Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Persze, alacsony áron ez így ment. Konkrétan XIII kerületi új építésű, korrekt lakás, jó helyen: 2005-2010 között kiadva 100-ért. 2012-ben 80-ért nem jött senki hetekig, majd egy csaj kivette 70-ért. A csaj 1 év múlva kiköltözött, mert azt mondta talált olcsóbbat!! Utána 75-ért adtam ki, de kb. két-három hét kellett hozzá, egyszerűen ennyibe került akkor ott egy ilyen lakás! Ugyanez a lakás 2015-ben kiadva 150-ért kb. 2 nap alatt, és azóta is ugyanaz bérli. Most 160-165 körülre saccolom hogy egész gyorsan ki lehetne adni, ennyiért adják a házban. Ez több mint duplája a 2013/2014-es szintnek. És ami durva, hogy max 1-2 lakás van kiadó, mert gyorsan kiveszik. 2013-2014-ben folyamatosan volt 8-10 kiadó lakás a lakóparkban, csökkentgetni kellett az árat hogy kivegyék, mert csak a legolcsóbbakat nézték eleve, alig lézengtek érdeklődők. Ez nekem a legfurcsább, nem gondoltam hogy ennyire változik a kereslet-kínálat, most dupla áron kapkodnak érte és azonnal kiveszik...
Nekem a tőzsdén volt egy jelentősebb osszgem, majd vettünk egy 50 nm-es lakást 4 mil. amit 3 év után 10 felett eladtunj.Abból vettünk egy másikat a nyugati határ szélén. Szóval jól sikerült.
A lakásárrobbanás előtt (közvetlenül) azon filóztam, hogy ki kellene szállnom a két panelemből; gyors elértéktelenedésüktől tartottam. Nem adtam el, mert irodaként funkcionáltak, de folyamatos volt bennem a rossz érzés. Erre mit ad isten, "rakétapályára" kerültek a lakásárak. Nemhogy lassan elolvadt volna az értékük (27 millióról), hanem most aranyárban mérik (75 millió). Nekem ez igen tanulságos "volt".
2014-re konkrétan emlékszem. Felraktam a hirdetést és még képet se volt időm feltenni, mert nem volt pénz a web bank kártyámon és aznap délután megjött a 2 bérlő és már nem is kellett a képes hirdetésre előfizetnem. Honnan veszitek ezt a hülyegéset, hogy nem lehetett kiadni? Lehet a Budapest táblánál a komfort nélküli bádogviskót akkor még nem lehetett kiadni, de normális lakást egészen simán.
Az hogy sokan eladták olcsón a lakásukat nem igaz. Nagyon szűk volt a kínálat meg rengeteg volt a problémás eladó (külföldön dolgozott és b.szott hazajönni szerződni, válófélben levők akik előttünk balhéznak vagy csak hiába csöngetett az ember, nem nyitott ajtót az ingatlanosnak és a hasonló történetek és ezek csak amik velem estek meg). Azt is vedd hozzá, hogy iszonyatosan lepusztult lakásokat adtak akkoriban olcsón, ez is része a játéknak. Voltam olyan panel lakásban, ahol falból lógtak a vezetékek a parketta szét volt rohadva, a konyhabútorhoz nem mert még közel se menni, nehogy leessen miattam az ajtaja. Azért most kevés az olyan idióta, aki túlárazott szemetet ad hasonló állapotban. Legalább kicsit felújítják, aztán persze lehet, hogy nem azonnal, hanem 1 hét múlva esik szét a konyhabútor, de ez már egy szerteágazóbb kérdés :) Az eladók normálisnak mondható része azok voltak, akik nagyobba akartak költözni vagy válásnál 2 kissebbe. Ahogy most is.
10-12%-os kamata volt a banki lekötött betétnek, bérlők meg alig voltak, hetekig, hónapokig állt egy lakás üresen, mire végre beesett valaki, a válság előtti bérleti díjak alatt 20-40%-kal. Mikor ez több éve ment, sokan ráuntak és eladták a fenébe. Még 2014-ben is arról írtak, hogy nem lesz fellendülés, rengeteg a bedőlt hitel, több százezer lakás kerül piacra a bankoktól, nagy volt a munkanélküliség - az ismerőseim 95%-a nem hitt fellendülésben.
Alapvetően ha relatív olcsók az ingatlanok akkor a banki hitelek drágák, ha meg olcsó a hitel mindjárt megy fel az ingatlan ár mert úgyis megkapja a pogár a hitelt...Ilyen ez a játék....
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link