Főleg arra gondolok, hogy a 2 autó miatt nemcsak a havi költség lesz magas, hanem a logisztika is:
- szinte mindenért be kell menni a városba, akár napi 2x, ami a költségek mellett sok idő is
- posta (ajánlott levél), háziorvos, helyi hivatali ügyek miatt viszont gyakran munkaidőben haza kell érni
- szórakozásnál nem lehet inni, esetleg ismerősök megbeszélhetnek 4-5 fős "gyűjtőjáratot", de akkor ennyivel több emberhez kell alkalmazkodni (X már nagyon fáradt, de Y még maradna stb.)
- középiskolás gyerek menetrendhez kell, hogy igazítsa a programjait, vagy késő este bemegy érte a szülő a városba
Plusz kint hajlamosabbak az emberek a kelleténél nagyobb házat építeni/venni, a gyerekek meg gyorsan nőnek és elköltöznek, utána a házhoz érzelmileg kötődő két szülő kergeti egymást a 100+ négyzetméteren, és fizeti a horribilis gázszámlákat... az ilyen helyen felnőtt gyerekek pedig általában amint lehet, beköltöznek egy nagyváros közepére (van olyan ismerősöm, aki pályakezdőként drága lakást bérelt a Bazilika mellett, mondván annyi szívott a közlekedéssel 14-23 éves kora között, hogy a Kiskörútnál nem hajlandó kijjebb menni - egy másik meg a hűvösvölgyi, tehát még városhatáron belüli szülői ház helyett egyetem másodévétől kérvényezte, hogy beköltözhessen a lepukkant kollégiumba).
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link