Egy kis közgazdaság fricska, amikor folyamatosan a piaci árról hadoválnak nagy eréllyel azok, akiket az nem vágna földhöz, de másokkal szépen viseltetnék az egyre magasabb árakat. Szóval látjuk, hogy bár a világban az össz kereslet és kínálat (a piac mérete) pár hét alatt nem tudott jelentősen változni az energiahordozók kapcsán, de ha a szerződő feleket és a szerződési feltételeket megbolygatják, akkor pillanatok alatt ötszöröződhetnek az árak. A világ egyik legnagyobb manipulációját láthattuk szemünk előtt (az Opus csak pár ezer kis befektetőt érinthetett, bár a volumen változás hasonló), amikor a manipulátorok elmagyarázzák, hogy el kell fogadnod ezt a változást, mert ez a piac. Amúgy láthatjuk az ukránok esetében is hogy működnek a játékosok, először el kell adósítani a vazallus vezetőkkel az országot (amelyek terhét természetesen az állampolgárok viselik), majd cserébe segítünk nektek azzal, hogy átadjuk az ország vagyonát is a "jó embereknek", mert ők az igazi hatékony gazdák. Ezt követően a "nincstelen" átlagemberek kellő adóterhekkel a nyakukban már maguk is eladósodhatnak a hitelpénzrendszer urainak. Ezt nevezik szabadságnak, ahol kevesebb lehet az átlagember vagyona, mint az átkos utolsó évtizedeiben. Nálunk is így indítottak. Szóval, aki egyszerű becsületes "proli", minden szabályt (pld-ul adózás) betart és mellette még takarékoskodik és nem zálogosítja el magát évtizedekre, annak ugyanúgy nem lesz érdemi vagyona, mert a krízisekkel bizonyos időközönként elértéktelenednek a megtakarítása. Fideszt sem értem, hogy baloldaliságról beszél a másik oldal tekintetében, miközben az ottani - országoknál is nagyobb hatalommal rendelkező cégcsoportok, tulajdonosok -, akár a stratégiai "játékukban" ideológiai manipulációt is bevető nagy uraknak lesz kiszolgáltatva a társadalom, aminek semmi köze egy igazi baloldali rendszerhez, max. csak arra felhúzott álszent mázzal való megvezetésről beszélhetünk. Mondjuk, amilyenek nálunk is az egyedek, azok ripacskodnak, mártirkodnak, elégedetlenek a legjobban, aki falják az életet és élősködnek mások felett (pld-ul az adórendszerben mutatott családi viselkedésükkel). A lányomék elballagtak és az osztálycsoportjukba az egyik ilyen "áldozat" nyáron heteken keresztül járta az "olcsó" világot, Ausztria után most épp a Maldív-szigetekről jelentkezik a cuki képeivel. Édesanyám egyik ismerőse, aki folyton elégedetlenkedik a FB-on, az élete nagy részét a komcsi (párt, alkotmánybíráság) haszonélvezők és utódok szárnya alatt élte (szép nyugdíja lett) sokkal kevesebb munkával, mint az egészségügyben dolgozó édesanyám ("pechjére" diagnosztikai vizsgálatok - no para). Na most, mivel édesanyám jövedelme színtiszta bejelentett bérnél a nettóból számolták (ugye évtizedekig agyon volt adóztatva - így a teljes ráfordításokból max. 30-40 % volt a nettó jövedelme) és mellett nem volt más jövedelme (például aki elcsalta - számlagyárak, minimál alap, kedvező adózási formák, stb.), így a nyugdíja szerény, vagyona meg nem igazán keletkezhetett a munkás évek alatt. Ehhez képest az ismerőse végigutazta a demokrácia nélküli elmúlt évtizedben a fél világot (Covid előtt Patagónia volt az utolsó helyszín), de azért még akár a "zöld dolgokért" is aggódik nem rossz nyugdíj mellett, amit nem a bányákban termelt ki. Az egyetlen gyermeke félmilliót keres (készhez), de minimálbérre van beállítva egy ügyvéd mellett, míg a férje bőszen "vállalkozik" - talán "katázott" (szerencséjére a jó pénzért még meg sem kell szakadnia, mert van elég sok pihenős hónapja a munkájából fakadóan), de természetesen ezek az emberek az áldozatok a rendszerben, miközben egész jó ingatlanokban