Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Vorosvaron probalom meg. Van egy koltsegvetesi keretem, de majd csak a tervezes vegen derul ki hogy bele tudoke vagni. A kivitelezok ossze vissza beszelnek terv nelkul.
"Csak azt kell teljesitenünk, amit bevállaltunk 2004, a csatlakozás előtt."
De szép is lenne. Akkor nem lenne az ami most. De nincs megállás, még ennél is többet akarnak elvenni az államoktól (tagállami hatáskörök). Tehát milyen következő elemeket (amikről egyelőre nem szólnak az eljárások) kell bevennünk az EU-s pénzekhez?
Csak az osp megy, es annak egy ki atszivargo hatasa. De ott is a roham lefutott, csak az almodozok maradtak. Kis pelda, hogy CSAK az osp mozgatja a piacot. A tobbi halott: Januarban eladtam a hazamat egy olyan vevonek, aki ket lakasat adta el osps vevonek. En ezert vettem telket es csak ugy hogy ospre tudok epitkezni. A csaladon belul eladtunk meg egy ujszeru lakas olyan vevonek, aki ospre adta elba sahatjat es ospre veszi meg... Na vond ki a mindatokbol az ospt, es helyesitsd 6.5-7%os kamatszintu piacival. De ezt nem kell tulgondooni, mert ott van az ospn kivuli lakasok piaca. Na pont olyan😁 Ha az ospt kivonjak minimum a hasznaltakrol, akkor az arak nominalis csokkenesbe fordulnak. Mert a piac valojaban mar 2023 ota kihalt. Csak a pmap es az osp lokte feljebb...
"A nemzetközi tőke már megindult régebben. " Nem indult be. A kinai akkuösszeszerelő üzemek az én szememben nem az a tőke, amiből profitálhatunk. Az EU-s pénzek minek a hatására indulnak meg? Erre kíváncsi lennék. Örülnék neki persze, csak mi az ára?" Csak azt kell teljesitenünk, amit bevállaltunk 2004, a csatlakozás előtt.
Itt van az eredeti forrás is. Kváncsi lennék mi van valójában a háttérben. Budapesten bármerre nézek, ellenkező folyamatokat látok. Árfigyelőkben hónapok óta csak árváltozásnál 95% lefele, 5% felfele. Hitelügyintézők nyaggatnak időről időre, hogy menjek már vegyek valamit, mert mindenki azt jelzi, hogy nagy engedményekbe mennek bele az eladók. ÉS közben a mai árszinten egész elfogadható opció nagy része is beragad hónapokra a piacon. Szóval valamiféle statisztikai torzításra gondolok az eredmények mögött. De jó lenne erre valami hiteles magyarázatot látni. Ha tippelnem kell, akkor az új lakások eladása lehet felülreprezentált, az alacsony tranzakciószám mellett okozhat ilyen jelenséget. De a környékemen most semmi jelét nem látom se árnövekedésnek, se pörgésnek. Persze ez nem az OSP által érintett része a piacnak, úgyhogy az is lehet, hogy épp ott a felülreprezentált a helyzet. De még az is fura, mert ott is már feljebb ment a kínálat, mint a program elindulásakor volt. https://tudastar.ingatlan.com/hirek/januarban-uj-lenduletet-kapott-a-lakasarak-es-a-kinalat-novekedese/
A narratíva sokkal fontosabb lesz ezután is, mint a tények, kérdés ebben ki lesz erősebb. A Fidesznek még mindig ott lesz a fél ország, akiket ha kell mozgósítani tud. Ne legyen kétségünk az összes ijesztő arc maximumra lesz járatva, lesz békeharc, rezsiharc, indentitás harc, szuverenitás védelem, minden amivel egy normalitásba való átmenetet akadályozni lehet. Csak remélni tudom, hogy valami csoda történik és a plebejus szavazók hirtelen öntudatos polgárokká válnak és eleresztik a fülük mellett a sok marhaságot. Ehhez viszont néhány lépcsőfokot át kellene ugrani, ami nem szokott menni.
