Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
az életformája miatt , vendégeket fogadott , bohém életet élt. korábban a túlsó oldalon lakott ,na azok voltak az igazi polgári jobban megépített házak a Falk Miksában
Miért kellett kiemelni, hogy homo? :D A bauhaus eredetileg egy olyan építészeti iskola, amely olyan "szociális" problémákra világított rá, mint a minőségi élhető tér. A bauhaus később Budapesten a 30-as évekre átlényegült egyfajta rongyrázássá. Gyakran építettek egyébként olyan házakat, amelyeknek a lakásait bérbe adták, ez a tipik Balzac-Tátra környék (szoba - hall - erkély) szerkesztés. Ezek lehet nem voltak túl jó minőségűek. Viszont vannak nagyon jó bauhaus épületek arra, nem gondolom, hogy rossz döntés lenne bárkinek is, ha ilyenben vásárolna :D
Az itt jelenlevo melluket verok nagy resze 2010-15 kozott vette a keglijet kiadasra bizony 10 milla kornyeken. Es 140-150kert adjak ki. Ez bizony 5-6 eves megterules ha tagadod ha nem. A sok kamut hogy nem ennyi volt azt meg kerlek senki ne eroltesse mert akinek van memoriaja az tudja h ennyi volt. A 13ban ujepitesu 45nmes keglit 15 ev vegen meg 15;5 m ert lehetett lekotni. Most 150kert vannak kiadva. Jomagam bekason vettem 15 ev vegen 7;8mert 53as panelt. A vevom 2mos felujitas utan 140ert adta ki. A 15keruletben meg 2016ban is 11-12m volt egy 72es panel. A iv keruletben a 65nmes ujszeruek 19-21 kozott voltak 2016ban. Nem kell megsertodni mert felesleges. Ezek tenyek. 2016ban a 15kerben 107nmes ujepitesu sorhazak voltak 29mert.
igen a Visegrádinak egy előnye van a kényelem, központ. ezért érne max 20 milliót ,persze most 40 et kérnének. a Hollánba költözött egy rendes homo ismerősöm akinek pokol lett a bauhausban az élete, bármit csinált már jött a kopogás a szomszédtól ,azóta meg is halt persze nem biztos ,hogy e miatt.
Hollán Ernő utcától számít nagyon jónak az a környék a Duna felé, én se szívesen vennék ott, DE, maga a ház egy korai modern épületben volt, nagyon jó beosztással 4. emeleten lifttel, utcai és udvari erkéllyel, kondenzációs központi fűtéssel. Szóval elég jó volt főleg annak ismeretében, hogy a Nagykörút nagyon közel volt.
amiket itt felsoroltál ma sem érnek többet mint akkor, szarok. A Visegrádiban ma sem adnék egy régi komoly áthallásos összebuheráltan felújítottért 20 milliót mert a Visegrádi nem jó hely.
Érdekes, igen. Igazán jó minőségű szolgáltatások itt is hasonlóképpen drágák, mint az irigyelt nyugati országokban. A lakhatás tekintetében is ha minőséget akarsz magadnak, a fizetésedhez képest nem csak most, korábban is mélyen a zsebbe kellett nyúlni. Nem nagyon lehetett venni jó helyen lévő kétszobás lakást (normális paraméterekkel) 19-20 millió alatt még 2012-3-ban sem. Tudok róla nyilatkozni, hiszen én is megéltem ezt akkor. Visegrádi utca elején, szép erkélyes bauhausban 2012-ben néztem egy kétszobás lakást 21,5-ért. Viszont ez tényleg minőség is volt. Az ilyen 9-10-11 milliókért csak a középső -és külső-erzsébetvárosi gangos lyukakat lehetett venni felújítandó állapotban. Pl.: 2011-ben néztem egyet a Király utca elején, de úgy, hogy két bérház volt összenyitva és a lakás a folyosó végén helyezkedett el udvari ablakokkal. Egy dohos, sötét lyuk volt. Mindez 10,9-ért. Szóval azt akarom mondani ezzel, hogy a kínálat az nem mindig egyenlő a minőségi kínálattal.
Ez a 10 milláért vett panel 5,5 éves megtérüléssel hogy jött ki, ember? Te a lakás múltbeli áremelkedésével is számolsz? Aki kiad egy lakást, az a jelenben adja ki, nem a múltban. Aki 20 milláért vesz egy panelt és kiadja 100 ezerért, az fele annyit keres vele, mint az általad említett 10 milliós lakással. Na nézzük: 100.000x12=1.200.00/év. 16,6 év alatt keresed meg a lakás árát. De valójában ennél több idő alatt, mert költesz is rá, van, hogy üresen áll, stb... amiket írtam. És 17 év múlva van egy 62 éves paneled.
Légyszi ne kezdj el személyeskedni, ha kérhetem! Nyugaton magasabbak a bérek és több a lakás is. Magyarországon kevés a lakás és főleg csak az ország bal felső negyedében lehet normálisan megélni. Ehhez hasonlítsd az árakat! Meg ahhoz, hogy mennyibe kerül az építőipari munkaerő, ha fel akarsz újítani egy lakást! Persze barkácsolhatsz is, csak kinek van arra ideje, mennyi idő alatt készülsz el vele és hogyan fog kinézni! Megkeresni nehezebb a pénzt, mint Nyugaton, elkölteni viszont ugyanolyan könnyű. Erről beszélek. Persze haragudhatsz a piacra nyugodtan, egy tőzsdei áresésért is haragudhatsz bárkire, csak éppen kinevetteted vele magad.
szar Budapest éghajlata, itt fagyoskodnak ezek a szerencsétlen turisták , méregdrága minden jegy. a múltkor láttam két büdös lábút a cipő boltban 70% al olcsóbban akartak venni , ezek katasztrófa turisták.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link