Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Megteheti a kormány, van annyira aljas, hogy ha jön az EUs pénz, akkor atcsopoortosit, mégse ad pl. tanár béremelést, helyette inkább CSOKot, gyerekes szja támogatást ad, vagyis arra fordítja az EUs pénzt.
Mondujuk a bécsi árak hány százaléka indokolt Bp-en? Mert azért felülről korlátos, meddig emelkedhet. Persze ha elszáll a forint, játékpénzben bármennyi lehet az ingatlanár. https://www.immopreise.at/Wien/Wohnung/Eigentum
Nem ,berlini hazudsz. Es tul sokat. 1. Azt állítottad hogy en, lakas ar csokkenest 5 eve varom. En erre azt mondtam, hogy 2020 februarjaban csatlakoztam a portflio forumhoz, elotte nem voltam soha itt., es miert allitasz ilyet? Erre meggyanusitottal, hogy biztos.elotte is fenn voltam, csak mas nick neven. Ez komoly? Annyira egyedi a stilusom ,es az ékezetek nelkuli irasom, hogy egy 6 eves is kiszurná! 2. Azt mondtam hogy a kormany az utolso erejevel is probalja tamasztani a lakas piacot, de mar nem sokáig, mert nem lesz mibol . Vagy nyugdij emeles,es gaz rezsi stop lesz, vagy lakas ar tovabbi tamogatasi intezkedesek. Szerinted? Ma melyik? Meg azt se fogjak birni tartani , jovore ,ami most van. 3. Azt mondtam, hogy te aki az 1-2 lakasoddal valami befektető zseni kepeben tetszelegsz, pedig nagyon nem vagy az, hajjaj de meg mennyire nem vagy az!! tudod a pulyka is tud repulni a tornadoban. Es te vagy a pulyka!! Es azon lepodtem meg, hogy te aki habzo szajjal szidod a kormanyt, neked kellene ajnarozni mert, hihetelen erofesziteseket tesz, es moral hazardot jatszik,hogy az EU legnagyobb, ha nem a vilag, elmult 5-10 ev fundamentum es makro mutato alapok nelkuli ingatlan buborekat hoztak ossze a hazai lakaspiacon. Ezen a kormany a lakaspiac brutalis megtamasztamasa miatt hiszed magad zseninek, de mint mondtam, te egy pulyka vagy. 4. Es vegul egyaltalan nem kertem rajtad szamon semilyen tevedesem, mert en a csatlakozasom okan is csak kb 2 eve mondhatom, de inkabb 1,5 eve a lakasar buborekot ,es tovabbra is fenntartom, hogy az inga visszater nem sokara 2019 es egyensulyu szintre csak a high press economy, es monetaris ZIRP politika, ami mar elmult, hal istennek tovabba a kormany felesleges fűto politikaja okozta a lakas ar novekedest, amibol mar egyik sincs meg, mára, tovabba a covid okozta penzpumpa a vilagban, de mar az sincs meg. Az egyetlen amit nem.lattam elore, hogy a covid ot, es az ahhoz kapcsolodo monetaris tulzasba vitt penzpumpat,ami felhajtotta a realeszkozok arat, de hat ez egy 100 evente elofordulo vilagjarvany volt. Ugye? Mivel, mar egyik fenti tényező sincs meg, lepj a piacra, es megtudod ,hogy nincsennek vevok! Hacsak nem valami extra kuriozom V, vagy XII keruleti panoramas ingatlanod van. De ezt nagyon nem hiszem. Szoval, ha kerhetem a sok hazugsagodat velem kapcsolatban kerlek hagyd abba. Es en azt is megmodtqm, hogy nominalis csokkenest varok a fenti okok.miatt. Tudom te tovabbi aremelkedest. Nyugtasd magad. Csak szolok mar a piacra lepessel elkestel🤣🤣🤣🤣. Ui. Tenyleg meglepodok, hogy mennyit csusztatsz ,mikor minden allitasom ellenőrizhető. 5 eve mondom? Tényleg? Na jol van!!!
Of course. 🙂 Nyilvánvaló, hogy vannak az ingatlanpiacon is olyan szegmensek amiknek lefelé és olyanok is amiknek pedig felfelé mozdul (stagnál) az áruk. Én inkább abba az irányba mennék, hogy zuhanás, szakadás, armageddon az ingatlanpiacon perpill nincs. Véleményem szerint nem is lesz, max kivárás a keresleti oldalról. Ahogy azonban tisztul a kép, Mo és világgazdaság körül, itt jöhet elsők között az újabb felfelé ívelő szakasz.
Ne keverjük a dolgokat. Államcsődröl beszéltünk, vagyis hogy az állam képes-e törleszteni a jövőben fennálló tartozásait a hitelezői felé. Az IMF elsősorban ebben nyújt segítséget, adósságstruktúrálásban. Előbb fog jelentős életszínvonal csökkenés bekövetkezni a magas energiaárak miatt, mint államcsőd. Az energiakrízis végső megoldása nem IMF kérdés, nem is ezt tárgyaltam.
Mert szerinted 1-2 ezer mrd dollár az sok? Soknak sok, de folyamatos probléma van, amihez folyamatos pénz kellene. Na ahhoz kevés ennyi pénz. Az energia okozta problémát egész Európa nem érti. Ez nem a rezsi miatt probléma.
Ilyet én nem írtam. Amit írtam, hogy az államcsőd valószínűsége rendkívül csekély. Nyílván vnnak gondok, és lehet több is, de hogy ez államcsődben materializálôdjon, nagyon kicsi esélye van.
Ezzel szemben - gondolom - amikor 20 százalékkel felfele megy az ár az mindig valós és jogos, mert az építőanyag árak meg a munkabérek meg az infláció meg kereslet meg a reálkamat meg a támogatások, valamint az építőanyag árakról és a munkabérekről már nem is beszélve.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link