....vagy erre hivatkozva újabb veszélyhelyzet, választás elhalasztása határozatlan időre. Ez azonban veszélyes lenne ràjuk nézve, mert egyre jobban nő a feszültség a lakosságban. Elege van a népnek a Fidesz-KDNP pedofilmosdató koalícióból, ahol már lassan mindenki milliárdos a környékükön.
Még annyit Németországról: mi (üzlettársaimmal) olyan szegmensben vagyunk ott jelen, amelyet - hála Istennek - nem érintett eddig még a gazdaság gyengélkedése. Német üzleti partnereim ügyesek, rátermettek, jól csinálják. Ugyanakkor! Amit köztük látok, az szintén kivetíthető a német társadalomra. 2 fiatalember (nagyon jól megy most nekik) kiszáll a méregdrága vadonatúj sport-BMW-ből, mosolyognak, jól megy az üzlet. Látszólag jó minden. Holott, isznak (túlzásba), egyikőjük drogozik is, cigiznek mindketten, egyikőjük ráadásul állandóan ezt a szájbarakó dolgot rágcsálja (nemtom minek híjják, de állítólag erősebb nikotin mint a cigi). Vágják maguk alatt a fát. Mivel liberális a német vezetés (nem úgy mint nálunk), ezért a romlás jobban jelen van (erőltetve van az aberráltság, cigizni mindenhol lehet, pucérnős magazinok ott vannak az újságok közt, nem rejtik el, prostitúció virágzik, stb).
"A biztos szavazók körében a Tisza Párt 43 százalékon, míg a Fidesz 36 százalékon áll." . Nem létezik, hiszen már 4 nappal ezelőtt: "Magyar: Van olyan felmérés, amely szerint a Tisza 52, a Fidesz 34" - /klubrádió/
Érdekes, hogy egyébként pl. a Welt mai számában van egy cikk, és ebben teljesen helyesen és jól látják a palesztin tüntetések valódi okait, és helyesen szólalnak fel a zsidó-ellenességről (mondjuk ezt a liberálisoknak mondani falrahányt borsó – még akkor is ha a Welt is liberális-konzervatívnak mondja magát) – ld melléklet. https://imgur.com/a/PNZn2Tc Ugyanakkor! Németországban jelenleg már a népesség kb 22 %-a migráns! (kb 23 millió ember!) Az iskolákban a németek sokszor kétségbeesve keresnek gyerekeiknek német osztályt, és nem találnak (mert migráns-gyerekekkel vannak tele az iskolák). Sőt! Sok esetben a német tanárokat elküldik, helyettük migráns „tanárokat” vesznek fel, akik aztán arabul tanítják a gyerekeket. Engem teljesen megdöbbentett amit láttam/hallottam. Mintha a németek tálcán kínálnák fel az országukat másoknak. A gazdaság szenved (én amióta bezárták az atomerőműveket, azóta számítottam rá, hogy az ipar előbb-utóbb beadja a törülközőt, ilyen energiaárak mellett képtelenség versenyképesnek lenni a világpiacon, s minderre persze rásegített az orosz-embargó). A német lapok arról írnak, hogy a kis cégek „lassan elpusztulnak”. Csak tavaly 196,000 cég adta be a törülközőt. Ez döbbenetes szám. S a liberálisoknak (itt a politikai elit liberális, akárhogy is nevezik magukat) fogalmuk sincs mit kellene csinálni. Semmilyen összefüggést nem látnak át. Egyedül az AFD tudja mit kellene tenni – nem véletlenül emelkedik továbbra is a népszerűsége.S persze ez Magyarországra is hatással van, a német gazdaság gyengélkedése mindig hatással van ránk. Tölgyessy Péter helyesen beszél arról, hogy az Orbán-gyűlölet önmagában semmire sem megoldás, ha Orbán le lenne cserélve valaki másra, az egyáltalán nem biztos, hogy bármire is megoldás lesz.
