"A közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan embereket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben, és nem játszottak össze a Fidesszel.
Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és már közös listával indulnak, és azt ígérik, az Orbán-rendszert lebontva megadják „a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet”.
. .Figyelembe véve ,hogy az ellenzéki összefogás legerősebb pártja a DK,amelyet Gyurcsány Ferenc alapított,hogy általa,újra hatalomra kerüljön vagy közvetlenül vagy közvetetten,így egyértelmű,hogy a következő választás arról fog szólni,hogy vissza kerül-e újra a hatalomba Gyurcsány Ferenc.Ami a korrupció mentességet illeti az elég nevetségesen hangzik így,hiszen Gyurcsány sem a kétkezi munkájának vagy a szellemi tudásának köszönheti,hogy milliárdos lett ...........
Magyarország Alaptörvénye a magyar jogihierarchiában a legfelsőbb szintű jogforrás, amely 2012. január 1-jén
lépett hatályba, felváltva a Magyar Köztársaság Alkotmányát. Jogi
szerepe alapján az Alaptörvény összes korábbi alkotmányunkhoz hasonlóan alkotmánynak
számít, elnevezésétől teljesen függetlenül. 2018. június 29-től
hatályos szövege egységes szerkezetben a Magyar Közlöny 100. számában
jelent meg.[1]
Az Alaptörvényünk de jure nem alkotmány, csak egy jogszabály, ha már jogi oldalról közelíted meg a kérdést. Ezt köszönd a fideszned. En egyébkémt nem tudok olyanról ,hogy az ellenzeki pártok fel szeretnék függeszteni az Alaptörvényt. Van pár ilyen hangadó, de nincs ilyen egységes álláspont. Ha lenne, akkor sem gondolnám, hogy ez diktatúra lenne, mert nem ez a diktatúra definíciója. A demokrácia felfüggesztése sem lenne, mivel semmiben nem korlározná azt, hogy a nép levalthatja az aktuális hatalmat. Sőt, még az is lehet, hogy a status quo-nál jobban lehetővé tenné azt.
Nem az a kérdés,hogy szerinted diktatúra van-e nálunk vagy sem,hanem,hogy jogi értelemben az van-e vagy sem.A népszavazás amire hivatkozol nem jelenti azt,hogy fellehet függeszteni az alkotmányt,és az fölé lehet helyezni magunkat.Lehet megpróbálni egy népszavazással egy új alkotmányt létrehozni de addig amíg nincs új alkotmány a régi van érvényben az fel nem függeszthető.Aki felfüggeszti az törvényen kívül helyezi magát és diktátorrá válik.Az ellenzék,viszont törvénytelenül már az első parlamenti ülésen felfüggeszti a demokráciát és diktatúrát hirdet ha jogi felhatalmazás nélkül oszlatja fel az alkotmánybíróságot és meneszti a legfőbb ügyészt.Az alaptörvény nem függeszthető fel aki mást mond az adja vissza a jogi diplomáját,hozzá tenném,hogy nem sok jogásszal találkoztam aki ezt nem így látja,igaz mindet azért nem kérdeztem meg,de az arányokra azért tudok következtetni.
"Egyértelmű,hogy a jelenlegi ellenzék a diktatúra híve" Ehhez képest épp a fidesz folytat de facto autokratikus kormányzást. Azt kifelejted a tompa gondolatmenetedből, hogy az ellenzék az új alkotmányt nepszavazassal fogadtatná el. Szerinted ez a diktatúra. Inkabb olvass utana, hogy valoban mi az. A lehetőség a tied!
Egyértelmű,hogy a jelenlegi ellenzék a diktatúra híve és nem a demokráciáé,hiszen nem fogadja el,hogy csak az alkotmányozhat akit erre a választók felhatalmaznak.Nem azzal van gond,hogy alkotmányozni akarnak hanem azzal,hogy erre nem hatalmazták fel őket a választók,vagyis törvényt akarnak szegni.Semmi akadálya annak,hogy a Fideszhez hasonló parlamenti többséget szerezzenek ha a választóknak ez az akarata,és utána alkotmányozhatnak,törvényesen.
Na várjál csak! A NER kb az állami erőforrások kisajátítását, és egymás seggének minden körúlmények között védését jelenti. Ha valaki ezt lebontja, az éppen azt jelenti, hogy újra a köz szolgálatába állítja az államot.
