Nem bizony! Sikerült a legkisebbre csökkenteni a minuszt a blue-k között. Egész közel a napi max.-hoz (nyitóhoz). Az ék teteje felé indult el a végén, remélem hétfőn kitöréssel folytatjuk! Szép hétvégét kívánok!
Elnézve a mai árfolyammozgásokat, figyeljétek meg, ma az OTP/MOL/Richter hármast minimumra ütik aztán hétfőn elválik reggel rezegni fog megint a léc, hogy merre indulnak.
Most kifejezetten a mai napról írtam, kilőtt a dollár index a brutál munkaerőpiaci adatra. Ez a mi régiónknak egyáltalán nem bullos, minden kockázatosabb eszközből azonnal megy át a tőke cashbe, az olajszektor viszont úgy tűnik örülhet, mert a csökkenő keresletet egyelőre félre lehet tenni.
Elvileg a dollár gyengülése növeli a rv. értékét dollárban. Pont külföldnek csillanhatna fel a szeme. Eddig nem annyira volt vonzó az erős dollárban számolt rv. érték folyamatos csökkenése, dollárban természetesen.
Hajrá, hajrá! Ellentétes hatások feszülnek egymásnak. Egyrészt a dollár erő miatt megy ki a tőke, másrészt az olajszektor emelkedik ami viheti a MOL-t is.
Konkrétan 500Ft-ot ír. Ha ezt a kifizetési hányadot a mostani eredményekre vetítenénk, akkor 500 forintos osztalékra számíthatunk Amúgy olyan -teszem azt nagyon helyesen- mintha olvasgatná e fórumot...
Szerintem még most is olcsó ezen a jelenlegi árfolyamon. 500 Ft is simán benne lehet. A cég történetének legsikeresebb éve valószínű minden soron. Az extra horvát pénz hab a tortán. Kellemes hétvégét és emelkedő árfolyamot mindenkinek.
kár vele foglalkozni ilyen szinten,brókerrel dolgozik,az ő tanácsára ad vagy vesz. legutóbb teslát 180 körül utána zuhant be,meg a molt ajánlotta neki. persze ha hiszünk neki:)
Elsávozgatnak itt vele, 2700- 2800 között egyelőre, konkrét osztalék infórmáció megszellőztetéséig.Bennfentes tartalmakkal bírók, előtte majd kitöretik a részvényt minden bizonnyal.
Irták már többen, hogy a tőzsdére olyan pénzt hozz, ami nem fontos, "játékpénz". Igy ha van időd, akkor simán kivárod, hogy elérje az általad kitűzött célt, amit lehet, hogy holnap, de lehet, hogy csak egy év múlva ér el. Ha viszont nincs annyi időd, vagy nem vagy türelmes, akkor figyelni kell a mozgásokat, folyamatosan napi szinten és a megfelelő időben, esésben belevenni, majd ugyanigy feljebb pár nap/hét múlva kiszállni, ezen foghatsz kicsiket, ami összesen már elég jó. Azt biztos, hogy a MOL jó befektetés és az irány felfelé van, akár 3000-ig is, de nem holnap fog eljönni, addig sok fel meg le hullám lesz. Én jobban szeretem a sok kicsit, inkább elteszem a biztosat, mint várni, hogy mikor lesz 3000, mert az is lehet, hogy sose, de közben legalább eltettem több körben 3-4 %-okat, mintha elértünk volna a kezdeti vételemtől 3000-ig. Ha fent ragadtál bent, és a pénz vesztés játékpénz miatt nem fáj, inkább károld el. Én 10 %.nál húztam meg a határt, ott szálltam ki OTP meg MOLból is. Ezt két-három körrel vissza tudod hozni, akár gyorsan is, mint várni a csodát, hogy mikor lesz megint magasan... De ez az én véleményem, nem kell követni. Viszont látom, hogy sokan frusztráltak, hogy nem megyünk fel... sajnos ez van, ez a realitás. Irják többen, hogy a MOL (vagy más cég más topik) milyen jó, és csak felfelé megyünk, de a tőzsde nem igy működik. Sok a spekuláns is, aki rángatja az árfolyamot ide-oda, így egyáltalán nem 100 %, merre megy az árfolyam, mint most is... Nem tudom mióta tőzsdézel, de kell bár bukó, mire az ember kialakítja a képet, mit hogyan kéne, mit hogyan szeretne. Ha ez megvan, jönni fognak a nyerők (persze bukók mindig vannak).. de bukók mindig lesznek, tanulni mindig lehet és kell is.
lehet csak véletlen egybeesés, de fél év figyelem Pletser nyilatkozatai után a Mol részvény reakcióit, kivétel nélkül másnapi eséseket láthatunk..... a legfrissebb nyilatkozatából éppen a Molra kedvező hiteles eu információk maradtak ki, pedig tudnia kellene...... nem szívlelem az embert és sokan vagyunk így, ennyi véletlen ritkán adatik....
Valakik játszogatnak az árfolyammal, le-fel, beültetik a kisbüfiket. Az utóbbi időben ez lenne talán mostmár a negyedik hullám, hogy 2-3 nap alatt kivegyen belőle az ember 3-4 %-ot. Szerintem lent veszegesd, fent, kb félúton add el. Ez játszik most.
Szia. Mondtam korábban neked a tőzsde nem való. Nem fogom részletezni miért....Állampapír talán optimálisabb számodra. Az "kiszámítható." Válaszodra nem fogok reagálni. Sok nyerőt időt és kitartást kívánok ha esetleg maradsz.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.