Bocs, de én nem szavaznék a Tiszára, ha ennyire hülyének nézném őket. Persze, hogy kiboritják a bilit. A fidesz és 10 éven át elmútnyócévezett. De már a program is arra koncentrál, hogy pozitiv üzeneteket fogalmazzon meg. Sokan azzal riogatnak, hogy majd jönnek a megszoritások mert a fidesz csapdába ejtette a következő kormányt. Egy frászt. Egyszerre indulnak meg az EUs pénzek és a nemzetközi tőke. A Tisza nem véletlenül, csak 5 éven belülre igéri a 3%-os államháztartási hiány elérését. Magyarul a fellendülésből jövő többletadóbevételekből viszik le fokozatosan a költségvetési hiányt. Ami nem lesz már a 2. évben sem annyira türhetettlen. Mert nem az államadóság az ami mérvadó, hanem annak fenntartása. 7% feletti államkötvényeknél kétszerannyiba kerül, mint 3,5%-osnál. És ezt fogják levinni 2 éven belül.
Az emelkedés nyilván nem a nyűglődés, hanem a kormány jól bevált és jól eladható "lakáshoz jutást segítő intézdéseinek" a következménye. Mi lesz, ha esetleg lesz egy ennél jobb módszer a segítségre, ahogy a programban is látjuk, nem a keresletet, hanem a kínálatot fogják felpörgetni? Azon pedig cseppet sem lennék meglepve, ha a nagy eufória pont addig tartana, amíg világossá válik, hogy a dolgok tényleg jó irányba változhatnának. A Tisza megnyeri a választást és mindenki szebesülni fog az ország valóságos helyzetével. Erre pedig jön majd az orbáni narratíva és fölfordul az ország.
4 éve nyüglődünk és ennek ellenére a tavalyi rekord , 25%-os áremelkedés után egy amúgy csendesnek mondott hónapban erősebben nőnek Budapesten az árak. Mi lesz itt, ha kormányváltás után jönnek az EUs pénzek? Mi lesz itt, ha megjön az emberek fogyasztási bizalma, ha olyanok is mernek majd hitelt felvenni, akik eddig visszatartották magukat? Nos ehhez szerintem nem kell nagy képzelőerő. Nem kell tehetség ahhoz, hogy teljesitsük a 2004-ben egyszer már bevállalt demokrácia minimumokat. Nem kell ahhoz sem tehetség, hogy a kapott pénzek felét ne lopják el. (Max a világban szokásos 10-20%-át.) A magyar tőzsde már pár hónapja száguld. Ez annak jele, hogy van egy megelelőgezett bizalom. A forint folyamatosan erősödik már több mint egy éve. Ez is ugyanannak a jele. Persze mindezt el lehet cseszni. csak a NER-re kell szavazni. Akkor a gazdaságban folytatódik a szar, de a nyugateurópai konjunktúra vissz bennünket is a farvizén. Lesz egy kis fellendülés és folytatódik a nagyivű lopás.
"Az év első hónapjában országosan 1,7 százalékkal nőttek a lakásárak, Budapesten pedig ennél valamivel tempósabb, 2,9 százalék körüli drágulás ment végbe havi szinten. " Portfolio mai cikkéből.
A fák az égig érnek, hát nem tudtad ? A legnagyobb kérdés az lesz, hogy mi lesz az alapkamattal (mennyire lesznek ellenszélben, elvégre a jegybank FÜGGETLEN, Varga meg nem tartotta meg a párt kiskönyvét.... )...kackac.. Illetve az hogy a meglévő programokat megszüntetik e vagy kivezetik e. Korábban elhangzott, hogyha le tudják vinni az alapkamatot akkor nem kell kivezetni. Nekem csak az a kérdésem, hogy erre az árfolyam hogyan reagál. El tudok képzelni egy olyan szcenáriót, hogy Ft visszamegy 400 fölé, de cserébe az alapkamat 3-4%-ra leviszik néhány éven belül (EU pénzek jönnek) és pár pártkatona sittre megy.. Nagy halak úgyse.. Nincsenek illúzióim, hogy teljes elszámoltatás lesz.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link