A véleményem az, hogy ami most épül trend vonalon koppanhat vagy alatta valamivel én ezt el tudomképzelni C első szubhullámának is vagy majd az 5ös nyulik és azzal megy ki 530ig ha csak szubhullám szintjén agyalunk akkor a 600 feletti tartományokis a célkeresztbe vannak... idö és szentiment kérdése melyik lesz
Valóban itt lenne az ideje, hogy valós értéken forogjon a részvény, de a fejlesztések elmaradását a piac mindig rosszul tolerálja. Érdeklődve figyelem én is, főleg úgy, hogy 570 célár is ki van mondva.
De ha visszamegyünk az időben 3-4-5 évet, akkor azért van egy lényeges különbség, azon kívül, hogy mindkét cég relatíve jól teljesít, és minden évben jó eredményeket hoz, növekedik. Amíg az MT árfolyama az elmúlt öt évben nagyjából stagnált, addig a DT árfolyama közel duplázódott. Szóval lenne még tartalék MT oldalon. Persze az is igaz, hogy itt van extraprofit adó (reméljük csak idén), Németországban meg nincs. De MT oldalon egy jelentős emelkedés eddig elmaradt.
Hihetnék azt is, hogy el fog jönni az MT és DT aranykora. A két részvény grafikonja 2022 október közepe óta hasonló, vagy még talán azonosnak is mondható. Azonban ha mőgé nézünk a dolgoknak akkor látjuk, hogy a DT most kezd bele igazán az optikai hálózatfejlesztésbe. Az MT pedig most vágta vissza a capex forrásait kb. 2-3 évre, a távközlési különadó miatt. Jelentős beszállítói kapacitásait átirányìtja Németországba, mert ott pedig kimondottan szükség van szakemberre és vállalkozókra. Persze külön szerződés alapján teszi ezt az MT, csak az a kérdés, hogy 2-3 év múlva mit akar a Magyar vállalkozó. Visszajön? Egyébként a két cégnek szinte azonos a IV. negyedévi eredménye DT+4%, MT+3,6%. A növekedés ebben a szegmesben föleg a beruházástól, fejlesztésektől függnek és ezáltal a bővülő megrendelésszámtól. Az elkövetkező években ezt a növekedést a MT nem biztos, hogy tudja tartani, de ki tudja mit hoz a holnap.
Szép teljesítmény a napi 7% ! Egy régi chart (órás) 408-as céllal, amikor 366 volt az alja a korrekciónak! Később csökkentettem 400-ra, amikor 359-re leszúrt. Ez így mükszik, mint a matek! A kék pingi is teljesült, majd a jelentésre ugrás a 61,8-ra! Láthatód, hogy ha szar lett volna a jelentés, a pingiről lefordult volna (vízbe ugrik)! A funda tette a dolgát! Az új célárat nem teszem ide, ami ebből lefele van, de volt egy olyan megfigyelésem, hogy amikor a pingin átszáguld az árfolyam, ahhoz rövidesen visszatér. Igaz ezt napos időtávon teszteltem eddig!! Most a nagy erők újraértékelik elemzéseiket és vásárlási szándékukat, úgy hogy Meglátjuk mi lesz!! régi és real https://tvc-invdn-com.investing.com/data/tvc_0020708d24e2cd7c02e217b78f587aca.png https://invst.ly/-cxpa
"Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. Tavaly sok vitát folytatott a cég a kisbefektetőkkel és megerősítették, hogy a saját részvény-visszavásárlás értékes része a részvény-visszajuttatási programnak." Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. Úgy látszik rékasi csak signal2 kollégával egyeztetett, minket kihagyott a buliból 😁😁
Mtelekom