Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
eközben a másik topikban beszámoló a spanyol nyaralásról: feltörték a bérelt autót majd a csere autót is... A spanyol gyümölcs nyilván jobb helyben mert gyorsabban a boltba kerül de ugyanaz a kosarunk nekünk több mint másfélszer annyiba kerül mint Pesten.
Ez igy van, alacsonyabb az arszint az itthoninal, en kb 2 evente jarok 2-3 hetre, es ott is erezheto az infla elegge, de kozel sem volt akkora emelkedes mint itt. Spanyolorszag jo hely
"Pistike, irod: "Voltam nyaron spanyoloknal, ok sem lettek olcsobbak.." Oktoberben egy honapig laktunk Spanyolorszagban, most ev vegen ket hetet toltunk itt. Lakast bereltunk, a csaladdal kozosen. Vasarolnunk, finomakat fozunk. Szeretjuk a valasztekos, finom eteleket. Nem mondom, hogy olcso, de az arszint vmivel alacsonyabb, mint az otthoni. Ami oriasi kulonbseg: az a minoseg es a valasztek. Mikor november elejen hazamentunk egy honap utan, felhaborodtam azon a zoldseg - gyumolcs minosegen, ami a Lidl -nel volt, pedig ok aranylag adnak a minosegre. Az elet pedig kellemes, nincs hideg, ma furodtunk a tengerben - igaz, hogy rovid ideig, mert 16 fok volt. Az emberek mosolygosak, vidamak, udvariasak, segitokeszek, rendesen visszaadjak a penzt az uzletekben. Valaki a csaladbol elvesztette a draga mobiljat a buszon, kereste a busztarsasagnal, es leadtak, megvolt a telefon. Mas az elet, barcsak otthon lenne ilyen.
Nálunk az általános iskolában (belváros) a felét a szülő (kb 10ezer), felét az önkormányzat fizeti mindenkinek (nem jövedelem függő, nem szociális alapon). Lehet választani is kettőből (plusz ilyen-olyan mentes), nyilván nem állítom, hogy a gyerek minden nap úgy jön haza, hogy hú ez ma milyen finom volt, így egy kis kiegészítő sokszor megy mellé. Ebből indulok ki, nyilván fogalmam sincs, hogy ez más kerületekben is így van-e, ez alapján az 50 két gyerekre vetítve egy kicsit soknak tűnik.
1998-ban 5 évig havi 75 ezer volt a törlesztőnk (4 millió Ft erte hitel felvétele), sorház vásárlásakor Kelet-magyarországon. Életemben nem ettem annyi vajas kenyeret, mint ebben az 5 évben. :)) A gyerekek azonban nem éreztek semmi változást, hiszen a hitelt nem ők akarták. :)) Ha igazán akar valamit az ember, akkor megoldja. :))
"Az emberek többsége már annyira elkényelmesedett, hogy azt hiszi, a
pillanatnyi szükséglete és az alapszükséglete egy és ugyanaz..." Lehet, csak ugye vannak tények. 2 iskolás korú gyerek iskolai étkezése egy hónapra alaphangon 50 ezer, feltéve ha nem az állam fizeti.
"Új lakás esetében a 2016. január 1-jén vagy azt követően kiállított építési engedéllyel és használatba vételi engedéllyel (illetve ezeknek megfeleltethető dokumentummal) kell rendelkezni. Az eladó vagy az építési tevékenységet végző az igénylők egyikének sem lehet közeli hozzátartozója vagy élettársa, ez a korlátozás az általuk tulajdonolt cégre is kiterjed." Kérdésem az lenne, hogy használt lakás vásárlásnál nem gond ha közeli hozzátartozó a tulajdonos? Ezzel kapcsölatban nem találtam semmit.
Nyilván a 100 ezer/hó kajára nagyon kevés, mai árak mellett már életszerűtlen, de a kényszer vagy a cél nagy úr. Az emberek többsége már annyira elkényelmesedett, hogy azt hiszi, a pillanatnyi szükséglete és az alapszükséglete egy és ugyanaz...
Azért ez egy hitel, a bankok szűrni fognak. 3 gyerekre nettó 700-800 ezer, ekkora tartozással, főleg az elején !szerintem! kevés. ..de ki vagyok én?, nem megyek bele életvezetési tanácsokba miután tudjuk, hogy havi 100 ezerből 5 fő lazán etethető ,csak főzni kell.
Ezt mar tenyleg nem ertem:) ki beszelt ausztriai eletszonvonalrol. Europa dobogosai mi meg hatulrol. De azt mondani hogy ausztria olcsobb vagy akar egy arszint velunk, az pont az, mint azt mondani, hogy ausztria kozeleben vagyunk eletszinvonalban:)
Örülök amikor azt gondolod, hogy csak egy akciós újságból indulok ki, vagy zabálj már egy jót Bécs belvárosban (egy teljesen átlagos BP belvárossal összevethető helyen), és hidd el nem fogsz meglepődni. Amikor a hús árából indulsz ki, vagy hogy 380-as árfolyamon ilyen 5-10-25%nyi különbségek vannak egy olyan országhoz képest, ahol a minimálbér (talán van), vagy átlag kereset 3x, vagy még több mint itthon? A Tibi 2x szorzójára írtam az arányt, én jól éreztem magam az Észak-olasz tengerparton is, a gyümölcs ára a zöldségesnél fele áron 0,99 eur/kg ment a nektarin, meg a csemegeszőlő...
Teso. Ezek szamok. Es te vitatkozol a tenyszeru objektiv szamokkal... Nekem is van erre egy mondasom: 1+1=2. Aki szerint nem az nem tud szamolni. Aki meg ennek ellenkezőjét akakarja bizonyitani, az politikus...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link