Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Kis számolást azért neked is írok: 35m-os lakás (1,5szoba ma Bp-en) 10m babaváró 46k 27m piaci hitel 164k. Tehát 210k törlesztés :) potom árú. és persze a JTM-est 250k-val nyomja, tehát minden hülyének megéri...Ezek a fiatalok kizárólag szülő segítséggel tudnak venni lakást. Pontosan, szerintem is alulárazottak a lakások. Simán 2m/nm a reális áruk:) én is emelkedést várok...
Veled befejezem lassan, mert komolytalan vagy. Az egyedülállók miből vesznek bármit? Hiszen eddig ketten sem tudtak, maximum hitelből! Egyedül meg a babavárót is "nehézkes" felvenni, de ha neked van tipped a probléma áthidalására, akkor hallgatlak. :)
https://novekedes.hu/ingatlan/ismet-europa-bajnok-a-magyarorszagi-lakasdragulas-mi-all-ennek-a-hattereben Néhány alcím: "Miközben az Európai Unióban az idei első negyedévben átlagosan 4 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben," " Magyarországon viszont 11,3 százalékos drágulás ment végbe az Eurostat adatai szerint.A fizetésemelkedéssel is az élmezőnybe tartozik Magyarország." " A lakások iránti keresletben kulcssszerepe van a fizetések alakulásának, ebből a szempontból is a legjobbak közé tartozik Magyarország. GDP növekedés is az élbolyban" " Amíg tehát a gazdaság jó teljesítményt mutat, és a bérek is folyamatosan növekednek, addig a lakásárak emelkedhetnek. Másképp megfogalmazva: az ingatlanárak érezhető csökkenése valamilyen gazdasági válság bekövetkezése esetén valószínű, de erre utaló jeleket egyelőre nem látunk." És te több, mint 4, azaz NÉGY éve mantrázod az ingatlan ár összeomlást! ÖNKRITIKA?
Rendben. Ez egy tényező. Az is csak akkor, HA bevezetik majd 2038. körül. * Egyébként meg ezt az ÁSZ elnöke dobta be, akinek olyan remek ötlete is volt mint az, hogy a bérek egy részét kötelezően megtakarítási számlára utalják a cégek ... * Varga Mihály korábban kemény 1%-os szja csökkentést lebegtetett meg. És az sincs egyelőre napirenden. Attól meg nem nagyon robban fel semmi.
https://www.vg.hu/penzugy/hitel/lakashitel-1623740/ ""bő tízéves csúcsra ért az első öthavi kihelyezések összege " "Csaknem 372 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést kötöttek 2019 első öt hónapjában a háztartások, ami amellett, hogy 18,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, legalább tizenegy éves új csúcs is " "Az új kihelyezések emelkedése nyomán a lakáshitel-állomány növekedése is folytatódik: a 2018 májusában mért 3124,8 milliárd forintról az idei ötödik hónap végére 3456,2 milliárd forintra ugrott, ami 10,6 százalékos bővülés." K É R D É S ?
Megtakarítás 1600 Euró? Nem gond, fel kell venni a 10 milliós babaváró hitelt. 1 gyerek után kamatmentes. Lehet indulni az életben. Nos ez is ingatlanár növelő tényező.
Egyre több az egyedülálló egy ingatlanban élő szingli, elvált, középkorú, nyugdíjas egyén. Ez ma társadalmi jelenség, mely szintén ingatlanár növelő tényező.
SZJA kedvezmény!!! A lakáshitel törlesztés 40 %-a visszaigényelhető az SZJA-ból. Ezt 1998-2002 között egy laza duplázást hozott az ingatlanárakban. Ezt most is bármikor bevezethetik.
És itt a valóság és a piacot meghatározó népesség: "A 19-29 évesek között egyre nagyobb a tudatosan, hónap elején megtakarítók aránya, a megtakarítások átlagos összege 517 ezer forint volt 2019 első negyedévében, ami jelentős emelkedés a 2018. év végi 414 ezer forinthoz képest. A fiatalok megtakarítási szokásairól a K&H készített elemzést, e szerint megtakarítással a megkérdezettek 53 százaléka rendelkezett, ami a legmagasabb érték évek óta." No comment 1600 eur.
Az oké. Csak ugye mi nem egy ilyen kis önálló sziget vagyunk a világgazdaságban. Ha a világban mindenki lelassul, akkor mi is lassulni fogunk. Azért Matolcsyék nem varázslók. :)
Benne van a pakliban. Én inkább lokálisan Magyarországot nézve reál értéken stagnálást, nominál értéken éves szinten 3-4 % emelkedést várok az ingatlan árakat tekintve. A német gazdaság stagnálása, a kínai gazdasági lassulás (új autó eladása -20 %), ill. a 2020-tól kevesebb Európai uniós pénzek áramlása külön-külön is gondot okozhat Magyarországnak. A 3 tényező egyszerre jelentkezik, akkor reál értelemben is ingatlanár csökkenést várok. (+USA vámháború ?bonuszként)
Ez is jól jönne már, Várom a 9, azaz KILENC %-os SZJA-t.| . Megint bedobták az szja csökkentését . Mégtöbb adózás utáni bevételem lesz. Továbbra is ingatlan ár növekedést várok a következő 2-3 évre.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link