Régóta tudni lehet hogy az ellenzék ha nyer jövőre akármilyen kicsi többséggel is, ugyanazt fogja csinálni mint a fidesz a 2/3 birtokában. Kisajátítják az alkotmányt és az egész országot. Lebontják a ner-t és létrehozzák a saját rendszerüket. Annyiban könnyebb dolguk lesz hogy bármilyen diktatúrát kiépíthetnek mert az eu és usa mellettük lesz ha a gazdasági érdekeik nem sérülnek.
Sziasztok! Karácsonyt nem kell mosdatni, hiszen teljesen ártatlan és ártalmatlan. Szerintem semmi köze az egész Városháza ügyhöz. A hangfelvételekből pontosan az derül inkább ki, hogy tényleg csak dísznek van. A háttérben, a kulisszák mögött meghúzódó kelgyók, viszont annál ártalmasabbak, na őket már nehezebb mosdatni.
Pontosabban azt írtad,hogy a kormány propagandája miatt az a véleményem amit leírtam,pedig semmi köze hozzá,ha a Fidesz nem létezne akkor is ez lenne a véleményem. Ezt irtad: . signal2
ma, 14:13
Előzmény:
#5142
sotime
#51 Tehát nem tudom, hogyan jutott eszedbe a kettőt egybemosni. Illetve
de. Működött a kormányzati agymosás, ami az ún. pedofiltörvénben
csúcsosodott ki, ami belekeverték a homoszexuálisokat is. Köszönöm, hogy hoztad a példát arra, hogy milyen remekül működik a kormányzati agymosás!
Valamit te is beéztél, mert én azt is többször írtam, hogy egyre inkább amellett vagyok, hogy a fideszre vagy a kutyákra szavazok. A dk nekem továbbra is a fidesszel azonos kategóriában kezelt párt. Azért tűnhet úgy, hogy Karácsonyt mosdatjuk többen, mert naponta ömlik a hazugság és lejáratás Karácsonyról, amelyhez nyíltan törvénytelen eszközöket használnak a hatalmon lévő elvtérsak, és talpnyaló prpagandamunkásaik. És még így sem sikerül eg értelmes lejáratást összehozni. Kb annyira tellik, hogy nincs nyelvvizsgája, van dugó, a sofőrje 100 métert megy a buszsávban, a BVFK vezetője meg azzal foglalkozik, ami a feladata, ingatlanok hasznosításával. És ezen csaámcsog egy egész siserehad hetekig. Ez elég szánalmas részükről.
Valamit benéztél, a saját ismereteimet írtam le pedofil és homoszexuális témában. A végére hozzátettem, hogy a kormány a nyári jogszabállyal és mellé rakott kommunikációval összemosta a két fogalmat, és az írásodban ez köszönt vissza.
az érvelésed teljesen rendben van signal annak példája, hogyan kell és lehet balliberális oldalról manipulálni a közvéleményt (és ezzel nincs egyedül itt a fórumon) érveléseiből úgy tűnhetne amire utaltál vagyis úgy, mintha ők semlegesek lennének, és csak úgy felhívnák a figyelmet "a gonosz orbáni propagandára".. visszakeresehető az orbános és más politikai topikokban az, ahogy a manipulácót gyártották az utóbbi pár évben, lépésről lépésre, így: "gyurcsány leszerepelt, nem kell nem szavazunk rá. a jobbik sem kell mert antiszemiták-szélsőségesek. és mert ráadásul itt vannak az új, szép tisztakezű fiatal pártok mint pl. az Lmp és főleg a Momentum, ők jók." teltek a hónapok és évek és a szép újak csak nem akartak megerősödni, helyettük a gyurcsánypárt jött fel mint a talajvíz, és ekkor már a jobbikot is bevették a buliba. ekkor jött signalék új narratívája: "de bizony gyurcsány nélkül is van ám ellenzéki összefogás, a jobbik pedig megjavult (no persze, akit 1 évvel azelőtt még anyázniuk kellett azok most puszipajtások lettek, nesze neked erkölcsi tartás) közben a Momentum meg szintén feladta korábbi gyurcsányellenes retorikájáét, sőt, az elnökük nyilatkozta hogy kibékültek