Majd kiderül a közgyűlésen mi van - mi lett - a 1,5 milliárdunkkal. Érdemes volt-e megszavaznunk a SRV-t, amit Bokorovics is akart - vagy legalábbis úgy tett, mint aki akarja.
Az előfordulhat, hogy a miskolci kutat sikerült annyira lemélyíteniük, hogy feneketlen kút lett? Egy ilyen létesítmény a világ 8. csodája lenne! Nem csak a kisbüfik pénzét képes elnyelni, hanem mindent! Minden szennyet bele lehet sajtolni!
Emlékszem, januárban az Alteo topikban a legoptimistább kisbefektetők álomárként említették az év végére az 5000 Ft-ot. Ehhez képest még március van és a részvény ára majdnem 6500 Ft. A Pannyban meg szarozás van! Kisbefektetőként a vezetőket hibáztatom! A feltételek, piaci viszonyok, körülmények soha ennyire kedvezőek egy geotermiával foglalkozó cég számára nem voltak. A lakosságnál van befektetésre szánt pénz. A cégvezetés bezárkózott, fórumokon nem képviseltetik magukat, féltékenyek az eredményeikre, nem kommunikálnak a kisbefektetőkkel sem. Ezek kiélvezik a helyzetüket, utána lelépnek. Én ezt sejtem!
Egy olyan vásárló, mint az OTP környezetvédelmi alapja tudna rajtunk segíteni. Vallyon eddig miért nem aktivizálta magát? Most a nagy BUX raliban pedig éppen kidobtak bennünket. Fizessenek osztalékot és hozzák továbbra is csak a kötelezőt! - Erre talán képesek!
Remélem sokan elhiszik ezt! Viszont a március nem úgy alakult mint amire számítottunk mi - akik már rég belé helyeztük a bizalmunkat és a pénzünket. Az, hogy tavaly a közgyűlés megszavazta, felhatalmazta a vezetőséget 1,5 milliárd Ft-nyi SRV-re amiből semmi nem valósult meg kételyeket ébreszt! Az osztalék nemfizetésének a békáját a SRV miatt nyeltük le! Olyan pletykák is terjednek, hogy a miskolci kútmélyítésre költötték el a SRV-re tervezett pénzt. A Pécel környéki kutatás lehetőségén kívül más -, fejlődésre, növekedésre utaló konkrétumról nem tudok. A BUX-ból való kikerülés szintén nem pozitív hír. Hogy lesz ebből 2140Ft?
NER-es Lantos továbbra is havonta legalább 2x nyomja az energia megújítási támogatásokról szóló "nesze semmi, fogd meg jól" programokat, amelyek csak olyan cégeknek jelent segítséget amelyeket a közpénz jellegét elvesztő forintjainkból alapítanak. Egyre távolabb kerül a piacgazdaság szerinti működés. Ezen a területen is az egész rendszerben van a hiba. A Panny nehezen tud profitálni ezekből a projektekből. Változásra lenne szükség, egyébként a növekedés nem perspektíva. Márpedig ha nincs változás, akkor nem éri meg növekedni. Fizessen a cég osztalékot!
Sajnos igen! Vagyis bizonyos index követő alapoknak (ha van nekik) el kell, hogy adják. Ha eddig nem volt nekik, akkor ezután sem vehetik. Ez - véleményem szerint - mégtovább csökkenti majd az egyébként is alacsony likviditást.
"2025-ben tovább tervezi folytatni hatékonyság- és üzembiztonság növelő beruházásait a vállalat, melyek célja a feltárt geotermikus forrásokban rejlő energia minél gazdaságosabb és megbízhatóbb hasznosítása." Ha jól értelmezem, akkor hatékonyság és üzembiztonság lesz, bővítést, növekedést, akvizíciót nem terveznek!
Sokan várunk ilyen-olyan bejelentéseket a cég részéről. Egyben biztos vagyok: a következő bejelentésük miről fog tájékoztatást adni. Nos arról, hogy kidobták a PannErgyt a BUX-ból. Persze ezt már nélkülük is tudjuk és sajnos azt is, hogy ez értékvesztést, részvény értékcsökkenést okozott! Ez tény. Az pedig, hogy mit, hol, milyen eredménnyel kutatnak majd rejtély!
Kidobták a BUX-ból ezt a gyönyörűséget! Ezután még illikvidebb lesz! A menedzsmentet nem zavarja, nekik megvan a fizetésük. A közgyűlést kitűzték, most az jön, hogy halasztgatják az időpontot. Hagy essen még tovább!
Jól van, eltaláltad! - Adtam is egy +-t. De nem jó ez nekünk! Az idő rohan és a tőzsdei cégek ára is. Ha közölték volna, hogy nem használják fel az 1,5 milliárdot egyenlőre, akkor eladtam volna és legfeljebb később vissza szállok. Nem adtak semmi infót! Alteón, 4 IG-en stb. lehetett gazdagodni. Ezt a remény vitte előre, de ez már több a soknál! Az Alteo 10 ezer lesz, mire ez 2.
Ez a Panny jól kibaszott velünk! Mindenki bízott a saját részvény vásárlásban. A vita azon ment, hogy már tavaly elkezdik venni a megszavazott penzumot, vagy csak idén januártól. Hát egyiket sem tették, sőt még arra sem érdemesítették a nagy érdemű közönséget, hogy böffentsenek valamit ezügyben. Csalódott vagyok! Azt kell mondjam, isteni szerencse, hogy tartja még az 1600-at. Persze ez az Orbán féle kormányzat is csak akkor tesz pénzt a geotermiába, ha el is tudja lopni. Ezt mostmár nehezebb nekik, ezért is csak szavakban, ígéretekben támogatnak már vagy kb. 5 éve. Talán lesz oszti, illetve a tavalyi pénzt nem tudja a menedzsment tőlünk ellopni. Már csak ebben bízok!
Kérdés, hogy addig lebonyolítják-e az aukciót. Abból kiindulva, hogy nem a kisbefektetők javaslata folytán került ez az opció tavaly a kgy. elé, ill. megszavazásra, gondolom, hogy még az idei kgy. előtt megveszik amire törvényes felhatalmazásuk van. A jövőt pedig - ahogyan írod - utána vázolják. Ha az egy évvel ezelőtt jövendölt célár közelében történne az aukció zárása, akkor mindenki elégedett lehetne.
Bízva abban, hogy a cég él majd a közgyűlés általi felhatalmazással (annál is inkább, mert ezt maga Bokorovics javasolta) hamarosan történni fog e tekintetben valami. Valószínűleg ezért is volt már múlt héten max. közelben a részvény ára. Vajon mennyiért lehet majd eladni a részvényt. Sok Panny tulajt foglalkoztat ez mostanság. - Nem tudom! De az a sejtésem, hogy félrevezető lehet a jelenlegi (promt) ár. Hisz egy illikvid papírról van szó. 10-100 milliós tételt eladni normál tőzsdei kereskedésben csak jóval alacsonyabban lehetséges. Azt gondolom, hogy az aukció a nagyoknak fog kedvezni. Azt is sejtem, hogy a háttérben már megegyezett a fő eladó és a vevő, a kicsik pakkjai meg ahhoz az árhoz fognak idomulni kiegészítés képpen. Jó lenne tudni, mit tervez a jövőben a cég. Ennek függvényében lehetne nekünk kicsiknek könnyebben dönteni.
PANNERGY