ülnek. Persze, mondhatnám a sporttársat is, aki az agglomerációban vett nem kis értékű ingatlant családtámogatással (kertes házat) és amíg a "kata" mostani hatása nem érintette, a rendszerrel "komfortban" élt (Covid óta általában otthon dolgozott - on-line marketing), elmondása szerint voltak határérték (1 millió Ft) körüli hónapjai is, de hogy most nem lehet ezt 50.000,-Ft-ból havonta megúszni, már O1G rajongó. Már bőszen keresi a fiktív számlázókat. A volt (egészségügyi szolgáltató) munkahelyem esetében is hasonló tapasztalataim voltak, a legnagyobb haszonélvező, az O1G hitvallású tulajdonos, saját minimális invesztíció (pár millió Ft) és az évek alatti számos kavarás után (kb. két évtized a "hatalom átvételétől számítva", eleinte főleg állami finanszírozott tevékenységekkel kezdve) egy-két éve milliárdosként búcsúzott el a cégétől (vételár, addig kivett pénzek és megtartott vagyonelemek), de szervesen együtt élt a "szürke gazdasági" mechanizmusokkal, kellően rugalmas volt. Közvetlen munkatársaként (több mint másfél évtizedet voltam a cégben alkalmazott) bőven megmaradtam panel prolinak, ezért is hagytam ott az álszent helyet is, mielőtt az eltűnt volna, mert fájt nézni ezt a sok "jellemmel" bíró okostojást.
Na ezek az emberek szoktak bírálni, hihetetlen pofátlan egy világ. Szóval harminc év alatt, egy hihetetlen álszent, ripacskodó, önző "nyugat konform", a csalást csak másokon számon kérő világot sikerült létrehozni, legalább is a saját tapasztalataim szerint. Nekünk, amink van a nagy becsületben, az kb. a kádári rendszerből maradt meg átlag proliként, de ahogy nézem, egy fajta társadalmi újraindítás zajlik a "nyugati világban" és mivel sikerült már lebeszélni (azaz anyagi alapra tenni a gyermek vállalást) a "jó létben'" elkényelmesedett és egyre önzőbbé váló (carpe diem, karrierista, önszerelmes, csak maguknak adott boldogságáért élő, de a fenntartható jövőért a jelenben már nagy áldozatot vállalni nem kívánó) vagy a jövőtől rettegő vagy egyszerűen beteggé (meddővé) tett embereknél, észre sem veszik, hogy most fogják a közösbe dobni a többséget, feldúsítva az új (migrációból érkező) szegényekkel. A terjeszkedés és a kiprovokált háborúk, lázadások is az olcsó erőforrásokért (természeti, humán) zajlottak, zajlanak, ezért is kebelezték be az elmúlt évtizedekben először Kelet-Európát és próbáltak idővel a nagyobb, zsírosabb falatokat is megszerezni, kódolva előre a problémákat (országok, szövetségi rendszerek felosztása). Természetesen a mai technológiával már könnyebb az embereket befolyásolni (demokrácia importba, ideológiai bon-bonba csomagolva az eseményeket, jó emberkedni, stb.), feketének és fehérnek beállítani a dolgokat vagy démonizálni az ellenfelet. Lásd az internet vagy a film/reklámipar által nyújtott lehetőségek - pld-ul afrok túlreprenzentálása az adott területen élők jelenlegi lélekszámhoz képest). A legerősebb európai szereplőt tekintve, Németországot elég gyorsan el is tüntették, szinte USA-t faragtak belőle történelmi léptékben nagyon rövid idő alatt (liberális mainstream). Na jó, tovább nem rabolom az időtöket, aki úgy gondolta, hogy elolvassa, az legfeljebb anyázik egyet vagy talán elgondolkodik dolgokon, de van, aki úgy is csak lapozz egyet, meglátva a terjedelmet :)
Ott a hivatkozás a cikkben, hogy a kormánytól vannak az adatok. https://www.palyazat.gov.hu/emberi_eroforras_fejlesztesi_operativ_program_plusz A kétharmaddal "kormányzó" nemzetiek mi a tökömre költötték a 12 év alatt a beszedett adóforintokat, ha nem az „egészségügy, köznevelés, társadalmi felzárkózás, szociális és gyermekvédelmi” úgynevezett állami feladatellátásra, amire elvileg beszedték?