gyurcsánnyal és támogatják mert sok családban rájöttek otthon hogy apu az gyurcsányista, a gyerekei meg momentumosok, hát ez így is alakult, mondta Feketegyőr majd 2020-ben meg már azt láttuk, hogy miután nem volt mit tenni, teljes erővel beálltak mentegetni a gyurcsánypárt és Párbeszéd nevű pártocska (Kerigeriék) oltásellenes halálkampányát is pl., szemrebbenés nélkül legújabban pedig Karácsony mentegetését, mosdatását végzik.. de természetesen szó sincs arról hogy hülyék lennének és nem tudták volna, hogy az ellenzék vezetője már 3 évvel ezelőtt is gyurcsány volt, nem! hanem arról van szó, hogy jó marketinges módjára, először másnak kellett láttatni, mondani a már 2010-ben lejárt szavatosságú terméket (a gyurcsány vezette ellenzéket), 2. közben ügyesen előbb átcsomagolni, majd 3. megpróbálni újra eladni az embereknek , a közvéleménynek..ezt teszik jelenleg is, bár azóta Mzp lett kitéve a kirakatba mint stróman.. és igen, mikulásreklám ügyben is pontosan ugyanez a módszer, ahogy nagyon helyesen rámutattál: a mikulás itt ismét csak egy jól felhasznált csali, egy eszköz, olyan mint Mzp vagy ahhoz hasonló: egy jó figura, amivel el lehet adni a manipuláció segítségével az lmbtq propagandát a tömegeknek. undorító, gusztustalan, gyomorforgató az egész!......
Az a baj az írásaid zömével,hogy rendre politizálsz bennük,mintha nem is lenne önálló véleményed és ezek után írod,hogy az orbáni propaganda miatt háborodtam fel a meleg mikulás reklámon.Akkor ezek szerint téged nem zavar,hogy a fiú gyerekek akik várják mint minden kisgyerek a mikulást azt tanulják meg,hogy jó ha férfiakkal csókolóznak mert az ö kedvenc mikulásuk is ezt teszi.Ezek szerint nem sokat értesz ahhoz,hogy hogyan alakul ki egy személyiség a gyermekkortól és,hogy milyen szinten képes egy ilyen aberrált reklám károkat okozni.Mondjuk ez utóbbi a mentségedre szolgál,mert így lehet,azt mondani,hogy a tudatlanságod miatt nem háborít fel a meleg mikulásos reklám. És nem azt írtam,hogy a melegekkel van gondom,hanem a meleg pedofilekkel vagyis a melegek egy kis szeletével.A mikulás a gyerekeké és nem arról szól,hogy két férfi csókolgatja egymást ezzel bemocskolják az egésznek a lényegét.Az erőszakos LMBTQs mozgalmak térnyerése jól mutatja,hogy melyik irányba tart a világ,ez pont olyan mint a fasizmus az elején csak kicsiben amin lehet poénkodni azután már egyre erőszakosabban jön a propaganda amin viszont már nem lehet nevetni és nagyon is komolyan kell venni,Mert könnyen úgy járhat az emberiség az LMBTQ-s mozgalommal mint a fasizmussal ahol az abnormalitás vált a normálissá.
Rosszul indítasz. A pedofil és a homoszexuális két teljesen klön állapot. A homoszexuális a saját nemére izgul, a pedofil pedig a gyerekre. A pedofilok többsége ráadásul tisztában is van azzal, hogy ez rossz, és emiatt nagy részük szar emberenek tartja saját magát. Hatalmas erőfeszítésébe telik, hogy "csak" nézegessen, és ne lépjen úgymond a tettek mezejére. A homoszexuálisok ellenben egyre kevésbé szégyenlik a szexuális orientációjukat, és nem is ártanak senkinek, még akkor sem ha tevőlegesen megélik azt. Tehát nem tudom, hogyan jutott eszedbe a kettőt egybemosni. Illetve de. Működött a kormányzati agymosás, ami az ún. pedofiltörvénben csúcsosodott ki, ami belekeverték a homoszexuálisokat is. Köszönöm, hogy hoztad a példát arra, hogy milyen remekül működik a kormányzati agymosás!
