Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Amerika mas teszta. Ott mehet csodbe bank az ugyfel igy jart. Itt akkor nem. Mar igen. En itt a magyarrol beszeltem. A magyar is csodbe ment volna csak tokeinjekciokat adott az anya. Ennek oka a reputacio. Ha hagytak volna a leanyt akkor egy hangyafasznyi leany miatt az anya tozsdei arfolyamanak valtozasa tobbe kerult volna. Eleg kicsik voltunk hogy hagyjak dolni. Ezert is volt elv a bankok feldarabolasa.
Nem lesz semmi abból amit mondasz, folyamatosan rosszul látod a piacot! A tőzsdét ne próbáld meg! Mert ha nem csak a szádat jártatod hogy jön a válság,(nyiss eladást!)hanem megteszed a téteket az elmúlt években már rég tönkrementél volna Ez megtörtént több hozzád hasonló megmondóemberrel is az elmúlt 2 évben,az ismerőseim közül. Ők is csak lufiztak és lufiztak míg volt elég pénzük.
A relatív fiatal bankrendszer mögött hány nemzetközi nagybanki hátterű is szintén "lehidalt"(vagyis ahogy írod hajhászták a profitot, kockázatokat nem felmérve), de itthon mégis miért nem volt bankcsőd, miért csak amerikában?
"A bankok tudjak mit csinalnak,nem veletlenul adnak 6% alatti hosszu lejaratu lakashitelt."A bankok nem kockáztatnak nagyot, mert a hoszúlejáratú fix papírok a fedezet főként, ők csak a kamatfelárral variálnak. A kockázat a papír tulajdonosánál van. Szép halkan jegyzem meg, nálunk az MNB-nél főként, ahogy hírlik:)
Szabályozó környezet hiánya, sőt csendben támogatása a GDP hajhászás miatt. Sales attitűd, relatív fiatal bankrendszer megfelelő kockázati terület nélkül. plusz a "pénz szaga" :) És a legfontosabb: Magyarországon a teljes gazdaságpolitika letette a szentnagyesküt, hogy bevezetik az eurót, így a devizahiteleknél az árfolyamkockázatot kinullázták volna gyakorlatilag, és az anyaországokénál sokkal nagyobb kamattal lett volna letarolva az új piac. Végülis le lett tarolva, csak máshogy:)
Megyeszékhelyen jó állapotú újszerű családi ház a 2. pozi.Ha durr lesz, a mai árakhoz képest én is -20-25%ot várok nominálisan. Annak lesz szopóág, aki nem az emelkedésből termelte ki, tehát az új belépők. (én is az voltam/vagyok, de törekedtem a bőven piaci ár alattihoz, már ha létezik olyan...) Én biztos nem csinálom tovább, mert orosz rulettnek érzem relatív kis haszonnal. Már sok pénzzel kell beszállni kis haszonért, és egyre hülyébbek a vevők. De erről már írtam . Bár még nem volt olyan, hogy ne 1 hét alatt adjak el valamit:) de az árképzésem nem igazán kimaxolós, ami lehet, hogy hiba volt ebben a környezetben. A legjobb tudomásom szerint a bennfentesek már kitáraztak augusztusig.Plusz a fix hitelhez ragaszkodok, mint pozíció, bukni nem tudok rajta, max veszíteni:)
"A német gazdaság a recesszió felé halad" ""Franciaországban szabályosan bezuhantak a várakozások, de az aktuális helyzet megítélése is nagyot romlott"" Négy éves mélypontra esett az első negyedévre vonatkozó gazdasági hangulat az euróövezetben""
Ezek a legújabb felmérések az eu gazdaságával kapcsolatban!
Itt nem lesz kamatemelés! Erre a te válaszod mint egy ovodásé : lufi,robbanás ,kipukkad stb stb semmi tényszerű! Ezt leírod minden nap ,már 2 éve. Valami értelmesebb választ kérhetnék azzal kapcsolatban,hogy ilyen romló makróadatok mellett miért lenne kamatemelés?
Mar miert pukkana ki? A bankok tudjak mit csinalnak,nem veletlenul adnak 6% alatti hosszu lejaratu lakashitelt. Szerintem is lufi van a lakaspiacon foleg nallunk az atlagberhez viszonyitva,de amig felulrol nem sulyoznak at addig ne varj pukkanast. Az atsulyozas a berlakasarakban fog eloszor megmutatkozni,es az alig felmeno berleti dijak csokkeneseben. Budan is!
A bérleti díjaknál tényleg van lemaradás a mai vételi árakhoz képest,ez mutatja azért a korlátos belföldi jövedelmeket is (hitel nélkül nem megy) Nekem a pesti oldalon vannak kiadva panellakások kb 110 000ft-fölött csökken a kereslet.
Nemhogy kamatemelés nem lesz,lásd recesszió felé mutató Német-Francia gazdaságot, szerintem folyamatosan 0% körül lesznek-maradnak a kamatok hosszabb távon is. A hazai lakáshitel kamatokban is van bőven tér még lefelé,további hitelbővülést és ingatlan áremelkedést várok
Attol fugg milyen az a 2 pozi. Nehogy hirtelen mindenkinek az a gondolata tamadjon,mert akkor elbol-20%. Magyaran egy 30 millas virtualis panell jo ha 24-ert elmegy.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link