Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Azért ma egy 5 millás autó hát nem egy kategória, én lépten-nyomon ahol járok és rég voltam, meglepődöm az árakon, valahol sarkon fordulok, illetve van amikor már meg sem lepődök...
Ilyen nincs, és nagy vesztes aki ezen agonizálva tologatja az élményeit. Példánál maradva, fiatalon 0-24-es szex járattal egy üveg borral a csajoddal a kis sátor előtt, meg kifeküdve a rétre is k--va boldog tudsz lenni. Megvénülve meg a szép kis ingatlanod erkélyén/teraszán borozgatva a volt csajoddal sírásig nevetsz azon mennyi hülyeséget csináltál fiatalon. A boldogság meg az élmény meg nem feltétlen csak pénz kérdés...
Nem egészen.. Talán van benne igazságtartalom. Én mondjuk nem foglalkoztam annyit fizikusok életrajzával de egy fizikus barátom igen, és tőle hallottam az öregről, amellett hogy nem mindennapi koponya volt az egyértelmű, de nem mindennapi marketinges, és törekvő ember is. Nagy koponya nem egy, nem kettő volt ugye.
Irigykedés, Einstein olvasás(túlhájpolt egykő, nem ő volt a tudósok istene, a matematikai levezetéseket Minkowski csinálta, a nagy tömeg melletti fényelhajlást már 1800-ban előre jelezték a Galilei-Newton fizika alapján, az elméleteit sokan vitatják most is, csak nálunk lásd pl: Einstein fellegvára vagy Az idő nem múlik), sörözés, mitanyánk szavazás, koszos meló és budai ingatlan-hiány miatti nyafogás MELLETT és HELYETT inkább szerezz egy kemény csöcsű menyecskét és csinálj gyerekeket. Elég okos és idős vagy hogy rájöjj, az élet értelme maga az élet.
Hát én se vagyok a munka hőse, de azért ho nálam azt jelententi hogy telefon és gépközelben vagyok nem a budaörsi auchanban :D Vagy akkor a csapatom is elkezdene így ho-zni, azt meg nem szeretném, még nekem kellene dolgozni :D Aztán megy a morgás ha megszünik a ho. Ki érti miért….
:) pont ezt tapasztalom en is:) Mint irtam vszinu az epitett haz for sale es pesten vagy környéken nezek vmit. Nalam elegge vannak erdeklodok es ajanlat is keszulget - 2% alkuval 100mos kornyeki arszinten. Na, szoval eddig elottem vittek el 1 het alatt 2 db 55mos telket es egy n+3as ujszerut a 13ban 4 hete hirdetve 110mert teliaron ugy h 5en voltunk meg ra. Lehet mast gondolni de ez van. Orommel varom az 1.2m nettos uj lakasokat a 13ban. Ujszerut azonnal veszek 100m alatt! N+3 80nm. Ha valaki eladna irjon. Komolyan!
Ne aggódj a mínuszaim miatt, vannak állandó "vendégeim" kimegyek a budira ott is lemínuszolnak. :-) Na, akkor ne is mondd a két Magyarországot.. Ma HO-ban vagyok, ma de. 11kor FULLRA TELE a Budakalászi Auchan a parkolóban FULLON az 5-10 millás kocsik, esküszöm neked, SENKI nem dolgozik! LOVÉ rogyásig bent 405ért adnak egy eurót (Revoluton utaltam ma reggel 395ért) . Én még ilyen jólétet nem láttam! Átlagos napom volt egy százas elment, ennyike! Én holnap vissza a Blahába , mindenkinek ajánlom: NE dolgozzatok!
Ez tanulságos felvetés . Ha a befektetési tanácsadók, brókerek, brókerkék tudnák előre a tutit, nem kéne munkába járniuk, milliomosok lennének. Plusz, ha valamelyik az elmúlt 10 évben eltalált valami fordulatot az mindig hivatkozási alap. Persze közben folyamatosan voltak meglátásaik amik sokszor meg nem valósultak meg. Nem egy hídépítő mérnök szakma..
Meg vegyes falazatú mészkő, tegla és vályog, és dől a fal befelé.... Szóval akkor ez megy az aggloban is 60 ért a 110 m2 és házak... Aha értem..... . Meg a 3mft/m2 és luxus kuriózum ingatlanok Budapesten. Közte meg semmi adásvétel. Zéró. Ezt mondtam anno én is. Meg Pesten a beugró max 50 milliós kis lakások mert erre még fussa a 30 as fiataloknak. Köszi a cikket hogy megerősítette ezt. Végül ezekbol is simán osszejon a kb 80 ezres tranzakcioszam.
Nekem az lett gyanús. Hogy 110m2 és házak ára ugrott 59 millióról, 67 re vagy ilyesmi. DH szer int. Az aggloban hol vannak ezek a családi 110 mm2 és hazak 67 ért??. Vannak de hát azok olyanok, hogy, dől befelé a fal.... 😂
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link