A média imádja az ilyen szép olvasmányos történeteket, amiről sokat lehet írni és beszélni - elnököt csináltak belőle anno nyomós okkal, akkor nem lesz elnök, ha megszűnik ez a nyomós ok.
Atneztem a 2 legbiztonsagosabbnak latszo szektort, a gyogyszereseket es a (mostani arany arak miatt) az aranybanyaszokat. Rossz idok idejen ezek jol szoktak teljesiteni. A gyogyszereseknel ABBVIE (ABBV) es TEVA tetszett leginkabb, az aranybanyaszoknal pedig NEM, AEM es GOLD. Ha van akiket erdekel, osszefoglalom.
U.i. A 20 feletti P/E valóban nem normális, illetve inkább nem megszokott (bár manapság ki tudja, mi az), de változhatnak a dolgok. Logikailag minél több pénz van a tőzsdén, annál magasabbak az árak. Arra akartam rámutatni, hogy lehet, hogy még évekig megyünk felfelé, és később lesz egy brutális esés. De az is lehet, hogy nem lesz, csak egy 20%-os korrekció. A 2008-as válság után is 15 körülre állt vissza a P/E, de például 1997 májusától 2004 júniusáig minden hónapban 20 felett volt, és csak a válság után ment 16-17 alá. Nem tartom kizártnak, hogy még egy ideig kihúzzuk egy hard reset nélkül, én egyelőre tartom a longokat, szűk stoppal.
Szerintem kicsit túlságosan borúlátó vagy. Az utóbbi időkben a P/E 14-15 helyett 20 körül, sőt, afelett volt. https://www.multpl.com/s-p-500-pe-ratio/table/by-month Véleményem szerint egy 20-22 körüli P/E ratio és egy 100-110 közti Earnings is még konzervatívnak mondható, de ezzel együtt szerintem, csak így fundás alapon nem megyünk 2000 alá. Az is nyitott kérdés számomra (lehet, hogy van rá válasz, csak én nem találtam meg) hogy az elemzésekbe belevették-e az eszméletlen mennyiségű helikopterpénzt és a mentsünk-meg-mindenkit hozzáállást, ami ki tudja, hova vezet majd. Konklúzió: 20-25% esés benne van a pakliban, de elnökválasztás évében, véget nem érő QE-vel szerintem a világvége és az 50%-os esés nem fog eljönni. (Egyelőre). Szvsz.
Rovid valaszok. 1) A daytrade-ben en is varok meg egy csucsot, de erdemben mar nem varom sokkal feljebbre. 2)Ha most wave(2) vagy wave(B) hullam van, akkor a 62 es 78% fibo tores nem jelent sokat. Amugy Europa korrekcios erosorrendje, a csucsokat nezve, erosen divergal DAX 78% fole szurt, de mar alatta van SMI 72% CAC 62% FTSE100 56%, BUX 56%, IBEX 50% 3)Egy kicsit mas tema, de ide valo. Talan lattad a Wirecard botranyat. Az ilyesmi mindig az elso bezuhanas hatasara jon letre, es jol jelzi a Bear piacok kezdetet. Igy volt az utolso 20 evben mindig: a Bear piacokat egy vaskos penzugyi botrany vezeti be. Talan ismertos lesz: Worldcom, Enron, Madoff, Lehman? 2020ban WDIG. . Wirecard tipikus bull piaci jelenseg. Bekerult a DAX indexbe, az volt az EU arfolyamrally bajnoka, Markus Braun az Europai ElonMusk, bortonbol letetert kiszabaditva, es a ceg ma mar csodben. A WIrecard-ot az ErnstYoung auditalta, es 3 evig nem talaltak semmit ! A nemet tozsdefelugyelet, BaFin egyenesen megvedte, amikor a balhe nyilvanossagra kerult, meg a shortolasat is megtiltotta ! TIpikus. Ha semmi mas nem, ez figyelmezteto jelzes.
Fundamentok szempontjából értem amit írsz, de TA szempontból nem lenne érdemes várni még ezzel egy új kitörés/doubletop/csúcsig? 1) 50-100-200 as mozgók felett vagyunk 2) nagy esés fibo 61.8 és 76.4 is meg volt 3) hullám szempontból (amihez legkevésbé értek) az oldalazás nem a 4-esre jellemzö leginkább? Hol tévedek?
