Már párszor leírtam, hogy ha ez így van nyugodtan lehet tisztességes, erkölcsös köztévét működtetni, vagy ha ez nem megy bezárni a fenébe, valamint nem szórni a közpénzt kormányzati kommunikációnak álcázott kormánypropagandára.
*a 2022-es kihívó a trollkurzus által hazudottak ellenére nem Gyurcsány Ferenc volt, hanem MZP, és egy a választási rendszer által összeboronált előkoalíció. Már én is teljesen összezavarodok ki kicsoda, hisz mindenki tudja, hogy Gyurcsány Orbán embere. Ja a fideszes rokonom karácsonykor feltárta, hogy attól félnek rájukdől majd a tető, de pénzük egy kanyi sincs megcsináltatni. Tudod ezek azok, akiknek a fűtésébe is én segítettem be néhány százezer forinttal...
Az ellenzék egyik prominense mondta, márpedig nála hitelesebb maximum az EBESZ megfigyelők lehettek, akik ugyanerre a következtetésre jutottak: „Több százmilliós, sőt milliárdos összeg ment el arra a baloldalon, hogy bebizonyosodjon, senki nem csal a választáson”
– mondta Mérő László matematikus, pszichológus. Az ismert ellenzéki
szavazatszámláló volt Sárazsadányban, ahol azt tapasztalta: nem a
vidékiek agya van átmosva, hanem ahogyan az M1 Ma reggel című műsorában
fogalmazott: „a mi pesti agyunk”.https://mandiner.hu/cikk/20220412_belfold_valasztas_baloldal_verseg_mero_laszlo_budapest_videk
Ezt a közgazdaságtan nevezetű tudományt egyébként egyik ismerősöm nagyon találóan prototudománynak hívta. Majd legközelebb öszefutok vele megkérdezem a véleményét az állam és jogtudományról is :D Vmi konkrétabb elk*rás nincs, ami legitimálja a választási hazugságait a Deák-Rákay-GFodor triumvirátusnak?
Megint alátámasztottad, hogy Orbán semmivel se jobb Horngyulánál és Medgyesinél. Az ilyeneket nem újraválasztani kell, hanem jó messzire elküldeni. Orbán legalább akkora méretű választási csalást követett el, mint Gyurcsány, de a 2022-es kihívó a trollkurzus által hazudottak ellenére nem Orbán Viktor volt, hanem MZP, és egy a választási rendszer által összeboronált előkoalíció. Amire egy 2010, vagy azelőtti választási rendszerben ugye szükség se lett volna, de hát ugye Orbán mindenhonnan összelopkodja a számára hasznos ötleteket, mint választási rendszer önkényes átalakítása. 2014-ben a ténylegesen urnához is járuló választók több mint 55%-a nem kért már Orbánból, mégis meglett a kétharmad ennek köszönhetően.
Nagyjából egyetértek azzal, amit leírtál, de azért annyi különbség van, hogy az elmúlt 12 évben oligarchává lett milliárdosok legalább pályáztak valamilyen munkára, amit elnyertek, és a jövedelmük egy jelentős részét a nyugati cégeknek privatizált nemzeti vagyon magyar kézbe kerülésére fordították, illetve megfogadták Medgyessy azon tanácsát, hogy ha többet akarnak szerepelni a médiában, akkor vegyenek maguknak. A privatizációkor milliárdokhoz jutottak pedig eladták a megszerzett nemzeti vagyont, amellyel a nyugati multiknak piacot biztosítottak, ugyanis azok egyből bezárták a cégeket, és saját termékeiket vitték a bezárt cégek volt piacaira, illetve akik megszereztek egy szektort és tudták működtetni, abban monopolhelyzetbe kerülve a kastélyaik ablakából lövik az odatelepített vadakat. Én politikai ideológiáról beszéltem, és arról, hogy a jelenlegi helyzet sem rosszabb, mint a privatizációkori. Csak ennyi!
Azzal, hogy az "erkölcsösség és a törvény" együtt jár-e a jogfilozófia foglalkozik. Az erkölcs és a jog nem fedi egymást teljesen, de van egy közös magjuk. A jog egyrészt olyan magatartások
tanúsítását várja el, amelyek az erkölcs értékrendje szerint is
követendők, másrészt az olyan viselkedést tiltja, amelyet nem tekintünk
etikusnak. A két normarendszer tartalma azonos tendenciát mutat. A jogszabályok is időnként utalnak erkölcsi
szabályokra, jogilag előírva az erkölcsös magatartást, vagy éppen
megtiltva az erkölcstelenséget, illetve negatív jogkövetkezményt fűzve
az erkölcstelen magatartáshoz. „Semmis az a szerződés, amely
nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik” – deklarálja például a Polgári
törvénykönyv 6:97. §-a. A „jó erkölcs” és az „erkölcstelen”
fogalmak alkalmazása nagyobb mozgásteret ad a jogalkalmazónak. A bíró
a perbeli tényállás olyan elemeit is képes lesz figyelembe venni,
amelyre esetleg a jogalkotó nem gondolt. Mind az erkölcsi, mind a jogi szabályok
között találunk olyanokat, amelyek a társadalom egészére – valamennyi
vagy közel valamennyi tagjára – vonatkoznak, és olyan normákat is,
amelyek egy szűkebb csoport magatartását hivatottak befolyásolni. Az olyan normák, amelyek egy szűkebb közösséget céloznak, tartalmilag részletesebbek lehetnek. A jogi és erkölcsi normák közötti
legnagyobb különbség az állami eszközökkel való kikényszeríthetőség léte
vagy hiánya. A társadalom életét
szabályozó normák többségét nem azért tartják be, mert félnek
a szankcióktól és az állami szervek fellépésétől, hanem azért, mert egybeesik a saját erkölcsi normáikkal. A jogkövetés mögött
többnyire meghúzódik az, hogy a jogszabállyal rokon erkölcsi norma
önkéntes követése vagy másféle késztetés hatására megvalósuló betartása
segíti a jogi norma elfogadását, az azzal való azonosulást. Hosszú távon
azonban nem tartható fenn egy olyan jogrendszer, amely nélkülözi a társadalmi
elfogadottságot.
