Molnár Áron:
"Tudjátok mi ez?
"A Hankó Balázs féle, több mint 3000 millió forint, miniszteri támogatásból létrejövő “produkciókhoz” ezt a “szakmai beszámolót” kell benyújtaniuk a támogatott szervezeteknek.
Ennyi.
Ezt a papírcetlit.
Egy nyilatkozat, aminek a kitöltésében még gondolkodni sem kell, csak a kipontozott részeket kell kitölteni. Nem kell bemutatni a létrehozott produkciót, filmet, akármit, hanem egyedül ezt a papírcetlit kell benyújtani, amin lenyilatkozza pl. Fásy Zsülike, vagy Mága Zotyó, hogy a támogatási célt megvalósította.
Kap valaki több, mint 100.000.000 Ft közpénzt és még a létrehozott produkciót, filmet sem kell beküldenie az NKA-nak, mint szakmai beszámolót.De ami még botrányosabb: Hankó Te ezt nem tudtad? Vagy szándékosan hallgattad el az ATV-s interjúban, mint ahogy sok mást is?
És ne felejtsük el, hogy a Zenei Kör művészeti kft szintén ebből a keretből kapott 500.000.000 Ft-ot. Tudjátok, ez az a cég, ami 2026 február közepén lett létrehozva és márciusban már el is nyerte ezt a csekély támogatást.
Az a szomorú, hogy ugyanez a nyilatkozat lesz a bizonyíték, mint “szakmai beszámoló”, 500.000.000 Ft közpénz elherdálásáért cserébe is. Ezt a működést azonnal be kell szüntetni és egy átlátható, szigorú elszámoltatást kell bekérni minden egyes miniszteri támogatás szakmai beszámolójához.
Az NKA és az NKTk vezetése, továbbá a kulturális miniszter ne nézzen minket hülyének, hogy ezekről nem tudtak. Az eddigi megszólalások finoman szólva nem voltak kielégítőek és sajnos csak a felelősséghárításról szólt.
Ma nagy bejelentés."
https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=1577186284410082&id=100063561753381

ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!