A minimál TB alapon, EVA-n, EKHO-n, KATA-n és fiktív számlán nevelkedő, a saját költségüket sem, nem hogy a szüleik nyugdíját, esetleges gyermekük neveltetési költségét ki nem fizető álszent, magukat a földhöz csapkodó, másokon élősködő kretének miatt ez sosem lesz jobb. Még a korábbinál is jóval alacsonyabb közterhek mellett is csalnak, rinyálnak, pedig egyszer végre a torkukon akadhatna mások terhe, de ha egyszer egy jó Lőrincezéssel lepergethetik az álszentek is magukról a port, akkor mitől változna itt valami. Persze, ezek az álszent élősködő köcsögök mindig a leghangosabbak a
mások által valós jövedelem arányosan befizetett közterhek diszponálása
felett, a világ nem sokat változott ilyen tekintetben. A multiknál robotoló, valós közszolgáltatás végzők fizethetnek mindenért jövedelem arányosan, még is arányában kevesebb reklamál tőlük, mert tudják, hogy mi volt és mi lehet. Igaz, az egészségügy felett még a piacgazdaságban is a legnagyobb multi bűnözők diszponálnak, szóval nincs nagy remény, a kiszolgáltatottság nagy úr. Remélem elfújtátok a szerkesztőségben a 92 gyertyát, miután spekuláltatok egy jót a munka jegyében.Végül is kellett egy ilyen világot "hozni" erre a térségre is, ahol ennyi naplopót, spekuláns élősködő okostojást el lehet tartani egész jól. Azért a látszat demokráciátokra adjatok, hogy ha már a személyeskedésedre adott válaszom után csak engem zárnak ki személyeskedés jeligével, az valahogy nem illik abba a fránya jogállamiságtól megfosztott ultra becsületről harsogó világotokba. Az a baj, hogy ezen a portálon (is) már csak a libenáci retorika, számos csúsztatással és hazugsággal működik, de valószínűleg sokaknak nagyon ízlik ez. Azért gondoltam "beköszönök" eme jeles napon, amikor a mesterért szolnak a harangok. Ja, hajrá NER, hajrá Viktor, vettem az elmúlt hetekben is bonbont, igaz rögtön utána zuhant egyet az árfolyam, de most már nem segítek megsúgni a csúszda elejét :) Továbbra sem várok sok jót (a krízis csináló világi nagy urak még nem elégedettek a munkájukkal), sajnos nagyon sok jóslatom az elmúlt időszakban igen jó prognózisnak bizonyult, amit itt is megosztottam annak idején. Azért olvasgatom hébe-hóba a fórumot, a hazugságokból és az álszent, mohó világból sosem elég(et tanul az ember).
Nem nyáron sem ment annyira,de jogos tudom.elcelodtem. majd megy szeptemberben meg utána ha jelenteni tud egy jót és a turizmus ami ment megloki,meg az iparban az egyes alapanyagcsokkenesek netán.
Nyugtával a napot. Szervezkednek. Rendszerhasználati díjak emelkednek,csak Csepereg abból valami. Kiolvadasbol meg grönlandi a nagy melegben nincs annyi,mint ami itt volt már.. Egy házipornó vagy mi mozgatják ezt meg. Megvan az értékteremtő szenvedélyük. Ami idén úgy circa 3.5èv nihil után már lehet meg is látszik, még szerencse h.átremdezve diverzifikalva dolgokat máshol lehetett keresni,ami termel sokunknak ismét. Nem csodálkozom h.van aki mivel több 10millios bukásnak van ügyvédet fogadott,van aki pertarsasagrol kokettal,más médiavisszhangot akár,más sajtónak gyűjt infókat.. egy folyamatos nyomás rtlben hvgben talán segíthet.de jó eredmények meg inkább🙂
NEW OPUS GLOBAL