Törölt felhasználó2021. 12. 03. 13:03
#5142
A pedofil homoszexuálisok újabb akciója a meleg mikulás reklám ahol a kisgyerekeket nevelik a homoszexualitás irányába,tényleg szörnyű ahogy a baloldali liberális fertő egyre inkább bemocskolja a hagyományos értékeket és azt egyre erőszakosabban teszi,ha ez így folytatódik ,már lassan azt kell szégyellnie az embernek,hogy nem meleg és nem pedofil és kitüntetés jár majd a pedofileknek.DE bízom benne,hogy mielőtt ez bekövetkezne a normálisan gondolkozó emberek végre oda csapnak ,és megálljt parancsolnak a pedofil melegek terjeszkedésének.
MOst ezt komolyam gondolod? Nem lehet titokban eladni. Kell KGY határozat már az eladásra kiíráshoz is, majd kell még egy a beérkezett ajánlatok alapján a szerződéskötéshez. "Sumákban eladni mindent, aztán vádoljuk az ellenfelet rendszerszintű korrupcióval." - a megéllapításod tehát kb minden valóságot nélkülöz. A kormány ténylegesen kiépítette a rendszerszintű korrupciót. A közbezserzési törvénybe épített kivélteli szbaályok bővítésével, a "kiemelt kormányzati beruházás" megteremtésével, felesleges közvetítők beépítésével (lélegeztetőgép, letelepedési kötvények), a tényleges tulajdonost elerejtő jogi formák megteremtésével (magántőkealap, bizalmi vagyonkezelés). Te meg jössza azzal, hogy "sumákban eladni mindent", ami NEM LEHETSÉGES. Tehát egy hazugságot állítasz, és ebből vonod le a téves következtetésedet.
Titokba eladni..szép..Gerinctelen rablóbanda.Sumákban eladni mindent, aztán vádoljuk az ellenfelet rendszerszintű korrupcióval. Ha lebuknak akkor meg jellemtelenül tagadnak mint a Lakner ügyben.Hányok ettől a bandától.
A vicc a törvénytelen lehallgatási módszereket használó, milliárdnyi közpénzt égető, szakmailag és etikailag nulla fideszpropagandamunkásokban, hogy az sem lenne probléma, ha tényleg ela akarnák adni az épületet. Innentől kezdve pedig egy szép nagy szánalmas vergődés, amit művelnek. Közben több tízmilliárdért kerülnek ingatlanok az államtól magánkezekbe. Arról pedig egy betűt nem írnak.
Nem kifiguráztad az írásom hanem szándékosan trollkodtál,ezért töröltem az írásodat,erre csak azért is bemásoltad,újra trollkodtál,sok választást nem hagytál.ezért egy hétre kitiltottalak.
ezt egy 12évvel ezelőtti posztból másoltad ide, mert szinte szóról-szóra stimmel ! 1./ izé felvett egy rakat hitelt amiből a 3.ciklusára elkezdett osztogatni mert tele a gatya 2./állami szférában, hivatalokban, eü.ben, oktatásban,stb. be vannak rendesen fagyasztva a bérek olyen 2014-es szintre 3./elvette a 0%-os minimálbér adót, helyette fizethet mindenki 15%-osat 27%ÁFAt a még ~20más egyéb adónem mellett (pl.kamatadó,percadó,tranzakciós adó,közmű adó,stb.) 4./elvette a korengedményes, a 'rokkant' a 'szakmai pl bányász,stb. nyugdíjakat, az MNYP-t, stb. és lásd 1.pont
Tudom hogy érzékenyen érint ha kifigurázzák a képzelgésedet de ettől még amit leírtam és töröltél igaz marad. . ilyeneket írhatnéák hogy ha a Fideszt válasszák meg 2022-ben akkor saját kézbe szervezi ki az állami részvényvagyont 1600 milliárd értékben ( ja bocs ez már megtörtént ), IMF méretű hitelekket fog felvenni évente ( ja bocs ez is MÁR megtörtént ), illetve a gazdasá felpörgetése címén az ultra laza gazdaságpolitikájával 7%-os inflációt idézne elő ( ja bocs ez is már megtörtént ). . Szóval a lenti kitalációidhoz képest még ha be is következnének se állnánk szarabbul mint most. De ezek mind kitalációk. Pont mintha azt írnám hogy ha Fideszt választják meg kilépünk az EU-ból és a gyerektelenekre 20%-os extraadót vetnek ki, bevezetik az államvallást ami a kereszténység lesz és kötelező lesz a vasárnapi misére járás és 5% egyházadó fizetése.
