Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A legutolsó ilyen elvesztett évtized a 70es években volt. Azóta az összes nagyobb crasht kiröhögte a tőzsde 2-3 év alatt. Ráadásul ez a virus, nem is valami struktúrális probléma.
A 2-3 napnál további tartózkodás feltételei nem adottak ezekben a lakásoknál: ha csak akkora konyhapultod van, ahol egy kapszulás kávéfőző fér el; ha csak annyi helyed van, hogy egy bőrönd és annak tartalmát tudod eltenni, nem tudsz legalább két évszakra (nyár és tél) elegendő ruhát eltenni, akkor az a lakás alkalmatlan a hosszútávú kiadásra. A rövidtávú lakások többsége ilyen ,ezekbe még legalább 4-5 misit bele kellene tenni, hogy a hosszútávú piacra kerülhessenek. Ez pedig elviszi két vagy két és fél év bevételét, inkább bele se kezdenek.
Most nézem, rengeteg lakás van fent a belvárosban kiadó 1-2-3 hónapra. Látszik hogy hosszú távra nem akarják kiadni az airbnb-sek, érthető okokból, ettől nem szabad várni a hosszú távú kiadó lakások beborulását. És azért sem, mert ezeknek a lakásoknak a nagy része hosszú távra alkalmatlan, nincs normális konyha (sütő és főzőlap is ritka, minibár méretű a hűtő, nincs normális méretű pult, stb), minimális méretűek a hálószobák (mert csak 1 ágy kell bele, szekrény, íróasztal nem), és nincs elég tárolóhely. Ruháknak van maximum 1-1 fogas, ilyesmi. Sok lakásnál a közművek és a mérőórák sincsenek szétszedve, ott, ahol egy nagy lakásból csináltak 4-5-6-10 kis lakást (ezért hirdetnek most sokat úgy hogy rezsi is benne van). Ezeket át kellene alakítani hosszú távra, de azt meg nyilván nem fogják megcsinálni...
Megint a vágyvezérelt gondolkodás a gyűlölt MÁP-pal kapcsolatban. Nyugodtan nézz rá az államadósság lejárati szerkezetére és összetételére: https://www.akk.hu/hu/oldal/statisztika#a-forintban-denominalt-allampapirok-befektetoi-szektoronkenti-megoszlasa December végi állapot alapján a 30.000MRD-nyi államadósságból összesen 9.000 MRD volt a lakosságnál (BMÁP, PMÁP, Babakötvénnyel együtt), ebből emlékeim szerint dec végén 3000MRD volt a MÁP+-os állomány. Azaz a teljes államadósság 10%-ára ígér az állam magasabb kamatot (azt is leginkább 5 év múlva). Mivel az intézményi befektetők megkapják a hivatalos alapkamat-közeli kamatot az államkötvényeikre és az kellően alacsony, ezért nem gondolnám, hogy a 10%-os állományt jelentő, stratégiai célok elérésére szolgáló kötvény kamatát vágnák meg - bármennyire is szeretnék ezt a panelbárók. Abból indulsz ki, hogy a MÁP+-szal elsősorban az államadósságot szeretnék finanszírozni - ez viszont nem igaz, nyugodtan nézegesd kicsit a publikus finanszírozási tervet: https://www.akk.hu/uploads/q7Bykgn1.pdf Ne aggódj, még jó sokáig velünk lesz a MÁP+, ha pedig nem, addigra már egészen komoly problémák lesznek a gazdaságban...
Helyes, büntesd meg a piacot és ne add el :) Próbáld meg kiadni távolról vagy csak tartogasd, hátha 10 év múlva többért el tudod adni mint most. Van itt aki 1m/m2 árat vár Pesten, akkor vidéken is lehet 500e. Csak ki kell várni, lehet, hogy nem a mi életünkben, de valamikor lesz annyi :) Közben a map+ meg hozna neked 4,95% 5 év alatt és utána is lesz biztosan valami befektetési lehetőség, de ha nem ijedsz meg a tőzsdétől, akkor ott is lehetnek jó beszálló pontok. A feleségem barátnője örökölt Tatabányán egy panel kéglit, ráadásul biztosan tudták, hogy fel fog menni a zára, még az ingatlanos is szólt nekik, hogy nem kéne eladni, inkább kiadni és tud is bérlőt szerezni nekik. Ott mondjuk 4 örökös volt és már a bútorokon csúnyán összevesztek utána meg a 2 havi rezsin is ment a veszekedés, hogy ki mennyit adjon bele, mert ugye aki a bútorokat megvette a többitől az 1 napot ott aludt és akkor aránytalanul sokat kellett volna neki beleadni, meg nincs pénzük, majd az örökségből visszafizetik és a többi okoskodás. Mondjuk az egy ilyen család, hogy az egyik örökös azt találta ki, hogy előre fizessék ki neki a többiek a várható örökséget, úgy, hogy papíron csak a nyolcada volt az övé és az anyja még élt és ott lakott, de kellett neki a pénz. Cserébe valami minimálisan kevesebbel is beérte volna. Mondjuk így utólag, hogy felmentek Tbányán a zárak, lehet megérte volna nekik, de érthetően nem ment bele senki. Hallottam már sok aljas történetet, de ez az egyik legaljasabb. Nem tudom ezek a zemberek, hogy tudnak utána a szülei szemébe nézni, hogy szinte már csak azt várják mikor patkol el, hogy felmarhassák a pénzt. Jó, ez lehet, hogy más eset, mert több örökös volt, de egy egyértelműen növekvő árkörnyezet mellett is úgy döntöttek, hogy inkább eladják. Én is amikor kerestem kéglit, voltak olyan balhék, amikor testvérek örököltek, hogy inkább menekültem onnan. Kit érdekel az ostoba pitiáner veszekedéseik, hogy kinek mennyi jár és képesek ezt a vevő előtt is eljátszani? Most egyébként mi a fenétől menne föl a zára egy kéglinek? Örüljünk, ha 1-1,5 év alatt kiheveri a gazdaság ezt a csapást és utána se az lesz az első gondolata mindenkinek, hogy rohanjunk kéglit venni. Ha nem tudod hasznosítani és normális bérlőknek kiadni, akkor el kell adni és lezárni ezt a fejezetet az életedben. Lakásár változásra spekulálást lehet ugyan csinálni, de eladóként ki vagy szolgáltatva a piacnak, vevőként csak akkor, ha muszáj venned.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link