, boldoguljatok magatok a szabad
világ műszaki innovációi és technológiája nélkül. Viszlát addig is, amíg normális vezetőtök lesz, aki nem rohan le szuverén államokat, és nem követ el háborús bűnöket!
Kicsit más , de ide is tartozhat. A szoc.-ban COCOm lista miatt ,Videoton is szállított számítógépet a SZU-ba. Hardware, Software Installáció ,átadásig ott kellett tartózkodnunk. egyedül , kettesben dolgoztunk meg a programozók. Mindenhol jártunk a tagköztársaságokban is. Könnyedén tanultunk meg oroszul . Kényszer is rá vitt. Tudnék mesélni a különbségről ,amit esténként itt mondtak a TV-ben ,meg amit kint tapasztaltunk. Gyűlöltem a rendszert. Egyszer egy gépteremben dolgozó operátornak el kezdtem szidni a rendszert , az összes hatalomban lévő elvtársat stb. Csöndben hallgatott , majd megszólalt : a mi hazánkat megtámadták , a Nagy Honvédőben veszítettem apámat , anyámat, családtagjaimat. Értsem meg ez megtörtént ,-ezért félnek , kénytelenek fegyverkezni , hogy ez ne történjen meg még egyszer. Emlékszem , a föld megnyílt alattam , hogy jövök ahhoz , hogy ítéletet mondjak . Pláne ezek után. Ebből is látszik , az emberek mindig elszenvedők, a politika az más. Ha arról is beszélnék , milyen jószívű ,vendégeknek mindenüket oda adó,(szerény életük ellenére!) barátságos emberek. Olyan mint bármely nép. ( Ilyenkor Putyin pincsi) Most ez a nép kollektíven bűnös. Akik őket a földszínéről le akarták őket söpörni ,azok ebben a szószólók! Kérdés : van okuk félni? Ja , csak hogy halljatok róla, már akkor , lakótelep közepén teljes emeleten számítógép központ volt. találjátok ki miért, mi célból?
Bocs, de nagyon unom már ezeket az ezerszer cáfolt alaptalan
vádakat (NATO terjeszkedés, oroszok ukrajnai elnyomása stb…). Vedd a fáradságot
egyszer, és hallgasd végig azt, ahogy ez a két történész pontról pontra cáfolja
ezeket:
https://www.youtube.com/watch?v=75nuUdhuZyo Nem az a baj, hogy Oroszországnak vannak geopolitikai
érdekei, hanem az, hogy ezeket az érdekeket agresszióval akarja érvényesíteni.
Tetszik vagy sem, Ukrajna egy szuverén állam, és nem tűri meg az oroszok
bábkormányát (Janukovics) a nyakán. Ha az oroszok ezután is befolyást akarnak
ott, akkor váljanak olyan szabad, fejlett, vonzó és jól prosperáló országgá,
amelyhez szívesen csatlakoznának a korábbi tagköztársaságok, és hidd el, ők
maguk fogják majd azt kérni, hogy visszatérhessenek ebbe a megreformált
Szovjetunióba. Szóval ennyi csak a titok, vonzóbbá kell válnia Oroszországnak a
volt tagköztársaságok szemében, mint amilyen az EU. Amíg erre nem képesek,
hanem maguk is egy javarészt energiahordozó-exportból élő, alacsony humán
fejlettségű és rövid várható élettartamú, korrupció miatt elszegényedett
lakosságú autokrata vezetésű állam, addig ne akarjanak másokat erőszakkal távol
tartani a szabad világ szövetségeitől.
Putyint nem az alternatív szövetségi rendszerek kiépítése
miatt kell megbuktatni, hanem azért, mert ezekbe a szövetségekbe erőszakkal
akar beterelni olyan országokat, akik önszántukból nem ezt az utat választanák.
Az nem en voltam🤣. En meg csigusznak se adtam. Pedig megerdemelte volna. De gondolom az ertheto, hogy annal.magasasabb az IQ-m, hogy ilyen kerdesek szintjere mar nem mentem bele.
Valalki nagyon tud! Ez igen! A nobeldijasainkat is vagja. Grat. A hruscsovrol higy felhoztad, es ertettem.miert, mert ukrajnanak o jelolte ki a hatarait, sokan tevesen hiszik, hogy ukran volt, de nem, mert orosz. Csak 20 evet dolgozott, elt ukrajnaban, kb, ha jol emlekszem erre is.
Ironia volt . Rad hagytam, "hogy elismerem, hogy levertel" 🤣. Mert szenesk peldaul abszolut ertem a nezopontjat. A tied nem ertheto, meg mindig ,de nem akartam szemelyeskedesbe menni veled. Most mit.mondjak arra, hogy miben kapom a.penzem. komolyan erre a szintre nem sullyedek le, annal azert nagyobb az IQ m
akkor ezt ugy tekintjuk elfogadod hogy ezek utan a rusnyaknak nincs keresnivalojuk ukrajna teruleten...kovetkezo a tobbi szakadar banannepkoztasasaguk beszuntetese lenne moldova gruzia stb. teruleten...
OROSZ-UKRÁN háború