Ne legyen igazam, de attól tartok, hogy orbán megszervez egy “ukrán” terrortámadást valami vidéki városban, ahogy a gyámja, putyin is tette, hogy megnyerje a választásokat…
"Alig három hónap alatt félmilliárdos osztalékot fialt Orbán Viktor unokaöccsének új bányacége A tavaly októberben alapított Timolod Kft.-nek 710 millió forint „egyéb bevétele” volt az év végéig." . gerinctelen xar, szemét tolvaj bagázs! elszámoltatás, vagyonelkobzás!
"Havas Henrik: Foglalkoztat, hogy miután Orbán Viktor a végét járja, mi lesz azokkal, akik halálmegvető bátorsággal nyalták a seggét Kiemelte Gönczi Gábort, „a táncdalénekest”, aki nemrég interjúzott a miniszterelnökkel. Néhány nappal ezelőtt Orbán Viktor exkluzív interjút adott a TV2-nek, ahol a Tények műsorvezetője, Gönczi Gábor kérdezhette. Abban a magyar miniszterelnök beszélt migrációról, genderről és persze az orosz-ukrán háborúról. Gönczi úgy fejezte be a beszélgetést: ,,Miniszterelnök úr! Zárszóként: ön mindig energiát sugároz, és mindig van egy optimista forgatókönyve a világ működésére, és arra, hogyan fogunk felébredni holnap.” Havas Henrik sem ment el szó nélkül a beszélgetés mellett, saját Facebook-oldalán írt erről néhány sort, kiemelve az Orbánt interjúztató Gönczit. Ami engem most foglalkoztat az az, hogy miután Orbán Viktor a végét járja, mi lesz azokkal, akik halálmegvető bátorsággal nyalták a seggét. Itt van például Gönczi Gábor, táncdalénekes. Annak idején a Heti Hetes-bulikon gyakran fellépett a zenekarával, és komolyan mondom, hogy nagyon bájosan énekelt örökzöldeket. A TV2-ben ,,exkluzív” interjút adott neki Orbán Viktor. Annak idején elég sok interjút csináltam Orbán Viktorral, de Gönczi Gábor ébresztett rá arra, hogy az én időm lejárt, én ilyen zárszót akkor se tudnék megszülni, ha maga Menczer Tamás pofozná ki belőlem. Havas a bejegyzés egy későbbi pontján még visszatért Gönczihez, azt írja róla, „Gönczi Gábor annak idején olyan tündérien énekelte No Milk Todayt, mint ahogy pár éve Budai Gyula ölelt meg engem, miután kilépett a Nobu ajtaján. Mi lesz velük, te édes, jó istenem?”. Egyedül Fásy Ádámot nem érzem veszélyben. Ahogy ő Zsülike mögött dobol, az egyenes belépő a Harcosok Klubjába."
Engem viszont nem érdekel, hogy mi lesz azokkal, akik itt, a fórumon nyalják orbán sggét. O O \____/
"Jó volt sétálni az Alföld falvain át, és látni, ahogy az emberek integetnek, dudálnak, mosolyognak. És ami igazán különleges: a résztvevők szinte alig beszéltek politikáról. Hétköznapi témák voltak főleg terítéken egy kis énekléssel megspékelve. Persze, mindenki tudta, hogy miről szól ez a séta, hogy a jövőnket majd X-ek formálják. De a nap során ez háttérbe szorult. Úgy érzem, annyira át lett politizálva az elmúlt időszak, hogy az embereknek már elegük van. Egyszerűen boldogok lennénk, ha nem kellene folyamatosan valami ellen harcolni, hanem csinálhatnánk valami közöset, valami jót. Szívet melengető volt látni, ahogy fiatalok és idősek kijöttek a házakból, és hozták, amijük volt: üdítőt, süteményt, pálinkát, gyümölcsöt. Tudom, ez így leírva talán fellengzősnek vagy giccsesnek tűnik, de őszintén mondom: nem emlékszem, mikor tapasztaltam utoljára ilyet. Hogy magyar emberek csak úgy kedvesek egymással mindennemű szándék nélkül. Ahhoz szoktam hozzá, hogy még vissza sem..." https://www.facebook.com/share/p/1HDAs4UjxX/
Az ügyvédi irodája azért megy olyan jól, mert a nehyil NERbe jól be van ágyazódva, a jól fizetett megbízások megszűnnének a Tisza győzelmével. De a szimpla anyagi érdeken kívül van benne egy Fidesz hívőség is, ami mozgatja.