Szerintem jól látod, lesz újra mire fogni a normális korrekciót, a járvány köszöni szépen, tombol, erre fel lehet ereszteni kicsit a lufin, de megint csak annyit, hogy ne legyen lázadás a nyugdíj számlák miatt.
Szia János! Megpróbálom magamban tartani a véleményemet, de nem mindig sikerül... igen àltalàban így van de az idei év nem szokvànyos több szempontból sem, virus, jegybanki aktivitàs, a fundàtól màr règen elszakadt minden... Korrekcióra szàmítok, de sztem a long megy tovàbb, alapkezelők is erre szàmítanak annyi pénz keresi még a helyét, minden korrekciót azonnal megvesznek... de meglàtjuk... ettől még kell a szàraz luskapor... de ez a virus és politikai cirkusz màr lassan beépül a mindennapokba... Rray
Igen, ez megeshet. Reszemrol azt nezem, miket erdemes megtartani, es a tobbivel eladasba megyek at a jovo heten. Talan meg egy picit kepes lehet SPY kapaszkodni, par napig. De. . 1)A jarvany az USAban egyre sulyosbodik. (mashol is) Mar napi 50e-nel tobb esetuk van, es 2 het alatt elerhetik a 100e esetet is. Az mar sulyos teher lesz az egeszsegugynek. Talan mar elviselhetetlen. Nem egy helyen, hanem 4-6 gocpontban koncentralva, eszkalalodik a jarvany. Es meg mindig nem akarnak szigorubb intezkedeseket ! A politikus azonnal nepszerutlenne valik, amint szigorit. Igy viszont onmagat gerjeszto spiralban zuhannak. A gyogyszer es vakcina fejlesztes eddig semmi konkret eredmenyt nem mutatott. Vannak optimista kijelentesek. De pl. Moderna, a nagy remenyek utan eppen elhalasztotta a vakcina teszt kezdeset, a management meg eladta a poziciojat ! , 2)Kezdodik a Q2 jelentesi szezon. Szinte biztos, hogy minden ceg gyengebbet fog jelenteni, mint Q1 eredmenye volt. Es ettol kezdve az eves profit szint is lefele megy, ezt nem lehet Q3+Q4-ban sem behozni, raadasul az SP500 cegek osszes profitjat Q1 vegen 120-re becsultek. Mar az a valoszinu, hogy joval alul fogja mulni, szerintem most mar a 100 realisztikusabb. Ha igy nezzuk es egy normalis PE=14-15 eloretekinto szorzoval kalkulalunk, eakkor a piac fundas kalkulacioja SPY= E*P/E= 100*14=1400 ! Most 3130-on zart. Ez helybol projektalhat, fundasan is, egy 50-60% esest. . 3)A harmadik negyedev szezonalisan mindig a legrosszabb. Regota tudjuk, az ev 2 legrosszabb honapja augusztus+szeptember. A szezonalis chart jol ismert, minden jarvany nelkul is, Julius kozepe utan meredek esesbe szokott kezdeni a piac. . http://keptarhely.eu/view.php?file=20200620v00sdbygh.jpeg . Summary? Ugy gondolom, erdemes konnyitesbe kezdeni, most jo alkalom van. Oktober vegeig a jelszo: cash is king.
Helyes! Nekem igazàból csak az fáj, hogy nyakig benne vagyok az olajosokban, és bármekkora index emelkedésre sem mozdulunk.. Minden szoftver, Saas cég, tech cégek, healthcare cégek, még cruise és airlineok is, minden is emelkedik, nagyon durván... mi pedig a napi gap up emelkedés nap végére visszaadjuk... 3 honap alatt 50-60%ot ment minden, mostmàr itt is kellene mocorgàs.... Ha az olaj nem tör ki, bàrmekkora SPY rally kevés lesz hogy emelkedjünk....4000 es SP nél is csal 2nél lesz a RIG... :( Bocsánat, kijött belőlem! Rray
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.