Az angolszász esküdtszék csak azt dönti el, egyhangúlag, hogy történt-e bűncselekmény, azaz a bizonyítékok meggyőzik-e az esküdteket arról, hogy az ügyészség által megvádolt személy elkövette-e a terhére rótt bűncselekmény tényállását. Ott nem a bíró, hanem az ügyész és az ügyvéd kérdez, és nem a bírót kell csak meggyőzni arról, hogy a vádlott elkövette-e a bűncselekményt, hanem az összes esküdtet. Amikor az esküdtek kimondják, hogy a vádlott bűnös, azaz elkövette a terhére rótt bűncselekményt, azaz bizonyítottnak látják-e a tényállást, akkor már a bírón múlik, hogy milyen büntetést szab ki a vádlottra. Ez a jogi része.
Igen, a privatizációban kurvasok minden ment el áron alul, el is adták a nemzeti vagyon jó részét 90-98 között. De azt se felejtsük már el, hogy az állam akkor lépéskényszerben volt, mert csődközeli helyzetben volunk.Mért voltunk csődközeli helyzetben? Mert a régi rendszer felbomlott, lett hirtelen 1 millió munkanélküli, a gyáraink, a felvevőpiacaink 80%-a 1-2 éven belül teljesen eltűnt. Mi alakult ki? Az, hogy muszáj volt eladni ezeket az állami vagyonokat. Nyilván mikor kényszerhelyzetben vagy, nem tudsz valamiért piaci árat kérni, főleg ha az a valami nem értékes dolog. Igen, ha szigorúan így nézzük, elkótyavetyélték az állami vagyont. Loptak-e belőle azok akik a privatizációt csinálták? Lehet, elképzelhető, biztos volt lopás. És mi a helyzet most? Most a lopás úgy történik, hogy az állam meghirdet egy tendert, jelentkezik rá 1 haver (Lőrinc), vagy max 2, 2.-at formai meg tartalmi követelményekre való tekintettel érvénytelenítik, és Lölő elviszi 30%-on túlárazva a közbeszerzést. Majd az építés végéig az árakra hivatkozva újabb 30%-kal drágul a beruházás. Szerinted az EU miért szopat minket? Mert "papíron csak" a közbeszerzések 15-20%-a 1-szereplős, ahol a haverok indulnak (Lölő cégei,Market és társai), nyilván olyat árajánlatot ad be, amilyet akar, illetve az összes többinél is maguk között látszatra megcsinálják, ki nyerje meg az adott beruházást. 1000 milliárdok mentek el az elmúlt 12 évben haveroknak pluszba a túlárazások miatt. Akkor ez nem lopás??? Arról nem is beszélve, hogy csapd fel a Forbes magazin TOP 100 leggazdagabb emberének a listáját, és számold össze, hogy a 100-ból mennyi az aki az ellenzéki oldalhoz, és mennyi aki a Fideszhez köthető, akik az elmúlt 12 évben kerültek vagy fel a listára, vagy a 12 évhez képest kerültek be a TOP20-ba! Te beszélsz itt ideológiárol meg privatizációs lopásokról? Akkor ezek mit csinálnak? A saját maguk által kreált törvények mögé bújva legalizálták ezt a mértékű lopást!!!
Ezt én is sokszor fejtegettem, hogy az erkölcsösség és a törvényesség nem jár kéz a kézben. A törvény meghatározza, hogy mitől meddig vannak a bűncselekmény határai és büntetései. Nagyon sok minden van, amit elítélnénk, de a törvénybe még belefér. Azt nem tudom, Amerikában hogyan van, mert ugye ott az utcáról beválogatott esküdtszék dönti el, minek látja az ügyet. Nem jogászok. A szó nagyon jól kifejezi "jog". Tehát ezekre jogod van, büntetés nélkül.
Azok már decemberben megvoltak. Csak egy tantárgyban vagyok érdekelt, és azt is csak egy évfolyamon okítom. Tudod, nyugdíjas vagyok, és csak óraadó. :) Ja, és nem értem, mi a "propaganda" abban, amit válaszként írok a felvetésekre és kérdésekre.
Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy csak a kormányzópártban lévő, Általad megnevezett személy a tolvaj, az ellenzékben nincs is ilyen? Hmmm. Érdekes megközelítés! Tudod, egy büntetőeljárást akkor indítanak meg, ha feljelentésre vagy hivatalból észlelnek olyan cselekményt, amit a Btk.-ba ütközik (nullum crimen sine lege) és annak tényállása bizonyított. Az elkövetőt meg sem kell nevezni például a feljelentésben, elég "ismeretlen tettes" ellen feljelentést tenni. De például a privatizációban hiába tudta "mindenki", hogy áron/értéken alul kótyavetyélik ez a nemzeti vagyont, volt rá törvény, és akkor sem minősült bűncselekménynek, ha előtte szándékosan visszafogták a cég teljesítményét, hogy olcsóbban lehessen azt megvenni, stb. Szóval nem a Nyugatifény és társai döntik el, hogy mi a bűncselekmény, bár ezzel heccelnek mindenkit, és a kevésbé informáltakat meg is tévesztik. Javasolnám, hogy hallgass bele néha az ATV Fórum c. műsorába ...
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!