egy jól nevelt fideszügynök. Terjeszti a hazugságot de biztos vagyok benne Tisza győzelem után ő nagyon durván megfogja érezni nem véletlen tolják a fidesz szekerét ennyire. Jövőre már nem fog ingyen itt trollkodni ne aggódjatok.
Teljesen reménytelen Sehmettel korrekt vitát bonyolítani. Amit nem tud megvédeni, azt átlépi vagy terel, lényegtelen dolgokba beleköt és unos-untalan felhozza azt 10-20 sablont szöveget, amit már sokszor megcéáfoltunk itt. Seldonról és kridáról meg ne is ejtsünk szót... Más meg ugyebár nincs. . Azt mondja, rengeteg politológiai és filozófiai könyvet olvasott, de ez nagyon kevéssé látszik itt meg. Lehet úgy is olvasni, hogy a lényeget nem érti meg és egy szituációban nem tudja alkalmazni. A másik nagy korlát nála a Fidesz hívőség.
A semminél sztem sokkal több - Jogállamiság és igazság szolgáltatás szted rendben van, függetlennek látod, nincs politikai nyomás, ill. elkötelezettség alatt az alkotmánybiróság, az OBH, legföbb ügyész, számvevőszék, államfő, MNB és egyéb hivatalok? - Média szted független? - Választási redszert rendben van , hogy a 2/3-al állandóan átírják az önös érekeik mentén? - Korrupció, átláthatatlanság, dokumentumok titkosítása- Kisebbségi jogok roma kisebbség, LMBTQ diszkriminációja, a gyülőletbeszédek, ellenségképek, megfélemlítések, emberek hülyitése a hazug propagandával , szted rendben van? - Civil társadalom vegzálása, elnyomása, félelemben tartása szted rendben van? - Évek óta tartó rendeleti kormányzás, parlament szerepének leírása- Illiberális demokrácia narratívája szted rendben van? Már az autóriter berendezkedésen is kezd túllépni a kormány hatalom megtartása érdekében. Lassan már az összes unios pénzcsap elzáródik, jön a bóvliba minősítés, részvények beszakadnak, forint 450-500 , infláció meglódul, lehet magas kamatozású kinai hitelekért puncsolni. Európa segglyuka lettünk. 26 uniós tagállammal állandóan szembe mennek. Szóval szép demokrácia jelen és jövőkép ami elöttünk áll. Mindez szted rendben van?
Orban mara mar egy megoszto kozeleti szemelyisegge valt. Peldat vehetne Gyurcsanyrol es visszavonulhana. Onokazhatna, neki legalabb meg van lehetosege ra, mert a gyerekei nem mentek kulfoldre dolgozni, egy tisztesseges megelhetes remenyeben.
Mihályi Jeromos tihanyi bencés perjel és Korzenszky Richárd volt perjel hívta meg Orbán Viktort az állami pénzek felújított bencés apátság átadására. És a romániai elnökválasztásról ezeket mondta, amit enyhén szólva is kiforgattak, mert nem állt ki senki mellett, de akik ebbe belekötöttek, szerintem nem is olvasták. . "Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a
kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta, idézem:
„Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje,
amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.”
Ezt nem Magyarországon mondták, hanem a szomszédos Romániában. Teljesen
egyetértünk. Történelmi sorsközösségben élünk a románokkal. Nem szólunk
bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk
innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy
biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és
az együttműködés talaján állunk. Ezért semmilyen elszigetelést,
politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel
szemben. Mind a románok, mind a magyarok teljes jogú polgárai az Európai
Uniónak, és azok is maradnak. A kereszténységért és a szuverenitásért
folytatott küzdelemben számítanunk kell egymásra."
