Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Meddig lehet önmagunkat alázni ? Élvezem hugy szinte Én vagyok az egyedüli ebben a nemzetben aki nemcsak néz de lát is. Ollan vagyok mint dédpapam aki a 80 as években szóva tette hugy a munkahelyeken nem kollene dohanyozni. Abszurd volt annak ellenére hugy Yul Brenner tv ben hívta fel a figyelmet a halálára. El kollott telni 20 evnek mire kiderult felfogtak a vilagban valamit errul az idiota szokasrul. Persze atestek itt is a ló túlsó oldalára és undorito amit ma a dohanyzas ellen tesznek.
Kötelező érvénnyel ilyet nem fognak hozni, max. ilyen fajtát mint a banki moratóriumnál. De bérbeadóként erre is gondolnunk kell...
Törölt felhasználó2020. 04. 07. 21:16
#67075
Bocsesz megen bevágtam pár sört a relax fotelembe ,de szeretett kormányunk nemzetközi szinten is módfelett Fukar :) Na ünneplem tovább az Airbnb spekák kinyiffanását, csupa jó híreket olvasok az ingatlanpiacról ohh jee. :) Tényleg Fukar.
Nagy különbség, hogy a törvény nem teszi kötelezővé, hogy éljen vele az ügyfél. A CHF-hitel forintosításánál nem adta meg ezt a lehetőséget. Ha a bérleti díjakra olyan intézkedést hoz, ami alól nincs kibúvó, akkor aláírathatsz vele bármit, hogy ő ezzel nem élhet - nem ér semmit.
Törölt felhasználó2020. 04. 07. 21:11
#67073
Ja még :) Politikailag max a halasztást átütemezést a fizetésre látom elképzelhetőnek , én úgy vettem észre szeretett kormányunk módfelett fukar. :DDD
Ha lehet valamit igazán fokozni az a baromság és aljasság amit az intézkedéseivel tesz. Továbbra is kizárulag ollan intézkedést hoz a fitesz ami egyéni érdek.
De nincs ilyen törvény (még) a mi szerződésünk hamarabb született, és ő lemond egy jogáról nem én köteleztem erre... nyilatkozik hogy ezzel a lehetőséggel ha lesz ilyen ő nem kívàn élni, ennyi.
Törölt felhasználó2020. 04. 07. 21:04
#67068
Tibi írása életszerűbb jogilag , na majd az ügyvédek eldöntik.
Ez pontosan ugyanaz, mint a CHF-hitelek forintosítása: hiába reklamáltak az ügyfelek a bankoknál, hogy ők márpedig maradnának az eredeti CHF-alapú elszámolásban, nem akarják a fix árfolyamon történő forintosítást, ez nem lehetséges - mindenkire érvényes volt a törvény, nem biztosított lehetőséget arra, hogy az ügyfél nyilatkozzon. Szép is lenne, ha magánszerződésekben felülírhatnánk az állam törvényeit, az nem megy, ha két ember ír egy szerződést, hogy az egyik fél a másik beleegyezésével megsüti a lábát pecsenyének, attól az még bűncselekmény.
Mondjuk ebben én is benne lettem volna, hogy enyém legyen a lakás. Mintha le sem írtad vona. Ha jön egy törvény vagy rendelet, akkor sajnos ezt a szöveget a hajadra kenheted.
Moratórium meg : na arra kíváncsi leszek magántulajdont ,hogy kontrolaljak,milyen jogorvoslati politikai kovetkezmenyei lennének , halasztás fizetésre azt még megerteném.
Bocsesz határozott idejű 1 éves szerződésnél. Ez lemaradt. Moratórium meg : na arra kíváncsi leszek magántulajdont ,hogy kontrolaljak,milyen jogorvoslati politikai kovetkezmenyei lennének , halasztás fizetésre azt még megerteném.
:) na mondom én a villanyosoknak egyszerűen ráál az agyuk ,hogy 2 lépéssel mindig előre gondolkodjanak, szakmai ártalom , a kormányzati moratóriumot előre kizartad ,okos. Bár tudtommal határozott idejű szerződésnél ,ha lelép a bérlő félidőben , a kiadó követelheti a teljes évet mindenképp.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link