És te el is hiszed a saját beképzeléseidet? És hogy néz majd ki a fideszes válságkezelés? Mert ugy azzal, hogy válságkezelés, azt is kimondtad, hogy válság van.
A jelenlegi helyzetben ha nyerne az ellenzék,akkor felvenne egy jelentős összegű IMF hitelt,a gazdaság felpörgetése jogcímén levinné a minimál bért,majd csökkentené az állami szférában a fizetéseket,mondván nincsen rá keret,ezzel egyidőben adót emelne jelentős mértékben,a 13 havi nyugdíjat megszüntetné.Így nézne ki a baloldali válságkezelés.
Nem értem miért tőlem kérdezed,hogy mi történt a Fidesz kongresszuson, én még egy pártnak a kongresszusán sem voltam,és baromira nem is érdekel,kérdezd attól aki párt kongresszusra jár.Ami meg a migránsválságot illeti azt egyértelmű,hogy az USA műve elsősorban,ök döntöttek meg stabil rendszereket és idéztek elő szokásuk szerint polgárháborút,országokban.Az sem véletlen,hogy az EU-t gyengíteni próbálják,hiszen nem mint partner hanem mint vetélytárs néznek rá.
Így működik fidesz, de ez nem újdonság. Mindenhol csak az aktuális propagandát böfögik vissza, teljes odaadással. Akkor is, ha az a tegnapelőttivel homlokegyenest ellentétes.
„Még várunk arra, hogy a Fidesz-központ megmondja, hogy mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre” Na, délután kiosztotta végre a központ az új válaszokat, iránymutatásokat, narratívákat a kongresszuson??
Törölt felhasználó2021. 11. 14. 22:22
#5119
https://www.youtube.com/watch?v=zfo1bhGdZKs A lengyel migránsválságot Fehéroroszország a magyart pedig USA idézte elő,tudatosan,ezért fontos,hogy olyan kormányunk legyen,amely fellép a migráns provokációval szemben.
Na igen,a Fidesz tudta a 2/3 ot hozni és így alkotmányozni az ellenzéknek sincsen megtiltva,hogy ugyan azt megcsinálja mint a Fidesz és legyen 2/3-a,az,hogy eleve nem gondolkodnak 2/3 ban is már azt jelzi,hogy gyengének érzik magukat,pedig ugye gyakorlatilag egy párt ellen kell győznie a többi pártnak úgy,hogy nem külön indulnak a Fidesz legyőzésére hanem együtt.Ez olyan amikor egy embert 5 ember támad meg,ami ugye nem mondható sportszerűnek de a mi kis hazai "diktatúránkba" még ez is belefér,hogy az ellenzéki pártok egy tömörülést alkotva próbálják legyőzni a szerintük diktátor Fideszt.
Tehát a társadalmi konszenzus a Te értelmezésedben, ha moslék felessel alkotmányoz. De persze Fides 2/3addal tegyen úgy, mintha ellenzékben lenne. Nem érzed a kettős mércét? De tényleg ez annyira ordít, hogy ellenzékiként is látni kéne, hogy ilyen nincs. Tessék elhozni az egyéni körzeteket és megszerezni a nép felhatalmazását. Ennyi a képlet. Nem atomfizika.
Ezt hívják demokráciának,a többség dönt,aki nem szavaz annak a szavazata nem ér semmit sem.A Brexit a jó példa rá,hogy a kis többséggel megszavazott dolgok mennyire nem jók.Ha a 2/3 hoz nem is ragaszkodnék egy népszavazás esetében,az 51 % ot egyértelműen kevésnek tartanám az új alkotmány esetében.Úgy egyébként jó,amikor valaki 7 millió ember nevében beszél,mintha halvány fogalma is lenne arról,hogy mit is akar az a 7 millió akikből ismer vagy pár százat nagyon optimális esetben.