"Zavar alakult ki a folyamatokat átlátó képességben a Fideszben Zárug Péter Farkas politológus szerint, aki a 24.hu-nak adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy szerinte az, hogy Orbán Viktor a tihanyi beszédében a magyarellenes román elnökjelölt mellett állt ki, sorozatban a sokadik olyan lépés, amely kérdéseket vet fel és problematikus. „Aki kicsit is járatos a határon túli politikában, az minimum nyelt egyet vagy felugrott a székéből. Velem az utóbbi történt” – mondta a miskolci egyetem docense, aki Orbán tihanyi beszéde után a Transtelexen közölt publicisztikájában is kifejtette, miért problémás a magyar kormányfő kiállása George Simion mellett. Zárug Péter Farkas szerint valami túlcsordult a NER-ben, és a gond az, hogy ez magával Orbánnal történik.„Ki kérte Orbánt, hogy Simionról beszéljen éppen a tihanyi apátságban? Dobrev Klára? Vagy Orbán Balázst vajon a Kutya Párt szedte rá ’56 kapcsán, hogy úgy beszéljen, ahogy tette? Nem. És ezek az ügyek már az előzőektől eltérő konfliktusstruktúrájuk miatt irreverzibilis folyamatokat indítanak el”– magyarázta Zárug. A magát szabad magyar vitéznek, nemzeti-konzervatívnak valló politológus szerint az Orbán körüli szakértők „már be sem engedik a friss levegőt a miniszterelnöki szobába, és ha kell, egy külön egy példányszámos Pravdát nyomtatnak a főnöknek, hogy nyugodt legyen. És ezzel ez az ördögi kör bezárult, innentől a feldobott pénz esete minden. Vagy jól sül el, vagy nem. Hozzám ez szivárog le a rendszerből” – magyarázta.Zárug Péter Farkas szerint a kegyelmi ügynél csordultak túl a folyamatok, amik most már visszafordíthatatlanok, szerinte egyébként Magyar Péter még ma is valamelyik állami vagy Mészáros-cégben ülne jó fizetésért, és nem menetelne Erdély felé, ha nincs a kegyelmi ügy.A politológus szerint nincs leszállóágban Orbán, de minden korábbihoz képest nagyobb válságba jutott, ennek ellenére Zárug egyelőre nem tudja elképzelni a Fideszt Orbán nélkül. Szerinte egyébként Orbán átadná a hatalmát egy választási vereség esetén.Zárug Péter Farkas beszélt még arról is, hogy
a Harcosok Klubja nevű titkos fideszes online csoportot az a hit hozta össze, hogy a digitális térben dőlnek már el a választások, de szerinte ez csak részben igaz,
az is Orbán akarata lesz, hogy ki lesz az utódja, Lázár és Gulyás egyelőre szerinte fikció,
szerinte a „kényelmes Fidesz most indulatos, csapkodó, és ki van készülve idegileg, hogy miért jött a rendszerbe az akaratán kívül – sőt a maga hibájából – egy funkcionális versenytárs”,
szerinte Magyar Péter felülfunkcionál, barométer-politikát folytat és azért „nem megy bele kemény témákba, mert sokan beleszaladtak már a bozóttűzbe félmeztelenül, ő nem akar”."
Itt van néhány narancsos zseni, aki a lefőtt kávéból megpróbál ismet darált kávét késziteni. :))
Semmi, ha a jelző nélküli klasszikus, mindenki által elfogadott demokrácia fogalmát vesszük alapul, de ugye van egy Fareed Zakaria-féle izzadmányos meghatározás is, ami nem tudományos és nem megalapozott, csak egy CNN-es újságíró véleménye még akkor is, ha felkapták és boldog-boldogtalan mondogatja.
