Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
10-15 múlva fognak talán jönni az első tényleg önvezető autók amik már a sofőr beavatkozása nélkül tényleg elközlekednek. Nyilván Nyugaton is idő lesz még elterjed, aztán még 10 év még nálunk elterjed. Amúgy én se vennék garázst.
Pár év, és az utakon lesznek az első önvezető autók, ha pedig tömegesen elterjednek, nullára csökken a garázsok értéke... ez 10-15 év alatt jó eséllyel bekövetkezik, addig pedig a garázs bekerülési ára sem jön vissza bérleti díjból.
Mit szóltok a garázshoz ? Mostanában azon agyalok,hogy milyen is ez a piac ? Erre eddig még nem is gondoltam.És olcsó is,legalábbis olcsóbb mint lakást venni..A bérlő nem tud felhalmozni rezsit,nem tud nagy kárt okozni stb. Amit lehet mindent megnéztem ezzel kapcsolatban.De hát a tapasztalat mindennél többet ér. Ha valaki próbálkozott már garázs befektetéssel,kiadással ,sokat segítene ha megírná,hogy mire jutott vele.Érdemes ezen agyalni,vagy legjobb elfelejteni ?
Panelben laksz?:)Gratulalok a befekteteshez. Azt azert hozzateszem hal isten szamomra nem az ingatlantulajdonlas okoz elvezetet. Bármennyit veszek feszít az érzés hogy drágábban adjam el:) es örömmel adok birtokba. azt azert bevallom hogy csóró es smucig is vagyok hogy pesten olyan ingatlanom legyen ott ahol lennek szivesen. De hal isten megkeresem azt a penzt epp ebből a lufibol hogy videken ezt megvehessem kvázi ingyen es Ugyanazon szinvonalon eljek:) 5kt meg kibirok hogy elugorjak a pályán az operttszinhazba:)
Ez nem fujas hanem realitás. Mindenfele hozamelvarasrol beszeltek meg befektetett toke albi díj aranyrol. Azt követően mar ingatlan jelenertekbol szamoljatok a hozamot nem befektetett összegből sajat magatok onigazolasara. Mikozben egyedul a fizetőképes kereslet hatarozza meg az albérleti es ingatlanarat is. Semmiféle hozamelvaras nincs csak a kepzeletben:) kulfoldhoz kepest a bpi albi árak a fizeteshez viszonyítva szerintem top 3 egyes speciális helyzetet leszámítva. Meg Sydney is olcsobb. Ez a szabalyozatlansagnak es az elmult 2 ev mesterséges termelékenység noveles nélküli fizetesemelesnek koszonheto. Ennyi. Ha feljebb menne az ingatlanar akkor sem tudna érdemben noni az abi ar jelentős fizetesemeles nelkul. Ha no akkor a beszedett albipenz is inflalodik:) Tévedsz abban hogy egy kicsit is ideges vagyok emiatt vagy irigy mert az életminőség ettol meg nem no.Egyertelmu hogy a magyar emberek kapzsisaga egyedülálló az egesz vilagon ezert is szar a hangulat ebben az orszagban.:) az általad linkelt cikk szerzője is egy rosszindulatú szardarab. Nem is ertem hogy miert írta? Az biztos hogy totál ostoba amirol nem tehet de az meg furcsabb hogy hivatkozási alap lehet. Pont ilyen hozzáállás miatt volt a devizahitelroblema es a questor is. De erdekes modon a kapitalizmus önfeledt hirdetői nem tuntettek az adoforintokbol torteni megmentesukkor pedig az az igazi cocializmus:)
Örömmel jelentkezem újra. Megvettem 4.kiadó panel lakásomat. Én ritkán ,de évek óta kommentelek,2013-óta vásárolok. Igazi "panel proli" vagyok. 2013...vásárolsz ..hülye vagy! 2014..vásárolsz..hülye vagy! 2015..vásárolsz..hülye vagy! stb ...stb.. Ti akik várjátok az összeomlást ,ti vagytok a hülyék!
Ne nyugtasd mar magad:) linkeled ezt a faszsagot. Bemutatják hogy draga es leírják hogy olcso...Az albérleti dijat a berek hatarozzak meg. A kibaszott becsben 2500-3000 euro az atlagfizu nettóban es 700 euro az 50es kegli. Pesten 220 a netto es 150k az albi díj...
Egy neméig olvasott elemzésben olvastam erről a befektetői jelenléti különbségről Pest meg Buda vonatkozásában.Egy másik elemzés pedig azt írta a bérleti díjak alakulásáról,hogy ha stabil a piac és a gazdaság akkor nem alakulnak ki olyan helyzetek,mint most van,hogy gyorsan kopasszunk meg akit tudunk,mert ki tudja meddig lehet még ezt,vagy azt csinálni.Tehát ott és akkor a lassan járj tovább érsz elv érvényesül.Nekem tetszett ez a szöveg és megjegyeztem.
Most vettem észre egy érdekességet,gondoltam megosztom veletek.Van egy dalocska:Felmászott a nyúl a fára,szálka ment ..stb. A lakásárak is jól felkúsztak már a magasba.És van szálka is. Szálka lehet a kérdéses minőség is. És szálka lehetne,hogy a bérleti díjak mintha lemaradtak volna.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link