Jól néznénk ki ha nem lenne elég az 50%. Bőven! A Fideszre sem szavaznak 2,7 milliónál többen, nehogy már ne lehessen ezt felülírni 3-4 millió szavazattal. Mégis mit képzeltek magatokról? Ha a választásra jogosultak többsége új alkotmányt akar, ne egy 2-2,5 milliós birkamenetes proli kisebbséghez kelljen már mindenkinek igazodnia. Ugyanez igaz Gyurcsány haverotokra is. Kicsit el vagytok szállva magatoktól. Vagytok 2,5 millióan, aztán ti akarjátok megmondani mit csináljon 7 millió ember?
Konkrétan melyik az az 1949 es törvény mondjuk az 1222-es Aranybulla hatályon kívül helyezése is elég necces szerintem :)Mondjuk személy szerint azzal nincsen gondom,hogy népszavazással szülessen meg egy új alaptörvény,így annak valóban nagyobb lenne az elfogadottsága.2-4 év alatt össze lehetne így hozni egyet,persze csak a társadalom bevonásával.
üdvözlet! T. Fideszpárthy hölgyek urak! Meglepődve olvasom , Önök és önök között "jogászok" az 1949. Évi.XX.Tv. megváltoztatását , ( hatályon kívül helyezést) , legitimnek tartják, de az Orbán-alkotmány népszavazással való hatályon kívül helyezését már nem! Pedig miért is ne ? Lehet itt moslékozni és várni a reakciókat, tippelgetni "tippelgetni meddig mennek el nyugati "barátaink, Washington és Brüsszel" ,mert azt a főnöktől kezdve a falusi konyhaséfekig a fidesz tudja hogy szembemegy azzal a világgal ami táplálja! A szimpatikus vadkelet számára pedig kb csak addig fontos ez a garnitura amig az ellenfél soraiban , bomlaszt - ugye ezekkel a tulajdonságokkal rendelkező szövetséges sem Peking sem Moszkva részére nem igazán vonzó?
Nem tudom honnan tájékozódsz, mert ez a fidesz rémálma (ami nem olyan nagy baj :), ezzel riogatja a híveit. Kedvenc Fülöpöd élen jár ebben. Megnyugodtam, hogy félreértettem a diplomádat, gyanús is volt, de erre emlékeztem:: #4682 SirDMR Na és akkor olvasd el mit mondott legutóbb MZP és Dobrev az alkotmányozásról : Dobrev Klára és Márki-Zay Péter egyetért az alkotmányozás kérdésében
Ki állította, hogy jogi diplomám van? :) tanultam jogot a szakomon, de nem vagyok jogász. De az mindenki számára nyilvánvaló, hogy vmi istentelen nagy ketts mérce van egyeseseknél, ha 2/3addal nem lehet alkotmányozni, viszont 50%-kkal meg igen xD persze tudjuk, csak az a demokrácia, ahol a baloldali értelmiség fosztja ki az országot.
Kérdezd SirDMR eszmetársadat, ő kezdett kommunistázni! Állítólag jogi diplomája is van, tudja mi az a "kommunista államcsíny". De azért peres ügyet ne bízz rá! Én csak benéztem mert úgy láttam akciós a kitiltás, de lemaradtam róla. :)
Mellesleg, aki Alaptörvényt akarja jogellenesen 50%+1-el megmókolni, lámpavassal fenyeget, vagyonelkopzással fenyeget bírósági ítélet nélkül, összeáll Fletóval az számomra kommunista államcsínyre készl.
Én azt hittem,hogy már nincsen MSZMP.Úgy egyébként,hogyan lehet valaki kommunista ha nem ért egyet a kommunizmussal és nem is tagja semmilyen kommunista pártnak ?
ELLENZÉKI összefogás HAZUGSÁGAI
Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és már közös listával indulnak, és azt ígérik, az Orbán-rendszert lebontva megadják „a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet”.
. .Figyelembe véve ,hogy az ellenzéki összefogás legerősebb pártja a DK,amelyet Gyurcsány Ferenc alapított,hogy általa,újra hatalomra kerüljön vagy közvetlenül vagy közvetetten,így egyértelmű,hogy a következő választás arról fog szólni,hogy vissza kerül-e újra a hatalomba Gyurcsány Ferenc.Ami a korrupció mentességet illeti az elég nevetségesen hangzik így,hiszen Gyurcsány sem a kétkezi munkájának vagy a szellemi tudásának köszönheti,hogy milliárdos lett ...........