Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Nemondmar. Bp isszes keruleteben duplaram mentek minimum a telekarak 2014 ota. Mindben. Leppukkant kulso keruletekben egy haz epitesere alkalmasat 6-8 millaert talalt az ember. Most 16-18 alatt semmit. De ezen nem vitatkozok😁 ezek tenyek.

Pecsen masfel eve vett lakas brutto 11%-on van kiadva.Ha 1km-el arrebb veszem 7-8% lenne max.En ugy latom, hogy megyeszekhelyeken sokkal fontosabb a helyismeret, Budapesten nehezebb melleloni. En a del-dunantuli piacot figyelem, ami itt nekem meg szóba jöhet az Mohacs. Kozel 0 munkanelkuliseg, nyomott arak. Persze az ertekvesztes eselye nagyobb, a berloi oldal osszetetele is vegyesebb+akinek 50 millio befekzetni valo penze van az egy 5 millios lakassal nincs sokkal elorebb, tiz lakast meg azert nem vennek itt.
Ez jó, felénk is jön vissza a szocis világ. Haverok ássák ki a közműveket. Használt tégla pucolás is folyik,meg a törmelék újrahasznosítása telken belül a majdani macskaköves út alapjába. És más bontott épületekből szerzik be a faanyag egy részét.
Ja a telekar,az csak az agyonreklamozott korzetekben ment fel,angyalfold 3700nm 670 milla,azaz egy370 nm- es telket 67 millaert kinaltak par hete,ugyanakkor az Abonyi utcaban 140nm lakas extrakkal 70 milla volt,a keritesve kiteve hirdette a tulaj. Elitt kornyezet,varosliget mellett. Az epitesi koltsegek mar most bearaztak az elkovetkezo tizenevek inflajat,vevo viszont nincs,aki volt az ujepitesube szallt be,vagy panelba lakaskiadas celjabol,szepen befagy a piac. Koszonjuk meg szeretett vezerunknek hogy csokkentette az afat,es bevezette a csokot,igy sikerult pont a forditottjat elerni mnit amit propagalt:)
Nálunk visszatért a szocis világ. A szomszédságban épülő háznál család,
barátok összefognak és hétvégenként sör mellett, meg bográcsozás
kíséretében építgetik, bontott anyagból. Néhafelüdüléssel figyelem a
"partit", jókedvűen, bulizva építkeznek. A nagypapa pucolgatja a bontott
téglát, amit a közeli tanyáról hordanak egy óriási raktárépületet
kaptak meg ingyen, csak el kell takarítani az egészet. Ráadásul a
törmeléket is fel tudják használni, feltöltve a ház mögötti lapost. Már
20 éve nem láttam betonkeverőt az építkezéseken, de most visszatért! Nem sietnek sehova, ha kapkodunk hibázunk jelszóval. Az alapot is kézzel betonozták, !!!talicskával!!! Egyenlőre
csak kötőanyagra és sörre költöttek. A tetőhöz való gerendák szintén
bontásból valók, száraz egészséges gerendák, ha jól saccolom 30x30-asak.
Tüzifának adták, egy kicsit lecsiszolva az újgazdagok ilyeneket raknak
dísznek a dizájnos lakásokba, arany áron. A potyadékkal meg tüzelnek a
bogrács alatt. Már voltam náluk segíteni, jól esett, teljesen
kikapcsolt. Nem járok konditerembe, gondolom ilyen érzés lehet a
kondizás után is és még mosolyognak is rád, meg beszélgetnek veled.
Vagyük hozzá az 5% ÁFA körüli bizonytalanságokat is: aki építkezni akart, már a tervezésnél kell hogy tartson, ha biztonsággal be akarja fejezni a házát jövő év végééig. Ha nem jelentik be a hosszabbítást, egyre nehezebb lesz eladni a telkeket.
A telekarak azert csokkennek mert januartol horror lett az anyagar. Pesti melosokkal es kivitelezovel egy kozepes szintu hazat 350pernm alatt nem hozol ki. Pulsz 4 milla a kerites kert terv. Gyakorlatilag egy onallo 150nmes hazat a te telekaraddal 35plusz53plusz4ert huzatsz fel az 92 millio tehat 610per nm. Horror. Es gondolom az a telek peremkerulet... Mar egy par honapja csokkennek a telekarak. En is neztem es orultem is hogy be tudok ugrani egy ikerbe mikor beszeltem a kivitelezommel az arakrol majdnem atfejeltem a falat. Ha realis 400-420al szamoltam ez eladasi arat akkor kemeny BRUTTO 7-8%os hasznot realizaltam volna a tavalyi 25%hoz kepest. Hatra is doltem hogy itt a finito. Innen mar nem az en palyam az ingatlan.
Ma adtunk el egy telket. Tavaly nyáron 30,5 millióért vettük, most 35,8 millióért ment el. Nagyon izgultunk, hogy ne lépjen vissza a vevő. Jó néhány hirdetésfigyelő be van állítva és úgy látom egyre több a zöld nyilas hirdetés....
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link