Még mindig csak pár százalék a különbség és van 30% körüli szavazó aki nem döntött. Az fog nyerni aki őket megnyeri. Most zakatol a Tisza vonat, és én úgy érzem, neki van esélye onnan is behúzni több szavazót, de aztán lehet, hogy olyat tud lépni a Fidesz amit én most még nem látok, és máshogy lesz. Történelmi időket élünk.
Fidesznek már lefőtt a kávé. Hiába erőlködnek ezekkel a sötét trollokkal a fórumokon , már mindenki átlát rajtuk és a hazugságaikon. Napról napra egyre jobban járatják le magukat és fidesz hajót is kezdik elhagyni azok a politikusok akik nem akarnak egy nagy buktában részt venni.
"Török Gábor szerint lassan fel lehet tenni a kérdést, Orbán Viktor lesz-e a Fidesz miniszterelnök-jelöltje jövőreKezd megérni a politikai helyzet annak a kérdésnek a feltételére, hogy Orbán Viktornak át kell-e adnia a miniszterelnök-jelöltséget – írta Török Gábor politikai elemző a Facebook-oldalán.„A politikai racionalitás alapján magának a kormányfőnek áll érdekében ezen legalább elgondolkoznia.”Ha biztosra lehet venni a Fidesz győzelmét jövőre, akkor a kérdés lesöpörhető, ha viszont igaza van Lázár Jánosnak, és a választás „fifty-fifty”, vagyis benne van akár a Fidesz veresége is, akkor szerinte érdemes ezen gondolkodni. Szerinte a kérdést úgy is fel lehet tenni, mi lenne kedvezőbb Orbánnak: ha 16 évnyi kormányzás után veszít, vagy ha maga nevezi meg az utódját még a választás előtt, aki a váltás lendületével vagy megnyeri a választást, vagy Orbán helyett elbukja azt."
Nem a corvinuson volt,amikor áttolták a Mol-os gyereket,a tanárt meg kivágták? Az, hogy az alapítványuk egy kvázi pénzmosoda,meg oda is tolják az adófizetői pénzt,amiből megvesznek "ezt-azt",az gondolom pont így megy nyugaton is. Hát hogyne... https://hvg.hu/360/20231027_Sukosd_Miklos_A_CorvinusMolbotrany_harom_eddigi_tanulsaga Megint mindenről beszélsz kb,csak arról nem,amiről kéne.
A nyugati, alapítványi egyetemek is biztosan van olyan, amit valamikor állami tulajdonban lévő vagyonból származó alapítványokból hoztak létre, de ne hasonlítsd össze azzal, hogy nálunk és a kommunista blokkban lévő országokban kialakult és csaknem ötven évig működtetett, szocialistának nevezett társadalmi, politikai és gazdasági rendszerben elvették az elvtársak a magánvagyont, és nem engedtek olyan vagyonfelhalmazozást, amelyekből magánalapítványi egyetemeket lehetett volna létrehozni. Egyébként az én őseim is támogatták például a Pázmány Péter Egyetemet még a második világháború előtt, amiért a jutalmuk Recsk és Hortobágy lett, majd nincstelen életkezdés, amiből csak a kitelepített rokonaink segítségével tudtak nagyszüleim kijönni. De most nem mindegy, hogy az állam a költségvetésből vagy a nála lévő részvények átadásával tart fenn egy egyetemet? Mind a kettő - ha véletlenül nem tudnád - az "adófizetők pénzéből" működik, de az állami egyetemek sokkal jobban az adófizetők pénzéből működnek, mint az alapítványiak, de azt, hogy miért, már nem magyarázom el, tedd fel az MI-nak a kérdést, ő majd elmagyarázza! Az oktatóknak sem mindegy, mert az egyetem - ahol még mindig külsős óraadó vagyok - alapítványi formában működő, modellváltó egyetem, sokkal jobban fizeti az oktatóit mint a még mindig állami tulajdonban lévő egyetemek a saját oktatóikat. A Corvinusnak azóta jobb a nemzetközi megítélése, és a mi egyetemünk is több nyugati egyetemmel tart szorosabb kapcsolatot, mint korábban az állami formában.
