Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Nekem is van pár lakásom New York-ban és hiába kinálom a piaci ár fölött csupán 100%-kal az istennek nem hiv senki. Döbbenet! Vajon miért? Már aludni sem tudok! Tud valaki segiteni?
Törölt felhasználó2019. 07. 06. 18:41
#43538
szépen lassan építettem le az ingatlan portfoliom de úgy tűnik hogy az utolsótól sehogy nem sikerül megszabadulnom egész egyszerűen 1 hónapja ZÉRÓ hívás! egyszerűen nem fogom fel az elmúlt három évben 2 lakást adtam el és ilyet nem tapasztaltam eddig... nem szeretnék beragadni így elkezdem a mai nappal csökkenteni az árat hetente 5%-al mert mivel már vidéken van a bázisom nagyon nem szeretnék beragadni ingatlanba. Mind három lakás hasonló adotságokkal bír/bírt 2000es években épült 1+fél szobás lakásokról van szó nem V kerület de prémium helyen... sokkolódva vagyok valami komolya dolog van most a piaccal és félek nem átmeneti mert 1 teljes hónap hívás nélkül az valami döbbenet számomra
nem ertem mit beszelsz... 1. az aranynak vilagpiaci ara van. MINDENHOL ugyanannyi + -2% kezelesi koltseg. Ennyi erovel azt is irhatnad, hogy dollarban tartottak a penzt, amit most olcson atvesznek toluk, ha atveszzik.... olcson ??? inflaciora hivatkozol, akkor dragan kellene atvenni... 2. Attol hogy inflacio van, epp hogy aranyba, stb-be menekitik a penzt, nem hogy eladjak. Jo uzlet lenne, eladja a stabil aranyat, es kap erte olyan penzt, amit elinflalodik ??? 3. Akkor van az embereknek szuksege penzre ( es az arany likvidalasara), ha munkanelkuliseg van. (ha lenne munka, abbol elnenek)...ha munkanelkuliseg van, akkor csokken az inflacio...
Szudánban, korábban az emberek a megtakarításukat aranyba fektették.De most olyan helyzet alakult ki (pl. magas infláció) ,hogy a megélhetéshez kellene a pénz.Ezért most tömött sorokban állnak az emberek,és szeretnék pénzre váltani az aranyukat.A helyzetet kihasználva alacsony áron átveszik,amikor átveszik.
Igazabol csak addig tudjak nyujtani a ciklust amig a regen lejegyzett kotvenyek hozamot adnak. Lassan lejarnak a 10 evesek,egyre higul az allomany,egyre csokkennek a hozamok......tenyleg csak remelni tudjuk hogy nem varjak meg amig teljesen lenullazodnak,es nem lesz mibol fizetni nyugdijat peldaul. * Mert egy dolog jegybantol kolcsont felveve finanszirozni a folyo ugyeket alkalomadtan,nade rendszert csinalni belole.....hova vezet ez?
még nincs de valóban prudens jegybankár nem szokta megvárni a kamatemelési kényszert az ugyanis kb. arról szól, hogy akut válság folyamán kell kamatot emelni...
