Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Az se igaz a vállalkozás 7 szeres energiát fizet néztem 2-3 szoros áron van nekik és stabil az ellátás. Elektromosban 70 ft / kw körül fizetne gáz esetén meg 320 ft / köbméter körül alakul Spanyolba nézd meg mi van leállt 1 napra az ország hol tudsz te ott gyárakkal stabilan termelni a szél és naperőművekkel... sehogy...! (nem mindig fúj a szél a nap sem süt mindig eléggé bizonytalan és a legdrágább energiát biztosítja a németeknek is ez ezért olyan rohadt drága ott minden energia - térden lövik magukat ha munkaerő komponens mellé még az energia is drágább mint az USA ban mondjuk.
ÉN optimista vagyok rengeteg gyár települt be annak előbb utóbb lesz eredménye az elektrifikáció megállíthatatlan csak most kevesebb az embereknek a pénze ( magas kamatok voltak ) és kell egy kis idő a külső fogyasztás berugására. Energia kedvezőbb idehaza és biztosabb ellátás a munkaerő is nyugat eu hoz képest kedvezőbb itthon leépítés sem várható igaz a vámháború nem segít a külső piacok felfutásában ez is tény.Otthon start is felpörgeti az építőipart ami rengeteg munkahelyet adóbevételt és fogyasztást fog generálni ez lesz még egy GDP másik eleme ami meghozhatja a növekedés illetve ha az aszályos évek is megszűnnének ( jó kis lehülés van) akkor ez is hozzá tehetne valamicskét.EU pénzek is megérkezhetnek akár Fidesz kormány alatt is ( ami segítene az infrastruktúra fejlesztésen amit hiányolsz , hogy le van rohadva ) Azért mert a következő 7 éves költségvetést nem szavazza meg az ország ha nem adják végre a 4 éve elmaradt pénzünket. Ha ez bekövetkezik egy lórugást kap az ország mert annyi pénzről van szó az eléggé megpörgeti majd a GDP szintén! Lásd lengyeleknél is ez történt itt egy videó róla már Lengyel gazdasági csodáról beszélnek láss csodát 1,5 vagy 2 éve megy az EU pénz ki gondolta volna! (Pénzfegyverek sajnos ezzel is térdre akarnak kényszeríteni bennünket ) https://www.youtube.com/watch?v=SLv95DLp3CI
Már 2 éve írom, hogy itt van annak a gazdaságpolitikának a vége, hogy minden lyukatúgy tömnek be, hogy valami közvetett vagy céges adót, illetve állami szolgáltatások árát emelik. Addig müködött, amíg az árszínvonal alacsonyabb volt itt, mint a környezö országokban. Ennek azonban vége. Most ott állunk, hogy az árakba már nem lehet több adót beépíteni, és van évi 5000 milliárdos hiány úgy, hogy az állam még a minimális szükséges beruházásokat sem végzi el. Rohadnak a középületek, a bvasút, a vízvezetékhálózat. És hol van pl. PaksII, ahol a költségeknek még a 20%-a sem merült fel... És ebbe na helyzetben vezet be olyat ez a kormány, hogy adómentesség és kamattámogatás. Ugyanazt csinálják, mint 2022-ben, aminek azóta is isszuk a levét 0 gazdasági növekedés és brutális drágulás formájában, és amit Gyurcsány csinált 2006-ban. Agyatlan és értelmetlen választási osztogatás zajlik úgy,m hogy szétrohad az ország. Semmi jóra nem számítok, tök mindegy, ki nyer.
Az a baj, hogy kicsiben gondolkodsz. Miért zárult volna le a kör a nulla adókulcs szórásával? Majd jönnek a negatív adók. Merjünk nagyban gondolkozni! Mikroökonomiáról váltsunk makrokonómiára! :D
Törölt felhasználó2025. 10. 01. 07:09
#258074
az áremelkedések mögött mindig ugyanaz van, most is: jobbak lettek a termékek jobb lett a zsákos beton, jobb lett a kanapé is
Minden, szomszéd panaszkodott, hogy obiban a zsákos beton szeptember 1 el 500 Ft drágult, 1490 helyet 1990 már, csakúgy... Az infláció megint felpörög, azt nem tudom mi hajtja, mert lassan minden is olcsóbb szomszédainkban devizától függetlenül.
Az orosz gazolajos sztori is jo moka. A ural/brent marzsot 95%al adoztatjak, tehat ha le kell valni, illetve vege a haborunak, akkor az orosz olaj ujra vilagpiaci aron fog forogni, igy a marzsbol valo adobevetel uhrik a koltsegvetesbol, amit beepitettek allando kiadasok fedezesere. Jelenleg ugy doglodik az allamhaztartas, hogy NINCS beruhazas, a szja kedvezmenyek es a sok kedvezmenyes hitel kamatterhei tovabbi allando kiadast generalnak gdp novekedes nelkul. Tehat nyista love lesz beruhazasra... Ordogi korbe kerult az orszag. A kulpiaci fellendules meg a tobbpolusu vilag miatt mar nem lesz jelentos, mert a nyugat piacai elvesztek keleten mar a covid idejen. Most az az egyetlen lehetoseg van, hogy a nominalis novekedest etessek a néppel, ami sikeres is lesz. Kozben tragikus lett a vasarloerteke a fizeteseknek, mert az extra infla felzabalta... Fizetésemelesre nincs mod, ezert van adokedvezmeny a valasztasi gyozelmet biztosito retegnek. Es itt a kor bezarult. Ennek bizonyiteka, hogy a versenyszfera berei a kozszfera ala csokkentek. Kozben nagy nemet multiceg a az idei tervet 22%al multa alul, es a jovo evi tervet az idei valoshoz igazitottak. Na, ezt lehet emesztgetni h mit jelent🙂
Ránéztem a nyáron vásárolt Ikea kanapéra..... 229 ezer helyett 269 ezer lett. Ráadásul a szállítást 3990 forintért megúsztam, ami most 13490 forint. Laza majdnem 50 ezerrel több, mint 2 hónapja.....
Megnyugtato h jo kezekben az USA "Úgy gondolom, ez az egyik legnagyobb dolog, amit tenni fogunk. Egyes esetekben 100%-kal, más esetekben 300%-kal vagy még többel fogjuk csökkenteni a gyógyszerárakat" Mar jol alszok Trump miatt.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link