A magyarok tobbsege termeszetesen demokraciat akar,csak azt kene megerteni,h az nem a mostani rendszer. A maffia az nehezebb lesz nyilvan. Nehez palya lesz innentol,de ha ez a status quo marad,akkor feherorosz szintre sullyedunk,vagy az ala.
Mondjuk a magyarok többsége demokráciát akar. Csak a komcsi időkben felnövő, ma nyuggereknek kell megmondani, hogy mit gondoljanak és még azt sem tudják orbán nélkül eldönteni, hogy boldogok-e? Ill. van néhány ezer maffia klán tag, akik élősködnek az országon, akik nem szeretik a demokráciát, mert abban éhenhalnának.
Sehmet szerint ok arrol dontenek,hogy a kellemes ruszki vonalat viszik e tovabb,vagy allamcsod lesz. Mondjuk amit a romaniai magyarokrol mondott,az azert finom csusztatas,higy kiallnak a demokracia mellett,de a politika az ilyen.
Az új román elnök is tolt pár erdélyi szavazatot a tiszának. Nicușor Dan nyílt levele a magyarokhoz. Kedves magyar barátaim! Május 4-én az állampolgárok megtették az első lépést: tömegesen a változásra szavaztak. A polgárok több mint 75%-a világosan kimondta, hogy más irányt szeretnének. Egy tisztességes, európai és modern jövőt. De az igazi küzdelem még hátravan. Május 18-án nemcsak arról döntünk, hogy ki vezesse Romániát. Arról döntünk, hogy ez a változás jó lesz-e az emberek számára, vagy rossz. Arról döntünk, hogy jólét vagy káosz felé tartunk, Nyugat felé vagy vissza, a szovjet típusú kommunizmusba, tiszta közigazgatás vagy egy bűnözők és szélsőségesek által elfoglalt állam felé. Tudom, hogy a romániai magyar közösség mindig az európai utat választotta. Kiállt a demokrácia, az állampolgári jogok és a szabadság mellett. És ezért hálás vagyok. Az elmúlt évtizedek történelme bizonyítja: bölcsen döntöttek az ország jövője érdekében. Erdélyi vagyok. Ismerem és nagyra értékelem a sokszínűséget. Hiszem, hogy Románia jövője csak akkor épülhet fel, ha minden közösséget tiszteletben tartunk. Nem fogadhatjuk el többé, hogy a döntések Bukarestben, irodákban szülessenek, olyan emberek által, akik soha nem jártak Hargita vagy Kovászna megye falvaiban. Erős helyi közigazgatásra van szükségünk. Azt szeretném, ha az önkormányzatok nagyobb hatáskört kapnának, hogy saját közösségeik számára dönthessenek. Hogy a közszolgáltatások közelebb legyenek a polgárokhoz. Hogy minden közösség jogait tiszteletben tartsuk. A román–magyar kapcsolatokat nem a televízióban, botrányokkal és gyűlölettel kell építeni, hanem azokban a városokban és falvakban, ahol együtt élünk. Az önkormányzatok együttműködésében, a Bukarest és Budapest közötti partnerségben, amely beruházásokat, projekteket és bizalmat hoz. Az előttünk álló út világos: reform, nem korrupció. Békesség, nem gyűlölet és megosztás. Önök dönthetnek egy olyan elnök mellett, aki tiszteletben tartja a történelmüket és jogaikat – vagy egy olyan mellett, aki meggyalázta az őseiket. Én a békesség oldalán állok. A tisztességes, dolgozó emberek oldalán, függetlenül attól, hogy milyen etnikumhoz tartoznak vagy milyen nyelven beszélnek. És arra kérem Önöket, csatlakozzanak hozzám – építsünk együtt egy modern, igazságos és sokszínűségében erős Romániát. Tisztelettel, Nicușor Dan
Durva,h ezek mennyire a legalja szintet kepviselik. Nalam keves durvabb dolog van,mint amikor valaki megront egy gyereket. Max az,ha valaki ezeket meg tamogatja is.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!