pontosan a "nem annyira hülye" kategória a legveszélyesebb, mivel a machinációikkal nem képesek felülírni a fedezet nélküli pénzteremtéssel és kamatmanipulálással generált üzleti ciklust, csak elnyújtják és elmélyítik azt... olyan ez mint a professzionálisan adagolt kábítószer, az orvosok pl. egészen sokáig el tudnak lenni efféle "öngyógyszerezéssel" feltűnésmentesen, de a végén ők is összeomlanak https://divany.hu/offline/2019/07/04/csath-geza/
Én egyet szeretnék előre bocsájtani. Ne az itteni jótanácsok szerint fektess be. Olvass el mindent és gondold végig. Én is csupán egy véleményt mondok. Egy 30 milliós panel garzont én már most is drágának tartok, kivéve, ha valamelyik belső kerületben van, mert akkor a helyet fizetik meg. Hogy miért? Csak egy példa: Balázs Béla /Lenhossek sarkán 2020 nyári befejezzéssel (lesz abból szerintem 2021-es befejezés) hirdet a Cordia garzonokat is 24-28 millió ft közötti áron. A környék most még elég lepra, de nagyon átalakulóban. Közelben egyetemek. A méret ideális egy az orvosin tanuló külföldinek, aki lazán kifizet érte kétszázezret (igen 200.000/hó). A panel árakat az hajtotta eddig (és a CSOK bővités miatt hajtani is fogja még ebben az évben) hogy a legolcsóbb árkategóriásak voltak. Ma már azonban, ahogy a fenti példa is mutatja ez már nem igaz. Ráadásul a paneleknél még van egy kockázat. Ha rossz a társasház összetétele és nem tudnak megegyezni abban, hogy összedobják a pénzt egy panelszanálásra, akkor azoknál a házaknál tényleg csak az idő kérdése, hogy a csomópontoknál elrozsdásodnak, szétesnek. Onnantól kezdve ezeknél már tényleg csupán a telek ér valamit amire annó épitették. De ha a panelház már szanálva és felújitva is van, akkor sem látom, hogy a Te időtávlatodban (ha jól érzem max. 10 év) az ár duplázódna, pedig az még messze nem azt jelentené, hogy a lakás reálértékben akár csak évi 1-2%-nál folyamatosan többet érne a következő 10 évben. (Én évi 4-5%-os infláióval számolok folyamatosan a következő évekre.) A mostani nagy boomot a NER folyamatosan és mesterségesen kitolja. Most kapott a piac még 1-2 évet. Utána - a többiekkel ellentétben - nem várok nagy esést, de a lakások alapvetően csupán az inflációt követve fognak drágulni átlagosan. Azok nőnek majd ennél jobban, ahol a helyet kell megfizetni. Ahol nem lehet a lakás közelében hirtelen felhúzni pár száz új lakást. Tehát, ha én ma befektetnék ingatlanba, akkor ezeket a helyeket keresném. Inkább egy leharcolt lakást jó helyen, mint egy kiváló állapotút egy könnyen reprodukálható helyen.
az ég egy adta világon nem garantált semmi, hacsak az nem, hogy pénznyomtatással és kamatmanipulálással nem lehet fenntartható fejlődést generálni ezen kívül csak lehetőségek és valószínűségek vannak pl. reménykedhetünk abban, hogy a mi "drogfüggőnk" (ez lenne az olcsó pénzzel fűtött gazdaság analógiája...) önként vonul be egy elvonókúrára a teljes összeomlás előtt...
tévedsz, én gyerekekkel és együgyüekkel szemben mindig elnéző vagyok. Éppen ezért remélem, hogy csak bennünket etetsz ezekkel a 100%-os biztonságú előrejelzésekkel, mert ha befektetsz ez alapján, hát......
Igy van,aki maga epitkezik afat visszaigenyelhet jovore is. Kerdes mit ertenek epitkezes alatt. Ujepitesu biztos,vesz egy bontando hazat,es ujjat epit a helyere. Emeletraepites szinten,+ csok is jar,ujepitesunek veszik.
Panel lakásokra már nincs igény, a csokosok inkább olcsóbb házakra vadásznak! A 30 misidből inkabb 2 házat vegyél! Ingatlanosoktól tudom, ők is arra hajtanak, csak csendben vannak még, most még olcsón lehet szerezni, mielőtt beindul a roham!
"Azt nem tudom elkepzelni, hogy a következő 5 évben dupla lenne, de 10-20 év múlva biztosan." Ez a mögöttes gazdasággal kapcsolatban két potenciális várakozást jelenthet: 1. 10-20 éven belül osztrák vagy az osztrákhoz közeli fizetések lesznek 2. 20+ évnyi megtakarításra lesz szükség egy lakáshoz, ami messze nem példa nélküli a tágabb régióban(válság előtti Baltikum, Balkán, európai FÁK országok) Utóbbi esetben gyakorlatilag a mostani fiatal generáció kárára zárkózik fel a már tulajdonnal rendelkező többség.
En azt tanacsolnam hogy most ne vegyel! Vard ki a korrekciot,es akkor gondolkodj el a lakasvetelen. Viszont egy duplazas is meglehet 5 ev mulva,ha turelmes vagy,es akkor veszel amikor mindenki elad,valogathatsz a jobbnal jobb lakasok kozott:) * Ellenben ha nemreg vettel,add el gyorsan! Ne varj a csordara. Tudom problema veszteseget realizalni,es a jarulekos koltsegeket benyelni,de inkabb most menj a piaci ala 10-15%-al,hatha elmegy.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link