Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A Havas-t illetően meg amennyire én tudom kb a Sportkórház az egyik legelitebb hely és Havas a Pasarétről nemhiszem, hogy nem az egyik legjobb helyre menne eleve.
találkoztam a csalódás, a semmire kifizetett részével is természetesen. Illetve vannak olyan műtétek, ami magánban egyszerűen nincs, ezért nem megoldhatóm akkor célirányosan kapja a beutalót az ember ezt tágabb családban tapasztaltam. A magán és állami szféra itt ott azért összefonódik ez tagadhatatlan, viszont az általános dolgok megoldhatók magánban és bármilyen komolyabbnak (pl.:rák) a kezdeti szakasza is, ami mindig egy vizsgálat, ami kritikus az időt tekintve.
Tévedés sajnos a magán sokszor nagy csalódás, sokszor fizetsz a semmire , a kiöregedett orvosokra. https://rtl.hu/bulvar/2023/10/03/havas-henrik-mutet Folyamatosan szidja a rendszert , de amikor kórházba kerül mindig rácsodálkozik, milyen ellátásban van rész. Nem magánban!
ebben igazad van, az én szüleim még jártak államiba, de én és családom kizárólag magánba járunk, sajnos. Ezzel tudom, hogy csak rosszabb lesz az állami ellátottság, hiszen el van lustulva az állam, hogy rendbe tegye, hiszen belekényszerít a magánba. Én ezzel úgy vagyok mint amilyen példát egyik nap hozott valaki, hogy Gant pulóvert vesz vagy lemond valamekkora haszonról, nos én az egészséggel vagyok így. Tudom, hogy hülyére vagyok véve de benyelem mint egy birka, ami néha komoly összeg is tud lenni.
Ebből látszik, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról hogyan épülnek le a szolgáltatások! Ezt most nem mint felhánytorgató negatív dologként értem, nem lebaszás! Ügyelet Veszprém kórház (ennek színes pikantériájával), szakorvosi ellátás Veszprém kórház (én még almádi jártam az allergiámmal a tüdőgondozóba, vagy fogászatra, ügyeletre), háziorvos egy héten 2x, minden egyéb esetben Veszprém kórház.. nem véletlen hangsúlyozom ki, így aztán fél napot vársz egy ellátásra. Iskolákban kis kivételtől eltekintve egyre több a szaktanár nélküli felsőtagozat pedagógiai asszisztensekkel. Erős középiskola 1-1, és még Veszprém, de bejárást én nem díjaztam. És akkor most jön a lényeg, egy olyan helyen, ahol 1500 fővel nőtt település, Vasárnap reggel nincsen nyitva bolt, ülhetsz autóba. Szolgáltatások terén iszonyú az elmaradottság. Olyan településekről beszélek ahol 100 milliós átlagárak vannak. Jocó hozzászólásában ez is benne rejlik. A fenti tételt sokan besz@pták, megy is a sárdobálás és fröcsögés a facebook csoportokban. Csak ugye ezek rejtve maradnak, amit szoktam mondani.
Iszonyatosan túlzsúfolt, ha nem a szélén laksz ordibálás reggelig egész nyáron,tele szeméttel.Ha a szélén laksz messze a strand.) Szóval nem a "nyugodt" ,itt élésről szól!Persze tizenéveseknek ideális aláirom. Apartmanházak sorra épülnek 2 .3mFt-os m2 árakkal.Nem a legjobb minőségben,többet is megnéztem tulajdonképpen egy panelház feeling az egész.Akkor nem jobb egy kertes ház egy nagy telekkel?Nekem simán belefér 10 km-es táv a parttól ,bicikliút esetleg ha van rollerral 10 perc alatt a parton vagyok még autózni sem kell.De kinek mi a fontos.
"hanem mert tényleg hiszek Istenben" Nocsak, Mester! Ehhez van hozzáfűznivalóm. :-) Amikor házat néztük a nagyszobában a néninek (lengyel származású) II János Pál képe a falon. Megvettük. Kép maradt. Tavaly horvát nyaraló , kereszt a falon . Megvettük. Kereszt maradt. Múlt héten egy kocsit vettem a gyereknek. Kereszt a tükrön. Öreg kérdezi: Kivegyem? Nem! Kocsit megvettem. Az is maradt.
Én siófoki vagyok de én menekülok innen:) Ha elmegy az ingatlan amit árulok én Fonyód környékére készülök,nekem amúgy 10 km a parttól belefér.Part menti telek egyébként már nincs!A telekre,egy liapor házat felhúzok,húzatok . Egyszerűen nem találtam megfelelő ingatlant sehol. Max. irreális áron de még azon is kellett volna alakitani.Akkor már inkább egy uj amit én tervezek nagyjából meg!
Alsóörs? na és Balatonalmádi? Amúgy ha veszed a fáradtságot és kifejtenéd a balatonparti városokról a meglátásaidat pár odavetette 1-2 szó érvvel az hiánypotló lenne és sokak örülnének neki szerintem, én mindenképpen szívessen olvasnám.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link