Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Jó pár napja ugyanerről írtam, ez max az alku szűkítése. A hirdetési ár átlagosan min.20% -kal magasabbra van belőve, mint az alja(valós eladási ár). De attól, hogy a hirdetési ár ezen sávon belül csökken, az még nem valós áresés vagy vagy zuhanás.🙂
Magad is ingatlanos vagy. Mitől árzuhanás, ha Zuglóban egy panellakás hirdetési ára 2 millióval lejjebb kerül? (A hirdető persze igy reklámozza, de azért ez még nem az. Akinek esze van az egy ilyen lakást minimum 6 millióval feljebb kezdi, hogy legyen tér árcsökkentésre és a végén még egy alkura is)
A tények: Az IMF jelenlegi hitelező képessége 1000 milliárd $, de ez extra források bevonásával bővíthető (ezen amúgy dolgoznak is). A total lending commintment jelenleg kb 270 milliárd dollár, ebből ténylegesen folyósított 140 milliárd dollár (van szakaszos folyósítás, illetve, van amit csak hálónak vesznek igénybe, aztán le se hívják). Jelenleg több mint 90 ország rendelkezik hitelkeret megállapodással, kvótarendszer működik amúgy, amit jelentősen csak szigorú feltételekkel lehet túllépni. Szóval bőven van itt még tér. És akkor még nem beszéltünk, hogy pl. Kína is boldogan hitelez másoknak (nyílván a saját érdekeiknek megfelelő feltételekkel), nem titkolt célja az IMF-el szemben alternatívaként tetszelegni. Magyarország akkor megy csődbe jelenleg, ha ténylegesen csődbe akar menni.
Nem hiszem hogy öntelt lennék. Az kérdezték tőlem, hogy miért nem arra szavazok akitől az "ingyen tüzifát " kapom, illetve miért teszem ki a vezér képét hálából az ágyam fölé. És erre én megirtam az igazat erről. Mi a fene ebben az önteltség? Nem inkább az az öntelt aki százszor felsült az elmúlt években mert mindig bemondta a tutit ami mégsem jött be, aztán most meg számon kéri rajtam a saját tévedéseit.
"35Szóval vegyem fel 3 gyerekre 5%-ra, aztán tegyem be 13%-os állampapírba." A csok az eladónak megy, vevő nem is látja. A babavaroval kevered. Nem ugyanaz!
Mit szóltál volna 1940-ben mikor hadat üzentünk a SZu-nak? Nem volt az oly rég, nem hieroglifákról olvasgatjuk a történéseket. Hűvös lesz és nem nyaralgatunk. Kevesebbet zabálunk. Szerényebben élünk. Jó? Nem jó. ez van.
Ennyire nem egyszerű azért! (ingatlan jelzálog kell, nem szabad felhasználású, 30 alatt korban és új építésű) Lacinak: ez szerintem nem oszt nem szoroz, >10% kamat felett a hitelpiacnak vége (.) Ez azt is mutatja, hogy az árcsökkenés be fog következni, de továbbra sem tudni, hogy a "kijózanodási idő" mennyi lesz. (mindenkinek felhívnám a figyelmét arra, hogy a combos rezsiszámlák 2022/Q4 és 2023/Q1-ben jönnek, így én legkorábban 2023 tavaszra/nyárra várok negatív elmozdulást)
Teljesen igazad van , és akkor még finoman utaltál arra mi várható !! Egyszerűen elképzelni nem tudják az emberek , még itt a fórumban sem ,mi következik , jöhet ide EU pénz az sem segít. Európában vagyunk és sorban csuklanak össze a magasenergia költséggel dolgozó cégek. Németországban is nagy bajban vannak a cégek , konkrét tudomásunk van róla 150 éves ismert , neves cég dobja be a kulcsot. Orbánoznak , és nem veszik észre ezen már túl vagyunk ,egyszerűen kivéreznek a Mo cégek.Ha a energia árak nem állnak helyre nincs menekvés. Januárban bezár minden, nemcsak a nagy energia felhasználók! Bezárnak színházak ,sportcsarnokok jégpályák , uszodák , szállodák autógyárak , minden!!!! Nem vízió, egyszerűen ekkora rezsivel nem működtethető egy vállalkozás. Az itt dolgozó embereknek nem lesz munkája ! Dominó effektus. Nem csak nálunk! Európa erre van ítélve ! Még utcára is felesleges menni , mert nem lesz megoldás.
Bálint2022-09-30 at 09:35Szóval vegyem fel 3 gyerekre 5%-ra, aztán tegyem be 13%-os állampapírba. Ez jobb akkor, mint az asszonyhitel.Nevetséges, tényleg megint az járt jól, aki igazán hülye és felelőtlen. Ha felvettem volna anno a 10milliót 2 gyerek helyett háromra, akkor a mostani fix 5,22%os hitelemnél is jobban jártam volna.
Az ingatlan ára nem fog vissza esni, mert pl. most csökkentették jelentősen a CSOK büntető kamatát. Ha megjön az EUs támogatás, ne adj Isten véget ér a háború, akkor majd Novák Katalin megint kiáll a kamerák elé, és bejelenti, hogy már 50 millióval támogatják a 3 gyermekes szülőket. Teljesen rossz ez a fajta család támogatás, de mivel nem jönnek rá, vagy tudják hogy rossz, de bizonyos NER körök érdeke, ezért folytatják. Ugyanaz fog menni, mint a háború előtt. A kormányt nem érdekli a munka nélküliség. Szegény embereket hajtanak a hitelekbe, ha nem tudja fizetni, akkor mehet a hid alá. És mivel milliók szeretik ezt a kormányt, még igy is, minden megy tovább. Itt nincs kijozanodás. Majd akkor, ha mondjuk a panel lakás négyzetméter ára 3 millió Forint lesz. Mivel a CSOK büntető kamata csökkent, többen veszik fel, gyermek vállalás nélkül. És mivel nem születik elég gyermek, ujabb CSOK adagokat adnak. Ez egy kör
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link